Május 27.

Tartozom egy vallomással: borzasztóan hiányzik az anyanyelvem! A legnehezebb a múlt héten volt: két programot is lemondtam, mert kicsit egyedül akartam lenni. Szerencsére mindenki megértette :) A francia egyre jobban megy - furcsa is lenne, ha nem fejlődnék idegennyelvi környezetben -, viszont amikor fáradt vagy stresszes vagyok, akkor valamiért nehezebben sikerül szavakba öntenem a gondolataimat. A többiek mindig megdicsérik a franciámat, persze ha olyan hibát követek el, ami vicces, azt hahota követi :D Szerencsére egyre ritkább o:)
E bejegyzés szövegezése közben egyébként azt veszem észre, hogy egyre nehezebben jönnek a mondatok magyarul, és sok a félreütés is, hiszen a MIJ-nél ki vagyok téve az eltérő francia billenyűzet ódiumának, megszoknom még nem sikerült teljesen, csak arra volt elég ez a két-három hónap, hogy a magyar billentyűzettől elszokjak :D
Egy hosszú, négynapos hétvégén vagyok túl, melyet főképp pihenésre fordítottam (csak hétfő délután néztünk ki kicsit az itteni francia barátaimmal a partra), hiszen a következő hétvégén bőven lesz alkalmam az utazásra: többnapos hajóútra megyünk ugyanis a déli partok mellé, azt követően pedig keddtől csütörtökig a Hűség-szigetek egyikén, Marén leszek :) Már múlthéten megvettem a menettérti repülőjegyet az ebédszünetemben (természetesen borsos áron - a mai napig is akarva-akaratlanul átváltom forintra az árakat :D). Így a nagy tervem, hogy valamennyi szigetre ellátogatok (Ouvéa, Lifou, Maré, Île des Pins, esetleg Tiga és Bélep is), kezd realizálódni. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy a barátaim szerveznek egy kisebb kiruccanást Maré-re, és meghívnak. Együtt minden jobb. És olcsóbb is :-DD Egyébként Maré számít a 'legvadabb' szigetnek, talán azért is, mert a leginkább erdővel borított terület Új-Kaledóniában. Nagyon izgatott vagyok, biztos vagyok benne, hogy megérte kivenni két szabadnapot is érte :)
Csütörtök este a MIJ igazgatója elvitt minket egy kötetlen összejövetelre a két önkéntestársammal együtt a május 9-i Európa-nap apropóján. A koktélra több konzult és nagykövetet is meghívtak. Jól telt, helyi különlegességeket is kóstolhattunk.
A munkáról: továbbra is remek a hangulat, a kollégák segítőkészek, mindenki mosolygós. A törzsbeliek halk beszédét már majdnem teljesen sikerült megszoknom. Az egyik itteni lánytól megtudtam, hogy sokszor ijesztő a számukra, hogy a fehérek  túl hangosan beszélnek. Megkérdezte, hogy ez nem zavar-e engem :) :) A héten több alkalommal fordítással összfüggő feladatot is kaptam. Ezen a héten csak három napot dolgozom, a hétfő szünnap volt, a péntekem pedig szabad. A jövőhetem ennél is jobb lesz: csak hétfőn és pénteken leszek bent ;)
Az időjárás egyre hidegebb itt, az őszből már csak pár nap van hátra: júniustól beköszönt a (déli féltekei) tél. A 'hideg' itt pár fokos csökkenést jelent mindössze, de a kaledóniaiak már nagyon fáznak: pulcsi, köhögés, orrfújás, néha még sapka is :D Az egyik ismerősöm még orvoshoz is fordult a torokfájásával. Én továbbra is pólóban, és - ha tehetem - papucsban járok, bár azt el kell ismernem, hogy kora reggel és késő este egész hűvös tud lenni, különösen, ha esős az idő.
A bevásárlásoknál már nem csak a kötelező mosolyt kapom az ott dolgozóktól, hanem azt a mosolyt, amit azoknak tartogatnak, akiket gyakran látnak. Kezdetben meglepett, most már természetesnek veszem, hogy nem néznek bele a távozók táskájába egyik üzletben sem (Nizzában belenéztek).

Május 18.

10 tény Új-Kaledóniáról

Új-Kaledónia Franciaország egyetlen különleges jogállású közigazgatási egysége (1999 óta), a többi Európán kívüli területe besorolható vagy a tengerentúli terület (TOM – territoire d’outre-mer), vagy a tengerentúli megye (DOM – département d’outre-mer) kategóriájába.

Bár Franciaország része, eltérő a pénzneme: ún. csendes-óceáni valutaközösségi frankot (franc pacifique) használnak Francia Polinéziával, valamint Wallis és Futunával együtt, mely az euróhoz kötött, így azt érdemes magunkkal hozni, mert nincs átváltási költség. 1 € = 120 frank.

Új-Kaledóniában 28 helyi nyelv van, melyeknek beszélői nem feltétlenül értik egymást, így a francia közvetítő szerepet tölt be. A franciát egyébként egészen fiatal korukban tanulni kezdik a törzsi keretek között élők is, így elvileg nem lehet probléma a velük való kommunikáció, külföldiként azonban nagyon fülelni kell, mivel akcentussal és – a félénkségükből kifolyólag – eléggé halkan beszélnek.

Megfigyelésem szerint szigorúbban nevelik az itteni szülők a gyermekeiket – bár ez elmondható valamennyi franciáról. Gyakran egy szúrós nézés is elegendő ahhoz, hogy a gyerek viseledése megváltozzon, bár a kisebb testi fenyítésektől sem zárkóznak el.

Csak összehasonlításképp: Új-Kaledóniában a kisiskolások tegezik a tanítójukat. Nizzában - amennyiben nem közeli ismerősökről van szó - az egyetemisták magázzák egymást.

Olyan magas páratartalom uralkodik, hogy sokkal hosszabb a kiteregetett ruha száradási ideje (érdemes közvetlen napfénynek kitenni), és az asztalon felejtett pezsgőtabletta kb. 10 perc után enyhén pezsegni kezd.

Megfigyelhető Japán kulturális és gazdasági jelenléte Új-Kaledóniában: az itteniek az angol után második idegen nyelvként a spanyol mellett a japánt választhatják, és legalább annyi Suzukit látok az utakon, mint Magyarországon, továbbá elég sok a japán turista és sushi étterem.

Bár teljes mértékben egyezik az itteni francia az anyaországban beszélt változattal, azonban létezik néhány, szinte kivétel nélkül baráti hangvételű szó ill. kifejezés, melyet az itteniek használnak, pl. „tata” (au revoir), „c’est choc” (c’est très bien), "c'est nickel" (c'est parfait)...

Az Új-Kaledóniában élő növények 76%-a endemikus, azaz a Földön sehol máshol nem található meg.

Új-Kaledóniában található a világ legnagyobb kiterjedésű lagúnája, mely a Világörökség részét képezi.

Május 14.

Az elmúlt hétvégém kicsit mozgalmasra sikerült, így csak ma tudok beszámolni a történésekről. A nyolc kaledóniai fiatal, akik Pécsett teljesítettek önkéntes szolgálatot, május elején hazaérkeztek. Nagyon kedves volt számukra ez a magyar hónap, többükkel is beszélgettem az élményeikről. A magyarokat kedves, vendégszerető emberekként írták le, azt mondták, hogy szuper fogadtatásban részesültek a fogadó szervezet részéről (efelől nem volt kétségem :) ), szerették a munkát (farmon élő állatokkal foglalkoztak), és mivel az ottartózkodásuk húsvét idejére esett, ezért alkalmuk nyílt közelebből megismerni a szokásainkat: tojásfestés, locsolkodás (részt vettek benne, a versikéket is beleértve :D természetesen magyarul, készült videó is, nagyon élveztem :D) és persze a húsvéti sonka! És ha már étkezés, megemlítem, hogy a házi húsfeldolgozásban is segédkeztek, hurkát és kolbászt töltöttek a fényképek tanúsága szerint :D Megkóstoltak több magyar specialitást, a gulyás osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy az élménybeszámolójuk alapján az itteni EVS koordinátor is el akarja készíteni :D Szerencsére hoztak neki (por)paprikát, így már csak a részletes leírás hiányzik, de azt majd én fogom szolgáltatni. A kinttartózkodásuk végén hosszú vakációjuk volt, zömmel Budapestre mentek turistáskodni, de ketten Párizsba utaztak, így jól ki tudták használni, hogy Európában vannak. Többen kiemelték Budapest építészeti csodáit (egyébként új-Kaledónia, bármennyire mesés, nem dúskál építészeti látnivalókban) és azt, hogy ebből arra következtettek, hogy mennyire gazdag történelme lehet. Jaj, ha tudnák... :) Tanultak jónéhány magyar szót, meglepett, hogy fogalkoztatta őket a nyelvünk. Volt, akinek kifejezetten tetszett, volt, aki inkább a nehézségét emelte ki. Egy srác például jegyzeteket is készített, amit a segítségemmel tovább gazdagított (nem tudtam megállni, hogy az alapszókincsen kívül néhány káromkodást ne adjak hozzá 3:) ). A négy évszakot eddig legfeljebb hírből ismerték, életükben először nálunk láttak rügyfakadást :)
Öröm volt hallgatni őket, jól esett, hogy ilyen jó véleménnyel voltak a hazámról :) :)
Hogy tovább tudjam folytatni velük az eszmecserét, meghívtam őket csütörtök estére egy kis soirée-ra. 4-en el is fogadták a meghívásomat, a többiek vagy nem Nouméában élnek, vagy már volt egyéb programjuk. Alapvetően jól telt az este, viszont miután az egyik srác meghívta a cousin-jait, kissé kicsúszott a kezünkből az irányítás.. Volt egy kis bonyodalom, reggel még a MIJ igazgatója is megjelent, de végül megoldottunk mindent, és a végén mindenki nevetett, az igazgató is :) Ebből is azt szűrtem le, hogy itt az emberek alapvetően higgadtabbak, türelmesebbek és megértőbbek.

A május egy szuper hónap, rengeteg munkaszüneti nappal, és emiatt hosszú hétvégével, így a múlt hétvégén végre sikerült egy kicsit távolabb merészkednem Nouméától az itteni ismerőseimmel. Sarrameát és Farinót térképeztük fel, elsősorban az ott található gyalogtúrákat. Sátraztunk is, de mivel esett, vasárnap helyett szombaton voltunk kénytelenek hazajönni, de ettől függetlenül jól telt. A sors fintora, hogy vasárnap verőfényes napsütés borította el a vidéket, de így legalább le tudtunk menni a partra. Kicsit fárasztott, hogy sokat viccelődtek velem, mivel én voltam a legfiatalabb és ráadásul külföldi is, de egyfajta idegennyelv-tréningnek fogtam fel :D A végén persze már besokalltam (aki ismer, nem fog csodálkozni :D), de megoldottuk, elnézést kértek, és megígérték, hogy visszafogják magukat. Majd meglátjuk :D
Ezen a héten csak három napot dolgoztunk, a csütörtökünk (ma) és péntekünk szabad. Európát ünnepeltük, a május 9-i Európa-nap alkalmából. Kvízeket töltettünk ki a fiatalokkal, feldíszítettük a termet és meghívtuk azokat, akik már jártak Európában, hogy élménybeszámolót tartsanak. Egész jól sikerült.

Május 2.

 Ezen a héten, szerda hajnalban egyik önkéntes társunk hazarepült kéthónapos missziója teljesítését  követően. Nagyon fog hiányozni :(
Előző héten néhány napot Île des pins-en vakációzott, a hétvégét és a hét elejét pedig zömmel velünk és itteni barátainkkal töltötte.  A szombati Goodbye party után - melyet megismételtük hétfő és kedd este is 😇 - vasárnap egy olyan étteremben ebédeltünk az Anse Vatán, mely folyamatosan forog (360 °-ot egy óra alatt),  és a padlótól egészen plafonig tartó üvegablaknak köszönhetően pazar kilátást nyújt. Az itteni árakhoz képest nem volt drága, és a sültkrumpliból az ember annyit ehet, amennyit csak akar. Steak és hal közül lehetett választani (én voltam az egyetlen, aki jól átsütve kérte a húst), desszertnek pedig vanília jégkrémet ettem, melynek elkészítéséhez a vanília rudat az Új-Kaledóniához tartozó Lifou szigetén termesztik. Az ablakból pedig - az oldaltól függően - látni lehetett a közeli hippodrómot, a tengerpartot, a két szomszédos kis szigetet (Îlot Maître és Île aux Canards) valamint Nouméa egy részét. Az étterem után rövid sétát tettünk a tengerparton, majd elmentünk az itteni óceánáriumba (Aquarium). Új-Kaledóniában rengeteg endemikus növény- és állatfaj él (erről már a dumbéai gyalogtúránkon tudomást szereztünk), ez alkalommal a fauna közelebbi megismerésére nyílt lehetőségünk. Nem kimondottan rajongok a biológiáért, és nem én vagyok a legnagyobb állatbarát a Földön (félreértés elkerülése végett: szeretem őket, de nem vagyok az a típus, aki körbeveszi magát velük), de így is nagyon élvezetesnek találtam a  látogatásunkat. Láttam ezerféle halat, rákot, nagyobb méretű kagylót, ami akár az ember halálát is okozhatja, ha az ember lábára csukódik a tengerben (roppant erős záróizma van), láttam cápákat is, melyekről egy rövid prezentációt is tartottak, kimondottan gyerekeknek, de azért végignéztük :D Itt is végighallgattam, hogy egyáltalán nem olyan veszélyesek, mint mondják, a több száz cápafajból mindössze 8 lehet veszélyes az emberre, egyáltalán nem vadászik ránk, ha megtámad minket, az tévedésnek tudható be (pl. összekeverheti a szörfösöket a fókákkal vagy teknősökkel), és a harapása után fel is hagy a támadással, hiszen nem ízlik neki az emberi hús, bla bla bla 😃 Természetesen lehet halálos kimenetele is a "találkozásnak" (nahát).
Ami a munkát illeti, egyre könnyebbnek találom, már a telefonbeszélgetés is kevésbé mumus, mint eddig. Május 9-én lesz Európa napja, ezzel kapcsolatban programokat kell szervezni (kvíz, játékok, prezentáció, élménybeszámolók), amit annyira nagyon nem kedvelek, de ez alkalommal nem egyedüli szervező vagyok - szerencsére :)
Volt egy érdekes beszélgetésem egy helyi fiúval, aki informálódni jött a MIJ-be. Nemrég hagyhatta el a törzsét, a beszédén érezhető volt, hogy nem a franciát használja a mindennapokban, hanem a 25 helyi nyelvek egyikét. Miután válaszoltam a kérdéseire, hirtelen a székem mellé lépett, és vallási témákról kezdett beszélni: a mennyről, a pokolról, a Bibliáról, Jézusról, figyelmeztetett, hogy ha érzékelem, hogy az ördög próbál megkísérteni, akkor álljak ellen. Hozzátette, hogy mindezt azért mondja el nekem, mert segíteni akar (nekem is ez volt a benyomásom), és hogy ha van egy kis időm, menjek el a templomba, amit ő is rendszeresen felkeres. Végig magázott, és monsieur-nek szólított, pedig pár év különbség lehet csak köztünk (egyébként néha előfordul, hogy főnöknek -chef - szólít egy-két helyi a MIJ-nél :D) Miután kiment, nagyon kellemes érzés töltött el. Újabb bizonyítéka volt ez az itteniek kedvességének és pozitív életszemléletének. Érezhető volt a beszédén, a mozdulatain, hogy segíteni szeretne, valamit megosztani velem.
Úgy vélem, ez egy nagyon értékes időszak az életemben, és továbbra is nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek :)

Április 22

Az utolsó bejegyzésem óta eltelt időszakban leginkább csak pihentem és dolgoztam, újabb utazásra vagy túrára nem kerítettem sort, viszont mivel múlt héten megérkezett a kaledóniai számlámra a zsebpénzem, immár magabiztosan tudok tervezgetni, lassan a közeli szigetek feltérképezése is napirendre kerül (van belőlük jó néhány ;)). Múlthét előtti hétvégén meghívást kaptunk az egyik önkéntes-társunktól (aki kaledóniai, és a frankofón országok polgárai számára nyitvaálló program keretében teljesít önkéntes szolgálatot). A barátnője családjánál vacsoráztunk, (helyi specialitások kerültek terítékre), majd kettejükkel elmentünk egy szórakozóhelyre, mely annyiban tért csak el a hasonló európai helyektől, hogy belépéskor nem kellett belépőt fizetni (utólag megtudtam, hogy a többi itteni helyen sem kell), és a táskáinkat sem vizsgálták meg. Jól éreztük magunkat, a zene viszonylag jó volt (nekem, és nem a többieknek :D), azonban az árak itt is hajmeresztőek voltak. Egyébként kisebb volumenű, ad hoc összejövetelek voltak az elmúlt két hétben a szállásunkon.
Ami a munkát illeti, túl vagyok a harmadik prezentációmon és a második általam tartott szemináriumon, sőt, kedden (ápr 21.) felkerestük azt a szakközépiskolát, ahová korábban mentünk volna, de el kellett halasztani a látogatást a diákok közötti forrongások miatt. Itt a MIJ-nél elérhető három önkéntes programot mutattuk be (én az SVE-t - angolul EVS) az egymás után érkező osztályoknak, ami azt jelentette, hogy minden alkalommal ki kellett állnom eléjük, és beszélnem az SVE-ről, zömmel fejből (viszont mindig ugyanazt kellett mondanom - szerencsére :D). Az elején kellemetlen érzésem volt, hiszen még magyarul is stresszes kicsit egy nagyobb közönség előtt beszélni (franciául még megterhelőbb), de a végére egészen könnyedén ment, és úgy érzem, sokat lendített rajtam (-Sub pondere crescit palma). Nagyon jól esett, mikor a minket fogadó és a prezentációt teljes egészében figyelemmel kísérő tanárnő megdicsért. Elképzelhető, hogy a lelkem mélyén még sokáig egy elismerésre vágyó diák maradok, ezért is kedvező a kinttartózkodásom, mivel kvázi átmenetet képez a diákélet és a munka világa között. Egyébként hétről-hétre az önkéntesség egy-egy új oldalát, előnyét, dimenzióját fedezem fel, és elégedettséggel tölt el, hogy valami olyasmibe fogtam bele, ami ilyen mértékben a fejlődésemet szolgálja :)
Sajnos az egyik önkéntestársamnak hamarosan (jövőhét szerdán) véget ér a missziója, már most nagyon hiányzik. Nizzában is a legnehezebb kihívást a többiek elvesztése jelentette (jobban megviselt, mint a vizsgák). Kedden lesz az utolsó napja a MIJ-nél, és már most elkezdődtek az előkészületek az elbúcsúztatására. A héten egyébként nem dolgozik, a csütörtökön felkeresi az Île des pins-t, és pár napig élvezi a paradicsomi környezetet :) Szombat estére páran mozit tervezünk, a vasárnap ebédet pedig egy olyan étteremben fogjuk elfogyasztani az Anse Vatán, ami egy torony tetején van, és nagyon lassan forog :D
Állítólag nem is annyira drága ;)

Április 11

Ezen a héten részt vettem az egyik önkéntestársammal egy szemináriumon, mely Új-Kaledónia történetét mutatta be, és annyira szenzációsra sikerült, hogy elhatároztam, hogy külön bejegyzést szentelek neki. Az előadó egy történelem-földrajz szakos tanárnő volt (a francia rendszerben a földrajzot és történelmet egy tantárgy keretében tanulják a diákok: histoire-géo), aki a tanulmányai befejezését követően elhagyta Franciaországot, Nouméába költözött, hozzáment egy kanak férfihoz (két fiuk született), és azóta is itt él. Ilyen típusú előadás tartására egyébként évek óta sor kerül, hiszen a MIJ - mely zömmel tanulmányaikkal idő előtt felhagyó és egyéb szempontból hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik - törekszik arra, hogy minél inkább elősegítse a fiatalok társadalmi helyzetének javulását, többek közt a munkaerőpiaci helyzetük javításával. (Ezt egyébként különféle szolgáltatásokkal éri el, legfőképp azzal, hogy segítő kezet nyújt az önkéntes programok és külföldi ösztöndíjak pályázati folyamatában.) Felismerték továbbá a szükségességét annak, hogy megértessék a fiatalokkal annak a társadalomnak a kialakulását és működését, melyben élnek, különös tekintettel a létrejöttét formáló tényezőkre. Az előadó - akinek a szavaiból arra következtettem, hogy lélekben már teljesen elszakadt az anyaországi területtől (Métropole) - kissé szomorúan jegyezte meg, hogy egy egységes kaledón identitás megszületésére napjainkig nem került sor.

Ahogy haladtunk előre időrendben Új-Kaledónia történelmében, egy rendkívül összetett, belső ellentétektől sem mentes világ tárult elénk.

Az őskortól indultunk. Egy bevett elmélet szerint Afrikában jelent meg először az ember (emberiség bölcsője), hiszen itt találták a legrégebbi emberi leleteket, majd erről a kontinensről indult útjára évezredekkel ezelőtt, hogy benépesítse a Föld mindazon részét, mely tartós az emberi tartózkodásra alkalmas.  Kr. e. 8000 környékén megszületett a földművelés , kb. 3 évezreddel később, Kr. e. 4000 és 3000 között pedig az írás. Az írás kialakulásával véget ért a történelem előtti idő (préhistoire), és kezdetét vette a valódi történelem (histoire). (Minderre azért tért ki az előadó, hogy felhívja a figyelmet ezen terület megkésettségére.) A csendes-óceáni térségbe érkezett meg legkésőbb az ember, (egyébként a legutoljára benépesített vidék a Földön Új-Zéland térsége) Új-Kaledóniába Kr. e. 1100 környékén (az ún. ausztronézek képviselői). Ezen a ponton megfigyelhető az óriási, több évezredes időbeli eltérés Új-Kaledónia és a Föld többi részének benépesítése között. Ez a terület egészen 1774-ig, az európaiak által történő felfedezéséig a történelem előtti korban rekedt, hiszen nem ismerték az írást. A régészeti leletek szerint a vasat sem ismerték, de a tüzet már "megszelidítették". Új-Kaledónia tehát egy - történeti léptékkel mérve - nemrégiben benépesített terület, mely napjainkban is formálódik. A kanak kultúra megjelenése Kr. e. 1000-re tehető.

A térség felfedezését egyébként az segítette elő, hogy Nagy-Britannia új területek meghódítását tűzte ki célul, és azt feltételezték, hogy a Csendes-óceán térségében egy hatalmas kontinens terül el (terra inconita - ismeretlen föld). (Ekkoriban az észak-amerikai kolóniák függetlenedési vágya figyelhető meg, és a későbbi tényleges függetlenné válásukkal Nagy-Britannia óriási területet veszít, mely mindinkább új területek gyarmatosítására ösztönözte.) A térség felderítésére James Cookot küldi a korona. Három expedíciós utat szerveznek (1768-1771, 1773-1774, 1776-1779) és már az első út alkalmával csalódniuk kellett az angoloknak, hiszen Észak-Ausztráliánál járva világossá válik számukra, hogy jóval kisebb a szárazföld, mint remélték. Új-Kaledóniának nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Hamarosan a franciák is megjelentek, megbízva La Perouse-t a Pacifikum feltérképezésével (1785-1788). (Hasonlóan Cookhoz, La Perouse sem tért vissza élve az útjáról.)
Az újkorban ebben a térségben is megszilárdult az ún. kereskedelmi háromszög: Melanéziából szantálfát szállítottak Ázsiába, ahonnan teát Ausztráliába, Ausztráliából pedig vasat, dohányt és szövetet Melanéziába. Ezenkívül bálnakereskedők is cirkálni kezdtek Új-Kaledónia környékén, akik a szantálkereskedőkkel együtt a benépesülés következő hullámát jelentették. Az 1841-től megjelentek misszionáriusok is, akik meghonosították az európai kultúra egyes elemeit (öltöztetni kezdték a kanakokat, akik azelőtt szinte alig fedték el a testüket, és rendszeresen miséket is tartottak), ugyanakkor törekedtek az helyi kultúra megőrzésére. 1853-ban a franciák birtokába került Új-Kaledónia, mivel III. Napóleon - akire egyébként rendkívül aktív külpolitikai tevékenység volt jellemző - rivalizálni kívánt az Ausztráliában és Új-Zélandon létesült angol támaszpontokkal. Franciaország leállítja a kereskedelmet és beszünteti a bálnavadászatot, és védelmet biztosít a helyi lakosságnak. Szerencsére itt egyáltalán nem jellemző az őslakosság szisztematikus kiírtásának gondolata, ellentétben a britek tevékenységével Ausztráliában, ahol az abo-k üldözése óriási méreteket öltött. Mint említettem, a korszakban a szigetcsoport katonai célokat szolgált, és támaszpont létesítésére azt a területet tartották a legalkalmasabbnak, ahol most Nouméa fekszik. Ez a terület az európaiak megérkezése előtt lakatlan volt, hiszen elég zord, hegyes vidékről van szó, ahol ráadásul édesvíz sem volt. (Erről egyébként korábban is hallottam a kanak idegenvezetőnktől, mikor a múzeumot látogattuk meg az első hetekben). A város édesvíz-ellátását egészen napjainkig a szomszédos városokból történő szállítással oldják meg. A zord táj hamar terhessé válik a franciák számára, ráadásul az őslakosság is eléggé erőszakosnak bizonyult - teljesen érthetően. A város megalkotása során egészen nagy területet hódítottak el az óceántól. Ausztráliához hasonlóan Új-Kaledónia is szolgált fegyenctelepként (1864-től). Az ideérkező francia telepeseknek hozzá kellett szokniuk az eltérő körülményekhez, különösen az éghajlathoz. Törekedtek szokásaik megtartására, azonban egyfajta helyi kaledón kultúra csírái is megfigyelhetőek (természetesen kizárólag az európai származásúak körében). Ennek terméke az ún. maison calédonienne (kaledóniai ház), amely csak erre a területre volt jellemző, és sajnos eltűnőben van.
A benépesülés következő állomását az arabok jelentették, akik a mai Algéria területéről érkeztek (1872), őket az ázsiaiak követték: vietnámiaiak (a korszakban Francia-Indokína néven ez a terület is francia fennhatóság alatt állt), japánok és indonéziaiak, zömmel Jáva szigetéről (Nouméában egyébként van ázsiai negyed, quartier asiatique illetve China town elnevezéssel, nap mint nap elmegyek mellette munkába menet). A betelepülők utolsó hullámát a polinéziaiak jelentették (Tahiti, valamint Wallis és Futuna területéről), akik egytől-egyig mosolygós, nagyhangú emberek, nagyon szeretem őket.
 Továbbra is feszült a légkör a betelepülők és a kanakok között, 1878-ban kitör az Ataï-féle lázadás, ezt követően korlátozni kezdik jogaikban a kanakokat (nem illette meg őket sem a szabad mozgáshoz való jog, sem választójog). A szigetvilág megkésett fejlődősét szemlélteti a tény, hogy egészen 1930-ig kellett várni, hogy Nouméa és Bourail között utat építsenek. A II. világháború idején amerikai támaszpontként funkcionált 4 éven keresztül (Egyesült Államoknak szüksége volt egy bázisra, a kaledóniaiak pedig tartottak egy esetleges japán támadástól). 1946-ban elnyeri a tengerentúli terület státuszt (T.O.M - territoire d'outre-mer), 1957-től a választójog minden lakosra kiterjed. Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy ezen a területen az 1980-as években háború dúlt a kanakok és a kaledóniaiak (fehér lakosság) között. A kanakok követelése az volt, hogy a terület váljon függetlenné, és az európaiak leszármazottai hagyják el a szigetvilágot. Az évekig tartó véres szembenállást végül sikerült lecsillapítani, az eredmény az egyre nagyobb autonómia lett (Matignon-egyezmény, Nouméa-egyezmény). Új-Kaledónia jelenleg 'speciális státuszú tengerentúli terület' (az egyetlen terület, mely ilyen jogállást élvez), és legkésőbb 2018-ig dönteni kell a függetlenség kérdésében.
Született egy himnusz (ami annyira új még, hogy szinte senki sem tudja kívülről a szövegét), megformáltak továbbá egy zászlót is, azonban a területen napjainkig nem alakult ki sem egységes kaledóniai kultúra, sem egységes kaledóniai identitás.
Elhatároztam, hogy a jövőben figyelemmel fogom kísérni a kaledón bel- és külpolitikai eseményeket, és remélem, hogy sikerül békés körülmények között olyan megoldást találniuk, mely elégedettséget vált ki a lehető legszélesebb körben. :)

Április 5

Április 5-e van, vasárnap délelőtt. Csütörtökön két kedves ismerősöm útmutatása alapján rájöttem, hogyan tudok képet csatolni a bejegyzéseimhez, így ezentúl képek is elérhetőek lesznek a blogomon, sőt a korábbi bejegyzéseimet is gazdagítottam néhány fotóval utólag :)  (Sajnos ezt csak a munkahelyemről tudom megoldani, így pár napot késni fognak a
képek.) 

A múlt hétvégén a közeli Dumbéába mentünk túrázni. A meghívást egy itteni barátunktól kaptuk, aki nagyon szereti a gyalogtúrákat, és szerencsére megszervezte, hogy Dumbéáig kocsival elvigyenek minket. Ő egyébként párizsi, pár éve határozta el, hogy ideköltözik, és annyira megszerette az itteni életet, hogy nem is kíván visszatérni. Teljesen megértem :) A gyalogtúra helyszíne hegyes-völgyes terep volt, egy viszonylag sebes folyású patakkal. Nem tudtam, hogy fürdésre is lehetőség nyílik majd, tehát nem vittem fürdőnadrágot, így végül a rövidnadrágomban voltam kénytelen a vízbe menni. De ez szerencsére nem szegte kedvem. A fürdés előtt egy elég nagy távolságot tettünk meg, nagyon meleg volt, így örültem, hogy fehét pólóban mentem, ugyanis a fehér szín veri vissza leginkább a napfényt. Az utunk során sok kisebb termetű (2-3 m) fák láttunk, melyek a hegyoldalban vertek gyökeret. Megtudtam, hogy ezek többsége akár több száz éves is lehet, és azért ilyen kicsik, mert a talaj összetétele és a hegyoldal nem kedvez a növekedésüknek. Egyébként több olyan fafajta is él a szigeten, melyek sehol máshol nem találhatóak meg a Földön (endemikusak). A talaj egyébként vörös ezen a területen, mely a napfényben fantasztikus látványt nyújt. Néhol egészen meredek helyen kellett felkapaszkodnunk, hogy folytatni tudjuk a túrát. Leginkább a Rám-szakadékhoz tudnám hasonlítani. A fürdésre a piknikkel egybekötött pihenés alatt került sor. Annyira magával ragadó látványt nyújtott a patak, hogy gyorsan leküzdöttem a fürdőnadrág hiányából fakadó diszkomfort érzésemet, és belemerültem :D Az egyik új ismerős kölcsönadta az úszószemüvegét egy időre, így láttam a felszín alatt. Sajnos felszín alatti képet nem tudtunk készíteni, pedig elképesztően szép, mindent lehet látni, köszönhetően a víz tisztaságának. Mint említettem, sebesen folyt a patak, így folyamatosan úsznunk kellett, ha egy helyben akartunk maradni. Néha átadtam magam a sodrásnak, és gyorsan messzire vitt, párszor megfeneklettem egy-egy kisebb sziklán. Szenzációs volt. A hétvégémről ennyit, vigyázat, most egy unalmasabb rész következik :)

A korábbi írásomban kitértem néhány gondolat erejéig az aktuális projektemre, amivel megbíztak. A heti teendőim zömét ennek a szervezése tette ki, melynek keretén belül összeállítottam és jóváhagyattam a programot, megírtam az összes itt elérhető ösztöndíj rövidített verzióját (szerencsére többnyire volt pár előre megírt rövidítés), ezt is jóváhagyattam, majd a javított verzióból prezit csináltam, életemben először. Ajánlom mindenkinek, egész élvezhető tud lenni, és lehet hozzá csatlakozni Facebook vagy LinkedIn fiókkal is (én az utóbbival léptem be, mert a MIJ-nél - az ebédidőt leszámítva - le van tiltva a Facebook-hozzáférés). Szükségem volt néhány korábbi ösztöndíjasra, hogy meghívhassam őket élménybeszámolót tartani, hogy a fiatalok kedvet kapjanak, így telefonálnom kellett, amitől egy kicsit tartottam. Az eleje kicsit döcögősen ment (az első szerencsésnek, akinek telefonáltam, nagyon vékony hangja volt, így megkértem, hogy adja oda az anyukájának a telefont, mire közölte, hogy ő az ex-ösztöndíjas... :D elmondtam az egyik kollégának bent, jót nevettünk), de utána egészen belejöttem. Végül sikerült szinte minden ösztöndíj-lehetőséghez egy-egy korábbi ösztöndíjast találnom, akiknek később megírom a pontos részleteket. Az Australia Awards ösztöndíj bemutatása céljból az ausztrál konzulátus egyik munkatársának írtam, azt válaszolta, hogy felkeres, amint tud. A héten közben más feladatot is kaptam, fordítanom kellett, franciáról angolra, ez is egy kicsit megijesztett, de rá kellett jönnöm, hogy nem nehéz (sőt, még könnyebb is, mint ezekről a nyelvekről magyarra fordítani, vagy fordítva). Összeállítottam egy listát az Excelben azokról a személyekről, akiket érdekelhet az ausztrál ösztöndíj, nekik majd a jövőhéten sms-t kell írnom egy, az interneten elérhető oldalról, ahonnan Új-Kaledónia területén belül ingyen sms-t lehet küldeni (Mobitag). Erre a hétre egyébként be volt időzítve, hogy felkeresünk egy helyi gimnáziumot (olyan jellegű program, mint a múlt heti Action Rebondir), de el kellett halasztani, mivel a gimnáziumban ideiglenesen fel kellett függeszteni az oktatást a gimnazisták közötti bandaháború miatt. Egyébként nagyon meglepett, hogy ilyen előfordul, kicsit nevettem is magamban.

A héten átvettem a bankkártyámat, az egyórás ebédidőmben rohantam el az OPT-hez (Office de la Poste et des Télécommunications, mely a bank és a posta egyben). Sajnos először más levelét adták ide, és a hibát csak akkor vettem észre, mikor már visszaértem a MIJ-be, és felbontottam a levelet. Így másnap meg kellett ismételnem a túrát, ráadásul közben haza is kellett mennem, hogy megnézzem, van-e áram a lakásban (előző este ugyanis nem volt). Az áramellátást visszaálllították, és ezúttal a saját levelemet kaptam meg, a hölgy az ügyfélablaknál többször is az elnézésemet kérte, illetve megköszönte, hogy visszavittem a levelet, amit tévedésből nekem adott előző nap. Ma, a szabadnapomon sétálni indultam, botladoztam a járdára kitett növényi hulladékok közt (itt ugyanis - az otthoni lomtalanításhoz hasonló módon - meghatározott időközönként elszállítják a zöld szemetet. Bevásároltunk, és visszaérve láttam, hogy elküldték nekünk a bankszámláinkhoz tartozó biztonsági kódokat. Remélem, hogy hamarosan a pénz is megérkezik ;)