Július 25.

Egyre izgatottabb  vagyok, hiszen a családom hamarosan meglátogat, és itt vakációzik több, mint három hétig :) A múlt héten voltam megtekinteni a lakást, amit kibérelnek, szerencsére mindent rendben találtam. Akad még egy-két elintézni való apróság, például megpróbálni kismotort szerezni a kisöcsémnek, megbeszélni ezt-azt a lakás kiadójával stb..  Nagyon várom, hogy megérkezzenek, már napok óta a programon töröm a fejem, szerencsére úgy tűnik, hogy sikerült rávennem őket, hogy legalább egy szigetre ellátogassunk együtt :D De itt, Nouméában is van elég látnivaló : pl. a Centre Culturel Tjibaou, mely leginkább a kanak építészetet igyekszik bemutatni, a Ouen Toro, mely a város mellett terül el, és kitűnő gyalogtúrák terepe (egy korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem róla), a két leghíresebb tengerpart: a Baie des Citrons és az Anse Vata (mindketttőt felkerestem ma unalmas perceimben, és bár 26 fok van, csak térdig mentem bele a tengerbe.. Remélem, hogy mikor megérkeznek, már melegebb lesz a víz.) Az Anse Vata mellett sétálva megtudtam, hogy a szörfözés csak 1500 frankba kerül, ami egész jó árak mondható, és hogy az Ile aux Canards-ra innen megy taxi boat, a menettérti jegy 1200 frank, amit szintén kedvezőnek találtam. Természetesen megmutatom majd nekik a Place des Cocotiers-t, mely Nouméa szívében helyezkedik el, és innen könnyedén el tud indulni a húgom a táska-beszerző túrájára, ami minden külföldön töltött vakációjához hozzátartozik :D Tervbe vettem a Dumbéa melletti folyó közeli gyalogtúrát is, amit még márciusban láttam. Egyébként a lakótársamat pont júliusban látogatja meg a családja, egy hete jöttek, és még mindig Új-Kaledóniában vannak. Múlt héten feltérképezték a Province Nord-t, minden lényegesebb helyen megálltak. Én is profitáltam ebből, hiszen megkértem, hogy meséljen, így sok hasznos tipphez is hozzájutottam, pl. melyik utat érdemes elkerülni, vagy hogy Koumac fölött nincsenek benzinkutak stb... Pénteken a Phare Amédée-hez hajóztak ki szervezett utazás keretében, csillagászati áron: 14 ezer frankba került fejenként, ami már csak azért is horribilis, mivel 19 ezer frankért már igénybe lehet venni az ún. Ibozu promóciós ajánlatokat, melyekkel a Hűség-szigetekre (emlékeztetőül: Maré, amit néhány hete kerestem fel, szintén ehhez a szigetcsoporthoz tartozik) lehet menni, három napra, úgy, hogy az ár mindent tartalmaz az étkezésen kívül. De a lakótársam elmondása szerint jól érezték magukat, és ez a legfontosabb.
A munkahelyemen minden a legnagyobb rendben, hamarosan ki kell vennem a szabadságomat a családom ittartózkodása idejére.  Örömtelinek mondható hír, hogy az egyik ismerősöm, akit egy korábbi bejegyzésemben is megemlítettem (kétnyelvű), a MIJ-nél fog dolgozni augusztus 2-től :)

Július 16.

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy 5 napos hétvége elé nézek, és igyekszem majd  kihasználni, ehhez képest azonban zömmel az ágyban fekve olvastam vagy filmet néztem, mivel elég makacs derékfájás gyötört. Kétszer is elmentem a patikába a múlt héten, ezen a héten pedig az egyik munkatársam javaslatára izomlazítót vettem. Ez utóbbi volt a leghasznosabb, de azért még nem futnám le a marathont :) Az itteniek kedvességének újabb bizonyítéka, hogy a patikában és a MIJ-nél is mindenki együttérző és segítőkész volt, többen érdeklődtek, még egy csontkovács elérhetőségét is megadták, biztos, ami biztos.

Azt azonban hozzáteszem, hogy a derékfájás ellenére háromszor is kimozdultam: pénteken búcsúbuliba mentem, hétfőn a tűzijátékot néztük meg (amelyet a francia forradalom kitörésének - Bastille bevétele, 1789. július 14. - évfordulójára rendeznek meg minden évben) majd utána nálam pizzáztunk, kedden pedig moziba mentünk, és megnéztük a Poltergeist c. filmet. A lakó- és önkéntestársam a családjával északra ment, sajnos elég rossz időt fogtak ki.
Fejben tovább közeledtem Magyarország felé (még álláshirdetéseket is szoktam nézegetni...:/), és többet tájékozódom az aktualitásokról (görög válság, menekültek, Iszlám Állam...), mint valaha. Talán kezdek unalmas felnőtté válni :DD Na nem, azt soha :)
A napokban megkaptam azt a levelet, melyet a küldő szervezetem, a Területfejlesztők a Vidékért Egyesület küldött el nekem, és amelyet a kiutazásom előtt írtam, saját magamnak címezve. Nagyon jól esett újraolvasni :) Érdekes volt látni, hogy hogyan gondolkodtam akkoriban, és ha belegondolok, hogy azóta mennyi minden történt velem..! Igazán hálás lehetek.

Július 9.

Oh là là, tegnap volt négy hónapja, hogy megérkeztem.. Milyen gyorsan repül az idő! :) Még további két hónap, és hazautazom. Kicsit várom is, meg nem is. Vágyom Magyarországra, miközben az Új-Kaledónia iránt érzett rajongásom lassan nem ismer határokat. Már azt sem tudom, összesen hány kaledóniás képeslapot vettem a kollekciómba, pár hete pedig olyan szerencsém volt, hogy az Új-Kaledónia Atlaszához 32%-kal alacsonyabb áron jutottam hozzá. A nevéhez méltóan óriási, így kicsit reszketek a reptéri limit miatt, de legrosszabb esetben kihajítok valami mást :D (Egyébként kinéztem már egy másik könyvet és egy fotógyűjteményt is...)
Talán pont ezzel az Atlasszal kezdődött el az az időszak, melytől kezdve tudatosan készítem fel magam arra, hogy elhagyom a 'Caillou'-t, és igyekszem minél több emlékkel visszatérni Európába.

Múlt hétvégén az egyik munkatársam elhívott Canalába, a mandarin-ünnepre. Ő elsősorban azért ment, hogy meglátogassa a családját, és hogy mandarint hozzon Nouméába. Nagyon kedves tőle, hogy elhívott egy másik munkatársammal együtt, és megmutatta azt a vidéket, ahol felnőtt :) Canala már az Északi provinciához tartozik (Province Nord), és a Fő sziget keleti partján helyezkedik el. Kedvező fekvéséből adódóan mindenki számára ideális célpont: hegyes-völgyes, a tengerpart is közel van, rengeteg az erdő, és az egészet megkoronázza a gyönyörű vízesése, mely lélegzetelállító látványt nyújt.
Ebédre nyárson sült húst ettünk a folyóparton, majd a mandarin-ünnep alkalmából kihelyezett standok mellett

sétáltunk. A munkatársam bemutatott minket mindenkinek, aki a családjához tartozik, egy idő után kezdtem elveszíteni a fonalat, annyi volt a 'petit père' :D (Később megtudtam, hogy a törzsben így nevezik azokat az apai ági nagybácsikat és az apa unokatestvéreit, akik fiatalabbak, mint az apa.) Egyébként a törzsben a család fogalma sokkal tágabb, sőt ismeretes a klán fogalma is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A klán több családot egyesít. Érdekesség, hogy a nő a házasságkötésével kikerül az eredeti klánjából, és a férje klánjához fog tartozni (hirtelen a római jog családjogi fejezete ugrott be ^^). Úgy is mondhatjuk, hogy a klán ad egy lányt a másik klánnak, és a régi klán - nagy szomorúságára - elveszíti a lányt. Olyannyira megszakad a kötelék, hogy ha például meghal a nő valamelyik testvére, a nő nem keresheti fel rögvest a régi klánját, hanem köteles akár várakozni és az új klánjával együtt felkeresni a régit. Nagyon örültem, hogy autentikus forrásból informálódhattam (két kanak kollégával voltam), elefántfülekkel hallgattam minden szavukat.

Lépten-nyomon kedves emberekbe botlottunk, még halászni is meghívtak, sajnos az időpont nem volt megfelelő.
Meglepett, hogy a törzsben senki nem zárja kulcsra a lakását. Emlékszem, Marén sem kaptunk kulcsot a kunyhónkhoz, de tulajdonképpen nem is volt szükségünk rá.
Ma csütörtök van, 5 napos hosszúhétvége elé nézek, remélem sikerül hasznosan eltölteni :)

Június 30.

Sokáig késlekedtem az újabb bejegyzéssel, pedig remek hétvégén vagyok túl :) Ismételten hajózni voltam, majdnem ugyanazzal a társasággal, mint az előző alkalommal. Ezúttal azonban változatlan feltételek mellett, de féláron élvezhettük a kirándulást. Már akik maradéktalanul élvezték: én továbbra is tengeribeteg vagyok, így amikor a hajó úton van, muszáj vízszintes helyzetben maradnom :D Az előző hajóúttól eltérően most társaságom is volt: egy félig spanyol, félig francia utastársammal beszélgettem elnyúlva a carré-ban, aki már 15 éve él itt. Teljesen kétnyelvű, arra a kérdésemre azonban, hogy melyik nyelven gondolkodik, álmodik és számol, azt válaszolta, hogy franciául, vagyis a két nyelv ádáz küzdelméből a francia került ki győztesen, köszönhetően annak, hogy a 41 évnyi életéből, melyből bátran letagadhatna legalább 15-öt, közel 35-öt francia nyelvterületen töltött. Egyébként az édesapja a spanyol, aki néha a szóvá is teszi, hogy "olyan furán tud néha beszélni", hiszen ritkán van alkalma, hogy a másik anyanyelvén társalogjon :D Ő egyébként egészen más ok miatt kényszerül ledőlni a hajózások alkalmával: megtudtam tőle, hogy évekkel ezelőtt autóbalesete volt, és 2 évig járni sem tudott. Hála a hosszadalmas kezeléseknek és a roppant akaraterejének, ismét lábra állt, és ma már nem mondaná meg senki, hogy valaha kerekesszékhez volt kötve. Azonban a hajó ingadozásától kímélnie kell a derekát. Megdicsérte a nyeltudásomat, de azért minden bagatell hibámat azonnal kijavította :D Érzékenyen tud ez engem érinteni, viszont eljutottam arra a szintre, hogy nem sértődöm meg, sőt hálás vagyok az ilyesféle iránymutatásokért, hiszen nagyon sokat lehet belőle tanulni (ha megkímélik az idegen nyelven tanulót a korrekcióktól, akkor előfordulhat, hogy egyes szavak, szerkezetek rosszul rögzülnek a fejében, így a fejlődése is lassúbbá válik). Visszatérve az új, kétnyelvű ismerősömre: csodálom a kitartását, és azt kívánom, hogy teljes életet éljen :)

Az előző utamon egyetlen árva delfin akadt csak az utunkba, azonban most egy egész falkába botlottunk bele, akik hosszasan lépést tartottak velünk. 4 videót is készítettem :) 

De nem ők voltak az egyetlen víziállatok, melyek keresztezték az utunkat: két cápa is megtalált minket, akikről néhány utastársam számolt be, visszatérvén önfeledt, kb. két percesre redukálódott búvárkodásukról :D Mivel korábban horogra akadt egy tonhal, adódott az ötlet, miszerint oda kellene adunk nekik a belsőségeket és a hal vázát (rajtahagyva egy kevés húst is), miközben az egyik ismerősöm vízálló kameráját a hajótesthez illesztve lefilmezzük őket. Ez sikerült is :D Örültem, hogy lencsevégre kaptuk őket, ugyanis a hajóról nem látszódtak, csak sötét árnyként úszkáltak az 5 méteres vízben. Pont Îlot Kouarénál voltunk, ahol a májusi, halálos kimenetelű cápatámadás történt, így természetesen le kellett mondanunk a búvárkodásról és a fürdőzésről a következő szigetig, Îlot Téréig. Öröm az ürömben, hogy profitálni tudtunk a jelenlétükből :)
Lent a kommentek között megtaláljátok a videókat!

A napokban hazament egy másik önkéntestársam. Egy évet töltött itt. Az önkéntes jelöltekkel, akik közül egy őt fogja helyettesíteni, nemrég folytatták le a Skype-interjúkat.

Szerencsére a munkám keretében is alkalmam nyílt az utazásra: a nem is messzi La Foába mentünk, ahol iskolásoknak tartott rendezvényen voltunk jelent a MIJ standjával.

Június 15.

Június 15.

A mostani írásomat egy szomorú hírrel kezdem. Az előző bejegyzésemben elfelejtettem megemlíteni, így most kerítek rá sort: a képen látható, híres kis kanak kunyhót a márciusi ciklon (Pam) elpusztította. Ha képet keresünk Új-Kaledóniáról a Google-n (különösen, ha angolul), az első találatok között szerepel ez a kis 'case', melynek már csak a hűlt helyét találtuk a maréi utunk során. Miközben elhagytuk azt a gîte-et, amelyhez tartozott, belebotlottunk egy lányba, akitől megtudtuk, hogy a szülei kunyhója volt. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen sorsra jutott a lakóhelyük, remélem visszaépítik :)


A múlthéten mindenki az utazásom felől érdeklődött, és nagy meglepetésemre alig akadt olyan kollégám, aki valaha ellátogatott Maréra, vagy aki hajóútra indult a déli lagúnákhoz. Ezt meg is említettem a mentoromnak (quasi főnököm), aki egy közmondással szemléltette az itteniek helyzetét: 'les cordonniers sont toujours les plus mal chaussés', azaz hajlamosak vagyunk elhanyagolni azokat az előnyöket, melyek a környezetünkből adódóan kifejezetten hozzáférhetőek lennének. Ez elgondolkodtatott, és feltettem magamnak a kérdést:
Milyen gyakran utazom Magyarországon belül?
Mikor kerestem fel utoljára belföldi látnivalókat?
Mi volt az utolsó helyi specialitás, amit megkóstoltam?
Lehetséges, hogy megint erőt vett rajtam a magyar nyelv iránti sóvárgás :) A misszióm felénél járok, ugyanannyi van hátra, mint előre. Egyfelől már részben akklimatizálódtam: gyakrabban mosolygok, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, együtt didergünk az itteniekkel a dermesztő esti (!) 21 fokban :D Másfelől viszont hiányzik az anyanyelvem. Természetesen a családom és a barátaim is, sőt az egész ország, azonban tudom, hogy a viszontlátás egyre közelebbi, és utána mindig együtt leszünk. Azonban az anyanyelvem hiányát szinte minden egyes percben érzem. Azt hiszem, soha nem tudnám véglegesen elhagyni Magyarországot.
A helyzetem persze továbbra is kifogástalan, a munka is mindig szuper hangulatban telik :) Az itt dolgozók rendkívül nyugodtak és figyelmesek: egyszer, mikor az olvasásba belefeledkezve meredtem előre a laptop képernyőjére, megkérdezték, hogy miért vagyok szomorú :) Amikor pedig Bourailba mentem az egyik animátorral, és elfelejtettem felvenni a 'külső tevékenységek' során kötelezően viselendő pólót a MIJ logójával, csak annyit mondtak, hogy "semmi gond, nem szándékosan csináltad, nem te vagy az első, és nem is az utolsó, akinek kiment a fejéből" :)
Talán a legkedvesebb munkahelyi történetem pedig az, amikor a mobilitásért felelős tanácsadó csokival kínált, és azt mondta, hogy vegyek még egy kockával, mert miután az ember megeszi az elsőt, mindig szeretne még egyet. Így hát kettőt vettem :)

A hétvégén kétszer is kimozdultam: pénteken a kollégákkal tartottunk egy kis soirée-t, szombaton pedig a barátokkal. Szombaton nagyon motivált lehettem, mivel még egy kis délutáni gyalogtúrára is futotta az időmből :D (Ouen Toro-ra mentünk fel.)

Június 5.

Péntek van, itt az ideje beszámolnom arról a fantasztikus három napról, amit a Hűség-szigetek egyikén, Marén töltöttem, két francia barátommal együtt :) A kaledóniaiak szerint Maré számít a legvadabb szigetnek: kevesebb a homokos part, hatalmas erdő borítja, és szép számmal találhatóak barlangok - köztük cseppkőbarlang -, sziklafalak; hasadékok. A brosúra szerint a legkevésbé 'csábító' sziget... nem tudok nyilatkozni, hiszen a szigetcsoport többi tagját nem láttam eddig, az azonban biztos, hogy velem megkedveltette magát :D Ha a többi ennél is szebb, az már minden képzeletet felülmúl.

Az utazás kicsit nehezen indult, mivel a járatunkat törölték, így a hajnali indulás helyett 12:40-kor hagytuk el a Grande Terre-t. A köztes időben ettünk egy falatot, és megnéztünk egy közeli kisebb mangrove mocsarat, ahol színes rákok tanyáztak. A repülőút kb. fél óra volt, és zökkenőmentesen zajlott. Nem így a landolás utáni percek: mivel egy későbbi járattal érkeztünk, a poggyászunk elkeveredett, és csak délután 3 után, a következő járattal szállították le, így később vissza kellett jönnünk értük.
Kocsit béreltünk (Új-Kaledóniát szinte lehetetlen kényelmesen felfedezni autó nélkül, a helyiek is mind vezetnek - akár jogosítvány nélkül is ;) ), szerencsére át is tudtuk nyomban venni a landolásunkat követően.
Miután vettünk egy kis harapnivalót (az árak itt sem a földön járnak, de pl. az Oreo meglepően olcsó volt :D vagy már ennyire akklimatizálódtam..), elfoglaltuk a szállást egy ún. gîte-ben. A gîteket a törzsek üzemeltetik, és jó áron lehet alvóhelyhez jutni. Bár kimondottan kulturált szálláshelynek találtam (zuhanyfülkével és angol wc-vel), mégsem ajánlanám azoknak, akik ragaszkodnak az összkomforthoz és a wifi-hez :D Meglepően jól bírtuk internet nélkül, igaz, mindössze három napról volt szó. Egy dolog nagyon hiányzott: a melegvíz. A szobánk nem is igazán szoba volt, hanem egy tradicionális kunyhó (case). Ami meglepett, az az, hogy hiába volt zár, kulcsot nem kaptunk hozzá. Többször elhatároztuk, hogy kérünk kulcsot, de mindig kiment a fejünkből. Bizonyára nem éreztük szükségét. Egyébként nem is tűnt el semmink.
A törzsbeliek nagyon kedvesek és vendégszeretőek, mindig mosolyognak. Kezdetben kissé nehezen értettem a beszédüket, különösen a férfiakét (a nőkét viszont jobban, mint az európai származásúak beszédét... o.O), de néha a többiek sem értettek minden szót. Egyébként mindegyikük kétnyelvű (ha nem több), szinte egyszerre tanulják meg a franciát a saját nyelvükkel. Quelle chance :-) A maréi nyelv egyébként a 'nengone', mely a 28 helyi nyelv egyike.

Nagyon olcsón adják az ételeket, kedd este frissen halászott halat ettünk rizzsel és kétféle salátával. Nem szeretem a halat, de úgy voltam vele, hogy érdemes lenne kipróbálni a szabadtéren, tűzön sütött picot kanak-ot. Az eredmény: közel negyed évszázados ellenérzés után megszerettem a halat! :))

A nyugati típusú és a törzsbeliek szolgáltatás-nyújtása közötti eltérés egészen érzékelhető: mi már szinte hozzá vagyunk szokva a reklámokhoz és ahhoz, hogy igyekeznek minél több termékkel elhalmozni minket ('I shop, I am' .. szörnyű), már-már a zaklatásunkig fajulva, ehhez képest a törzs eltérőképpen szolgáltat: neked kell értemenned mindannak, amire szükséged van (reggeli, kávé, vacsora stb), azonban alacsony áron, és előtérbe helyezve a közösségi időtöltést, barátságos hangulatban. Nagyon szimpatikusnak találom ezt :)

Természetesen nem bővelkedik a sziget építészeti csodákban (két templomot találtunk), cserébe a táj lélegzetelállítóan mesés :-) A képek magukért beszélnek. Fehér homok, kókuszpálmák, korallszigetek, sziklák, ragyogóan áttetsző tengervíz, pontosan úgy, mint a magazinokban, a szárazföld belsejében pedig erdők, barlangok és vanília ültetvények találhatók, melyek közül fel is kerestünk egyet.  A helyi ültetvényes mosolyogva magyarázott nekünk, és kaptunk egy vaníliarudat is (mely még éretlen, hiszen a szüret még odébb van). Megtudtam, hogy a vanília növény mellé fát kell ültetni, melyre a vanília felfut, mint a babfélék.

Bár egyre hidegebb van, a jó időnek köszönhetően többször is alkalmunk nyílt a fürdőzésre, sőt barnultunk is.
A maréi tartózkodásom, mely kiemelkedően gazdag volt a látnivalók és az emberi kapcsolatok terén is, újabb lendületet adott a térség feltérképezésére irányuló szándékomnak. Allons-y !

Június 1.

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, ezen a héten csak három napot dolgoztam a hétfői munkaszüneti nap miatt. A munka terén semmi említésre méltó nem történt, így rá is térek a hétvégi utazásomra és az azt megelőző előkészületekre. Péntek délelőtt előfőztük a bougnat-t (kaledóniai sepcialitás), előtte megtisztítottam az összetevőket: édes burgonyát, igname-t, banánt és maniókát, az ismerőseim pedig a csirkehúst készítették elő.
Már korábban is ettem bougnat-t, és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet :D de ez alkalommal jobban volt fűszerezve, úgyhogy egészen élvezhető volt. Péntek késő délután indultunk, 10-en, nem számítva a kapitányt és a hotesse-t. A hajó, amivel utaztunk, sokkal nagyobb volt, mint az, amivel még márciusban látogattam a közeli kis szigetre a többiekkel. Több kabinja volt, de ketten a ’szalonban’ aludtunk (nem találok jobb szót rá, az a helyiség, ami a fedélzettel egy szinten van és fedett), de nem bántam, mivel a kabinban sokkal kevésbé jár a levegő. Három órás út végén (melyet szinte teljes egészében vízszintesen töltöttem) értük el Île Ouen-t, mely Nouméától délre található. Láttunk egy delfint, egy pár percig velünk úszott, az egyik ismerősöm készített videót :)

Este tartottunk egy kis soirée-t. Amikor egy kis ásványvizet töltöttem a boromba, elképedtek, és viccesen azt mondták, hogy nem szólnak többet hozzám :D (lassan érik egy bejegyzés How to humiliate yourself in France címmel). A hajó folyamatos mozgása továbbra is szörnyen elálmosít, de szerencsére nem émelygek. Ha a hajó nem halad, egészen emberi formát tudok ölteni :D A reggeli után (sosem tudtam megérteni, hogyan lehet édeset enni reggel) tovább szeltük a hullámokat, és az
ebéd előtt lehorgonyoztunk egy kis sziget mellett. (Rengeteg apró, lakatlan sziget tartozik Új-Kaledóniához.) Többen búvárkodni mentek, elmondásuk szerint sok cápát láttak, az egyikük talált egy nautilus héjat, még mindig sárga vagyok az irigységtől, annyira szép :D Az ebéd után a hajóhoz tartozó kis csónakkal átmentünk a szigetre. Gyönyörű volt, fehér homok, tiszta, áttetsző víz, korall ágak és kagylók mindenütt, pont mint az utazási irodák prospektusában. Olyan apró szigetről van szó, hogy kb. fél óra alatt körbejártuk a partját. A kapitány talált egy tricot rayé-t, ki is emelte a vízből, de mire odaértünk, már eliszkolt :/ Belementem a vízbe,  ami már nem olyan meleg, mint márciusban volt. A naplemente csodás látvány volt, össze sem lehet hasonlítani a ’szárazföldivel’ :) Îlot-t váltottunk, azonban csak vasárnap hagytuk el a hajót, hogy közelebbről megnézzük. Szombat este megint buliztunk (még disco fények is voltak a hajón), ez alkalommal nem ittam, mert profitálni akartam az út utolsó napjából. Jó volt a hangulat, de egy idő után előkerültek a francia chanson-ok... :D A vasárnap is remek hangulatban telt, több videó is készült, amint megszerzem, töltök fel belőle.

Most hétfő este van. Ma a MIJ-nél segítettem egy lánynak összeállítani a pályázati anyagát: Új-Zélandra készül. Beszélgettünk kicsit, megdöbbenve tapasztaltam, hogy hallott Magyarországról, sőt, azt is tudta, hogy "valaha nagyobb volt az ország, Ausztriával együtt", és hogy a trónörökös ellen merényletet követtek el (Ferenc Ferdinánd). Remélem sikerrel pályázik :)
Lassan összepakolom a bőröndömet, kedd hajnalban ugyanis irány Maré :) !