Június 15.

Június 15.

A mostani írásomat egy szomorú hírrel kezdem. Az előző bejegyzésemben elfelejtettem megemlíteni, így most kerítek rá sort: a képen látható, híres kis kanak kunyhót a márciusi ciklon (Pam) elpusztította. Ha képet keresünk Új-Kaledóniáról a Google-n (különösen, ha angolul), az első találatok között szerepel ez a kis 'case', melynek már csak a hűlt helyét találtuk a maréi utunk során. Miközben elhagytuk azt a gîte-et, amelyhez tartozott, belebotlottunk egy lányba, akitől megtudtuk, hogy a szülei kunyhója volt. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen sorsra jutott a lakóhelyük, remélem visszaépítik :)


A múlthéten mindenki az utazásom felől érdeklődött, és nagy meglepetésemre alig akadt olyan kollégám, aki valaha ellátogatott Maréra, vagy aki hajóútra indult a déli lagúnákhoz. Ezt meg is említettem a mentoromnak (quasi főnököm), aki egy közmondással szemléltette az itteniek helyzetét: 'les cordonniers sont toujours les plus mal chaussés', azaz hajlamosak vagyunk elhanyagolni azokat az előnyöket, melyek a környezetünkből adódóan kifejezetten hozzáférhetőek lennének. Ez elgondolkodtatott, és feltettem magamnak a kérdést:
Milyen gyakran utazom Magyarországon belül?
Mikor kerestem fel utoljára belföldi látnivalókat?
Mi volt az utolsó helyi specialitás, amit megkóstoltam?
Lehetséges, hogy megint erőt vett rajtam a magyar nyelv iránti sóvárgás :) A misszióm felénél járok, ugyanannyi van hátra, mint előre. Egyfelől már részben akklimatizálódtam: gyakrabban mosolygok, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, együtt didergünk az itteniekkel a dermesztő esti (!) 21 fokban :D Másfelől viszont hiányzik az anyanyelvem. Természetesen a családom és a barátaim is, sőt az egész ország, azonban tudom, hogy a viszontlátás egyre közelebbi, és utána mindig együtt leszünk. Azonban az anyanyelvem hiányát szinte minden egyes percben érzem. Azt hiszem, soha nem tudnám véglegesen elhagyni Magyarországot.
A helyzetem persze továbbra is kifogástalan, a munka is mindig szuper hangulatban telik :) Az itt dolgozók rendkívül nyugodtak és figyelmesek: egyszer, mikor az olvasásba belefeledkezve meredtem előre a laptop képernyőjére, megkérdezték, hogy miért vagyok szomorú :) Amikor pedig Bourailba mentem az egyik animátorral, és elfelejtettem felvenni a 'külső tevékenységek' során kötelezően viselendő pólót a MIJ logójával, csak annyit mondtak, hogy "semmi gond, nem szándékosan csináltad, nem te vagy az első, és nem is az utolsó, akinek kiment a fejéből" :)
Talán a legkedvesebb munkahelyi történetem pedig az, amikor a mobilitásért felelős tanácsadó csokival kínált, és azt mondta, hogy vegyek még egy kockával, mert miután az ember megeszi az elsőt, mindig szeretne még egyet. Így hát kettőt vettem :)

A hétvégén kétszer is kimozdultam: pénteken a kollégákkal tartottunk egy kis soirée-t, szombaton pedig a barátokkal. Szombaton nagyon motivált lehettem, mivel még egy kis délutáni gyalogtúrára is futotta az időmből :D (Ouen Toro-ra mentünk fel.)

Június 5.

Péntek van, itt az ideje beszámolnom arról a fantasztikus három napról, amit a Hűség-szigetek egyikén, Marén töltöttem, két francia barátommal együtt :) A kaledóniaiak szerint Maré számít a legvadabb szigetnek: kevesebb a homokos part, hatalmas erdő borítja, és szép számmal találhatóak barlangok - köztük cseppkőbarlang -, sziklafalak; hasadékok. A brosúra szerint a legkevésbé 'csábító' sziget... nem tudok nyilatkozni, hiszen a szigetcsoport többi tagját nem láttam eddig, az azonban biztos, hogy velem megkedveltette magát :D Ha a többi ennél is szebb, az már minden képzeletet felülmúl.

Az utazás kicsit nehezen indult, mivel a járatunkat törölték, így a hajnali indulás helyett 12:40-kor hagytuk el a Grande Terre-t. A köztes időben ettünk egy falatot, és megnéztünk egy közeli kisebb mangrove mocsarat, ahol színes rákok tanyáztak. A repülőút kb. fél óra volt, és zökkenőmentesen zajlott. Nem így a landolás utáni percek: mivel egy későbbi járattal érkeztünk, a poggyászunk elkeveredett, és csak délután 3 után, a következő járattal szállították le, így később vissza kellett jönnünk értük.
Kocsit béreltünk (Új-Kaledóniát szinte lehetetlen kényelmesen felfedezni autó nélkül, a helyiek is mind vezetnek - akár jogosítvány nélkül is ;) ), szerencsére át is tudtuk nyomban venni a landolásunkat követően.
Miután vettünk egy kis harapnivalót (az árak itt sem a földön járnak, de pl. az Oreo meglepően olcsó volt :D vagy már ennyire akklimatizálódtam..), elfoglaltuk a szállást egy ún. gîte-ben. A gîteket a törzsek üzemeltetik, és jó áron lehet alvóhelyhez jutni. Bár kimondottan kulturált szálláshelynek találtam (zuhanyfülkével és angol wc-vel), mégsem ajánlanám azoknak, akik ragaszkodnak az összkomforthoz és a wifi-hez :D Meglepően jól bírtuk internet nélkül, igaz, mindössze három napról volt szó. Egy dolog nagyon hiányzott: a melegvíz. A szobánk nem is igazán szoba volt, hanem egy tradicionális kunyhó (case). Ami meglepett, az az, hogy hiába volt zár, kulcsot nem kaptunk hozzá. Többször elhatároztuk, hogy kérünk kulcsot, de mindig kiment a fejünkből. Bizonyára nem éreztük szükségét. Egyébként nem is tűnt el semmink.
A törzsbeliek nagyon kedvesek és vendégszeretőek, mindig mosolyognak. Kezdetben kissé nehezen értettem a beszédüket, különösen a férfiakét (a nőkét viszont jobban, mint az európai származásúak beszédét... o.O), de néha a többiek sem értettek minden szót. Egyébként mindegyikük kétnyelvű (ha nem több), szinte egyszerre tanulják meg a franciát a saját nyelvükkel. Quelle chance :-) A maréi nyelv egyébként a 'nengone', mely a 28 helyi nyelv egyike.

Nagyon olcsón adják az ételeket, kedd este frissen halászott halat ettünk rizzsel és kétféle salátával. Nem szeretem a halat, de úgy voltam vele, hogy érdemes lenne kipróbálni a szabadtéren, tűzön sütött picot kanak-ot. Az eredmény: közel negyed évszázados ellenérzés után megszerettem a halat! :))

A nyugati típusú és a törzsbeliek szolgáltatás-nyújtása közötti eltérés egészen érzékelhető: mi már szinte hozzá vagyunk szokva a reklámokhoz és ahhoz, hogy igyekeznek minél több termékkel elhalmozni minket ('I shop, I am' .. szörnyű), már-már a zaklatásunkig fajulva, ehhez képest a törzs eltérőképpen szolgáltat: neked kell értemenned mindannak, amire szükséged van (reggeli, kávé, vacsora stb), azonban alacsony áron, és előtérbe helyezve a közösségi időtöltést, barátságos hangulatban. Nagyon szimpatikusnak találom ezt :)

Természetesen nem bővelkedik a sziget építészeti csodákban (két templomot találtunk), cserébe a táj lélegzetelállítóan mesés :-) A képek magukért beszélnek. Fehér homok, kókuszpálmák, korallszigetek, sziklák, ragyogóan áttetsző tengervíz, pontosan úgy, mint a magazinokban, a szárazföld belsejében pedig erdők, barlangok és vanília ültetvények találhatók, melyek közül fel is kerestünk egyet.  A helyi ültetvényes mosolyogva magyarázott nekünk, és kaptunk egy vaníliarudat is (mely még éretlen, hiszen a szüret még odébb van). Megtudtam, hogy a vanília növény mellé fát kell ültetni, melyre a vanília felfut, mint a babfélék.

Bár egyre hidegebb van, a jó időnek köszönhetően többször is alkalmunk nyílt a fürdőzésre, sőt barnultunk is.
A maréi tartózkodásom, mely kiemelkedően gazdag volt a látnivalók és az emberi kapcsolatok terén is, újabb lendületet adott a térség feltérképezésére irányuló szándékomnak. Allons-y !

Június 1.

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, ezen a héten csak három napot dolgoztam a hétfői munkaszüneti nap miatt. A munka terén semmi említésre méltó nem történt, így rá is térek a hétvégi utazásomra és az azt megelőző előkészületekre. Péntek délelőtt előfőztük a bougnat-t (kaledóniai sepcialitás), előtte megtisztítottam az összetevőket: édes burgonyát, igname-t, banánt és maniókát, az ismerőseim pedig a csirkehúst készítették elő.
Már korábban is ettem bougnat-t, és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet :D de ez alkalommal jobban volt fűszerezve, úgyhogy egészen élvezhető volt. Péntek késő délután indultunk, 10-en, nem számítva a kapitányt és a hotesse-t. A hajó, amivel utaztunk, sokkal nagyobb volt, mint az, amivel még márciusban látogattam a közeli kis szigetre a többiekkel. Több kabinja volt, de ketten a ’szalonban’ aludtunk (nem találok jobb szót rá, az a helyiség, ami a fedélzettel egy szinten van és fedett), de nem bántam, mivel a kabinban sokkal kevésbé jár a levegő. Három órás út végén (melyet szinte teljes egészében vízszintesen töltöttem) értük el Île Ouen-t, mely Nouméától délre található. Láttunk egy delfint, egy pár percig velünk úszott, az egyik ismerősöm készített videót :)

Este tartottunk egy kis soirée-t. Amikor egy kis ásványvizet töltöttem a boromba, elképedtek, és viccesen azt mondták, hogy nem szólnak többet hozzám :D (lassan érik egy bejegyzés How to humiliate yourself in France címmel). A hajó folyamatos mozgása továbbra is szörnyen elálmosít, de szerencsére nem émelygek. Ha a hajó nem halad, egészen emberi formát tudok ölteni :D A reggeli után (sosem tudtam megérteni, hogyan lehet édeset enni reggel) tovább szeltük a hullámokat, és az
ebéd előtt lehorgonyoztunk egy kis sziget mellett. (Rengeteg apró, lakatlan sziget tartozik Új-Kaledóniához.) Többen búvárkodni mentek, elmondásuk szerint sok cápát láttak, az egyikük talált egy nautilus héjat, még mindig sárga vagyok az irigységtől, annyira szép :D Az ebéd után a hajóhoz tartozó kis csónakkal átmentünk a szigetre. Gyönyörű volt, fehér homok, tiszta, áttetsző víz, korall ágak és kagylók mindenütt, pont mint az utazási irodák prospektusában. Olyan apró szigetről van szó, hogy kb. fél óra alatt körbejártuk a partját. A kapitány talált egy tricot rayé-t, ki is emelte a vízből, de mire odaértünk, már eliszkolt :/ Belementem a vízbe,  ami már nem olyan meleg, mint márciusban volt. A naplemente csodás látvány volt, össze sem lehet hasonlítani a ’szárazföldivel’ :) Îlot-t váltottunk, azonban csak vasárnap hagytuk el a hajót, hogy közelebbről megnézzük. Szombat este megint buliztunk (még disco fények is voltak a hajón), ez alkalommal nem ittam, mert profitálni akartam az út utolsó napjából. Jó volt a hangulat, de egy idő után előkerültek a francia chanson-ok... :D A vasárnap is remek hangulatban telt, több videó is készült, amint megszerzem, töltök fel belőle.

Most hétfő este van. Ma a MIJ-nél segítettem egy lánynak összeállítani a pályázati anyagát: Új-Zélandra készül. Beszélgettünk kicsit, megdöbbenve tapasztaltam, hogy hallott Magyarországról, sőt, azt is tudta, hogy "valaha nagyobb volt az ország, Ausztriával együtt", és hogy a trónörökös ellen merényletet követtek el (Ferenc Ferdinánd). Remélem sikerrel pályázik :)
Lassan összepakolom a bőröndömet, kedd hajnalban ugyanis irány Maré :) !

Május 27.

Tartozom egy vallomással: borzasztóan hiányzik az anyanyelvem! A legnehezebb a múlt héten volt: két programot is lemondtam, mert kicsit egyedül akartam lenni. Szerencsére mindenki megértette :) A francia egyre jobban megy - furcsa is lenne, ha nem fejlődnék idegennyelvi környezetben -, viszont amikor fáradt vagy stresszes vagyok, akkor valamiért nehezebben sikerül szavakba öntenem a gondolataimat. A többiek mindig megdicsérik a franciámat, persze ha olyan hibát követek el, ami vicces, azt hahota követi :D Szerencsére egyre ritkább o:)
E bejegyzés szövegezése közben egyébként azt veszem észre, hogy egyre nehezebben jönnek a mondatok magyarul, és sok a félreütés is, hiszen a MIJ-nél ki vagyok téve az eltérő francia billenyűzet ódiumának, megszoknom még nem sikerült teljesen, csak arra volt elég ez a két-három hónap, hogy a magyar billentyűzettől elszokjak :D
Egy hosszú, négynapos hétvégén vagyok túl, melyet főképp pihenésre fordítottam (csak hétfő délután néztünk ki kicsit az itteni francia barátaimmal a partra), hiszen a következő hétvégén bőven lesz alkalmam az utazásra: többnapos hajóútra megyünk ugyanis a déli partok mellé, azt követően pedig keddtől csütörtökig a Hűség-szigetek egyikén, Marén leszek :) Már múlthéten megvettem a menettérti repülőjegyet az ebédszünetemben (természetesen borsos áron - a mai napig is akarva-akaratlanul átváltom forintra az árakat :D). Így a nagy tervem, hogy valamennyi szigetre ellátogatok (Ouvéa, Lifou, Maré, Île des Pins, esetleg Tiga és Bélep is), kezd realizálódni. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy a barátaim szerveznek egy kisebb kiruccanást Maré-re, és meghívnak. Együtt minden jobb. És olcsóbb is :-DD Egyébként Maré számít a 'legvadabb' szigetnek, talán azért is, mert a leginkább erdővel borított terület Új-Kaledóniában. Nagyon izgatott vagyok, biztos vagyok benne, hogy megérte kivenni két szabadnapot is érte :)
Csütörtök este a MIJ igazgatója elvitt minket egy kötetlen összejövetelre a két önkéntestársammal együtt a május 9-i Európa-nap apropóján. A koktélra több konzult és nagykövetet is meghívtak. Jól telt, helyi különlegességeket is kóstolhattunk.
A munkáról: továbbra is remek a hangulat, a kollégák segítőkészek, mindenki mosolygós. A törzsbeliek halk beszédét már majdnem teljesen sikerült megszoknom. Az egyik itteni lánytól megtudtam, hogy sokszor ijesztő a számukra, hogy a fehérek  túl hangosan beszélnek. Megkérdezte, hogy ez nem zavar-e engem :) :) A héten több alkalommal fordítással összfüggő feladatot is kaptam. Ezen a héten csak három napot dolgozom, a hétfő szünnap volt, a péntekem pedig szabad. A jövőhetem ennél is jobb lesz: csak hétfőn és pénteken leszek bent ;)
Az időjárás egyre hidegebb itt, az őszből már csak pár nap van hátra: júniustól beköszönt a (déli féltekei) tél. A 'hideg' itt pár fokos csökkenést jelent mindössze, de a kaledóniaiak már nagyon fáznak: pulcsi, köhögés, orrfújás, néha még sapka is :D Az egyik ismerősöm még orvoshoz is fordult a torokfájásával. Én továbbra is pólóban, és - ha tehetem - papucsban járok, bár azt el kell ismernem, hogy kora reggel és késő este egész hűvös tud lenni, különösen, ha esős az idő.
A bevásárlásoknál már nem csak a kötelező mosolyt kapom az ott dolgozóktól, hanem azt a mosolyt, amit azoknak tartogatnak, akiket gyakran látnak. Kezdetben meglepett, most már természetesnek veszem, hogy nem néznek bele a távozók táskájába egyik üzletben sem (Nizzában belenéztek).

Május 18.

10 tény Új-Kaledóniáról

Új-Kaledónia Franciaország egyetlen különleges jogállású közigazgatási egysége (1999 óta), a többi Európán kívüli területe besorolható vagy a tengerentúli terület (TOM – territoire d’outre-mer), vagy a tengerentúli megye (DOM – département d’outre-mer) kategóriájába.

Bár Franciaország része, eltérő a pénzneme: ún. csendes-óceáni valutaközösségi frankot (franc pacifique) használnak Francia Polinéziával, valamint Wallis és Futunával együtt, mely az euróhoz kötött, így azt érdemes magunkkal hozni, mert nincs átváltási költség. 1 € = 120 frank.

Új-Kaledóniában 28 helyi nyelv van, melyeknek beszélői nem feltétlenül értik egymást, így a francia közvetítő szerepet tölt be. A franciát egyébként egészen fiatal korukban tanulni kezdik a törzsi keretek között élők is, így elvileg nem lehet probléma a velük való kommunikáció, külföldiként azonban nagyon fülelni kell, mivel akcentussal és – a félénkségükből kifolyólag – eléggé halkan beszélnek.

Megfigyelésem szerint szigorúbban nevelik az itteni szülők a gyermekeiket – bár ez elmondható valamennyi franciáról. Gyakran egy szúrós nézés is elegendő ahhoz, hogy a gyerek viseledése megváltozzon, bár a kisebb testi fenyítésektől sem zárkóznak el.

Csak összehasonlításképp: Új-Kaledóniában a kisiskolások tegezik a tanítójukat. Nizzában - amennyiben nem közeli ismerősökről van szó - az egyetemisták magázzák egymást.

Olyan magas páratartalom uralkodik, hogy sokkal hosszabb a kiteregetett ruha száradási ideje (érdemes közvetlen napfénynek kitenni), és az asztalon felejtett pezsgőtabletta kb. 10 perc után enyhén pezsegni kezd.

Megfigyelhető Japán kulturális és gazdasági jelenléte Új-Kaledóniában: az itteniek az angol után második idegen nyelvként a spanyol mellett a japánt választhatják, és legalább annyi Suzukit látok az utakon, mint Magyarországon, továbbá elég sok a japán turista és sushi étterem.

Bár teljes mértékben egyezik az itteni francia az anyaországban beszélt változattal, azonban létezik néhány, szinte kivétel nélkül baráti hangvételű szó ill. kifejezés, melyet az itteniek használnak, pl. „tata” (au revoir), „c’est choc” (c’est très bien), "c'est nickel" (c'est parfait)...

Az Új-Kaledóniában élő növények 76%-a endemikus, azaz a Földön sehol máshol nem található meg.

Új-Kaledóniában található a világ legnagyobb kiterjedésű lagúnája, mely a Világörökség részét képezi.

Május 14.

Az elmúlt hétvégém kicsit mozgalmasra sikerült, így csak ma tudok beszámolni a történésekről. A nyolc kaledóniai fiatal, akik Pécsett teljesítettek önkéntes szolgálatot, május elején hazaérkeztek. Nagyon kedves volt számukra ez a magyar hónap, többükkel is beszélgettem az élményeikről. A magyarokat kedves, vendégszerető emberekként írták le, azt mondták, hogy szuper fogadtatásban részesültek a fogadó szervezet részéről (efelől nem volt kétségem :) ), szerették a munkát (farmon élő állatokkal foglalkoztak), és mivel az ottartózkodásuk húsvét idejére esett, ezért alkalmuk nyílt közelebből megismerni a szokásainkat: tojásfestés, locsolkodás (részt vettek benne, a versikéket is beleértve :D természetesen magyarul, készült videó is, nagyon élveztem :D) és persze a húsvéti sonka! És ha már étkezés, megemlítem, hogy a házi húsfeldolgozásban is segédkeztek, hurkát és kolbászt töltöttek a fényképek tanúsága szerint :D Megkóstoltak több magyar specialitást, a gulyás osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy az élménybeszámolójuk alapján az itteni EVS koordinátor is el akarja készíteni :D Szerencsére hoztak neki (por)paprikát, így már csak a részletes leírás hiányzik, de azt majd én fogom szolgáltatni. A kinttartózkodásuk végén hosszú vakációjuk volt, zömmel Budapestre mentek turistáskodni, de ketten Párizsba utaztak, így jól ki tudták használni, hogy Európában vannak. Többen kiemelték Budapest építészeti csodáit (egyébként új-Kaledónia, bármennyire mesés, nem dúskál építészeti látnivalókban) és azt, hogy ebből arra következtettek, hogy mennyire gazdag történelme lehet. Jaj, ha tudnák... :) Tanultak jónéhány magyar szót, meglepett, hogy fogalkoztatta őket a nyelvünk. Volt, akinek kifejezetten tetszett, volt, aki inkább a nehézségét emelte ki. Egy srác például jegyzeteket is készített, amit a segítségemmel tovább gazdagított (nem tudtam megállni, hogy az alapszókincsen kívül néhány káromkodást ne adjak hozzá 3:) ). A négy évszakot eddig legfeljebb hírből ismerték, életükben először nálunk láttak rügyfakadást :)
Öröm volt hallgatni őket, jól esett, hogy ilyen jó véleménnyel voltak a hazámról :) :)
Hogy tovább tudjam folytatni velük az eszmecserét, meghívtam őket csütörtök estére egy kis soirée-ra. 4-en el is fogadták a meghívásomat, a többiek vagy nem Nouméában élnek, vagy már volt egyéb programjuk. Alapvetően jól telt az este, viszont miután az egyik srác meghívta a cousin-jait, kissé kicsúszott a kezünkből az irányítás.. Volt egy kis bonyodalom, reggel még a MIJ igazgatója is megjelent, de végül megoldottunk mindent, és a végén mindenki nevetett, az igazgató is :) Ebből is azt szűrtem le, hogy itt az emberek alapvetően higgadtabbak, türelmesebbek és megértőbbek.

A május egy szuper hónap, rengeteg munkaszüneti nappal, és emiatt hosszú hétvégével, így a múlt hétvégén végre sikerült egy kicsit távolabb merészkednem Nouméától az itteni ismerőseimmel. Sarrameát és Farinót térképeztük fel, elsősorban az ott található gyalogtúrákat. Sátraztunk is, de mivel esett, vasárnap helyett szombaton voltunk kénytelenek hazajönni, de ettől függetlenül jól telt. A sors fintora, hogy vasárnap verőfényes napsütés borította el a vidéket, de így legalább le tudtunk menni a partra. Kicsit fárasztott, hogy sokat viccelődtek velem, mivel én voltam a legfiatalabb és ráadásul külföldi is, de egyfajta idegennyelv-tréningnek fogtam fel :D A végén persze már besokalltam (aki ismer, nem fog csodálkozni :D), de megoldottuk, elnézést kértek, és megígérték, hogy visszafogják magukat. Majd meglátjuk :D
Ezen a héten csak három napot dolgoztunk, a csütörtökünk (ma) és péntekünk szabad. Európát ünnepeltük, a május 9-i Európa-nap alkalmából. Kvízeket töltettünk ki a fiatalokkal, feldíszítettük a termet és meghívtuk azokat, akik már jártak Európában, hogy élménybeszámolót tartsanak. Egész jól sikerült.

Május 2.

 Ezen a héten, szerda hajnalban egyik önkéntes társunk hazarepült kéthónapos missziója teljesítését  követően. Nagyon fog hiányozni :(
Előző héten néhány napot Île des pins-en vakációzott, a hétvégét és a hét elejét pedig zömmel velünk és itteni barátainkkal töltötte.  A szombati Goodbye party után - melyet megismételtük hétfő és kedd este is 😇 - vasárnap egy olyan étteremben ebédeltünk az Anse Vatán, mely folyamatosan forog (360 °-ot egy óra alatt),  és a padlótól egészen plafonig tartó üvegablaknak köszönhetően pazar kilátást nyújt. Az itteni árakhoz képest nem volt drága, és a sültkrumpliból az ember annyit ehet, amennyit csak akar. Steak és hal közül lehetett választani (én voltam az egyetlen, aki jól átsütve kérte a húst), desszertnek pedig vanília jégkrémet ettem, melynek elkészítéséhez a vanília rudat az Új-Kaledóniához tartozó Lifou szigetén termesztik. Az ablakból pedig - az oldaltól függően - látni lehetett a közeli hippodrómot, a tengerpartot, a két szomszédos kis szigetet (Îlot Maître és Île aux Canards) valamint Nouméa egy részét. Az étterem után rövid sétát tettünk a tengerparton, majd elmentünk az itteni óceánáriumba (Aquarium). Új-Kaledóniában rengeteg endemikus növény- és állatfaj él (erről már a dumbéai gyalogtúránkon tudomást szereztünk), ez alkalommal a fauna közelebbi megismerésére nyílt lehetőségünk. Nem kimondottan rajongok a biológiáért, és nem én vagyok a legnagyobb állatbarát a Földön (félreértés elkerülése végett: szeretem őket, de nem vagyok az a típus, aki körbeveszi magát velük), de így is nagyon élvezetesnek találtam a  látogatásunkat. Láttam ezerféle halat, rákot, nagyobb méretű kagylót, ami akár az ember halálát is okozhatja, ha az ember lábára csukódik a tengerben (roppant erős záróizma van), láttam cápákat is, melyekről egy rövid prezentációt is tartottak, kimondottan gyerekeknek, de azért végignéztük :D Itt is végighallgattam, hogy egyáltalán nem olyan veszélyesek, mint mondják, a több száz cápafajból mindössze 8 lehet veszélyes az emberre, egyáltalán nem vadászik ránk, ha megtámad minket, az tévedésnek tudható be (pl. összekeverheti a szörfösöket a fókákkal vagy teknősökkel), és a harapása után fel is hagy a támadással, hiszen nem ízlik neki az emberi hús, bla bla bla 😃 Természetesen lehet halálos kimenetele is a "találkozásnak" (nahát).
Ami a munkát illeti, egyre könnyebbnek találom, már a telefonbeszélgetés is kevésbé mumus, mint eddig. Május 9-én lesz Európa napja, ezzel kapcsolatban programokat kell szervezni (kvíz, játékok, prezentáció, élménybeszámolók), amit annyira nagyon nem kedvelek, de ez alkalommal nem egyedüli szervező vagyok - szerencsére :)
Volt egy érdekes beszélgetésem egy helyi fiúval, aki informálódni jött a MIJ-be. Nemrég hagyhatta el a törzsét, a beszédén érezhető volt, hogy nem a franciát használja a mindennapokban, hanem a 25 helyi nyelvek egyikét. Miután válaszoltam a kérdéseire, hirtelen a székem mellé lépett, és vallási témákról kezdett beszélni: a mennyről, a pokolról, a Bibliáról, Jézusról, figyelmeztetett, hogy ha érzékelem, hogy az ördög próbál megkísérteni, akkor álljak ellen. Hozzátette, hogy mindezt azért mondja el nekem, mert segíteni akar (nekem is ez volt a benyomásom), és hogy ha van egy kis időm, menjek el a templomba, amit ő is rendszeresen felkeres. Végig magázott, és monsieur-nek szólított, pedig pár év különbség lehet csak köztünk (egyébként néha előfordul, hogy főnöknek -chef - szólít egy-két helyi a MIJ-nél :D) Miután kiment, nagyon kellemes érzés töltött el. Újabb bizonyítéka volt ez az itteniek kedvességének és pozitív életszemléletének. Érezhető volt a beszédén, a mozdulatain, hogy segíteni szeretne, valamit megosztani velem.
Úgy vélem, ez egy nagyon értékes időszak az életemben, és továbbra is nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek :)