Március 28

Március 28-a van, kellemes szombat délután. A tricot rayé gondolata továbbra is nagyon foglalkoztatott a hét folyamán, így több embernél is érdeklődtem a munkahelyen, elmesélve nekik a nagy találkozást, így ezt a bejegyzésemet a tricot rayé-ről szerzett friss - és némileg árnyaltabb - információk megosztásával nyitom. Mint kiderült, nem 10-30 perc alatt hat a mérge, hanem sokkal lassabban, így pár óra is rendelkezésre áll a sérült kórházba szállítására. Megnyugtató az a körülmény is, hogy csak akkor halálos a marása, ha az az ujjközökben történik, melyek szerencsére védettebb helyen vannak, mint egy vádli vagy egy boka. Azt is megtudtam, hogy bár kíváncsi természetű, de jobban fél tőlünk, mint mi tőle (én azért továbbra is kerülni fogom a társaságát, mivel egy egyszerű darázs is zavarba tud hozni :D). A beszámolók során tanúsított higgadtságukból azt a következtetést lehet levonni, hogy a helyiek egyáltalán nem félnek tőle. Látható, hogy ezek a kígyók sokkal kevésbé veszélyesek, mint elsőre tűnnek, így elnézést kérek a korábbi "félre-tájékoztatásért". A munkatársaim hozzátették, hogy van egy kagyló (a nevére nem emlékszem), amit ajánlatos elkerülni, mert ha rálép az ember fürdőzés közben, megszúrhatja, és pár óra múlva rosszullétet okoz. Nem halálos, de kórházba kell menni, hogy eltávolítsák a tüskét a testből.
Ami a munkát illeti, már egyre inkább oszladoznak a felhők az ellátandó feladatok jellegével kapcsolatban, egyre kevésbé kell mások segítségére támaszkodnom. A héten elmentünk egy, az itteni egyetem szervezésében lebonyolított rendezvényre, mely az Action Rebondir elnevezést kapta, és ahol a fiatalokat a MIJ tevékenységébe tartozó külföldi lehetőségekről tájékoztattuk. Eredetileg délutánra volt időzítve a részvételünk, de kiderült (kicsivel 8 óra után), hogy fél 9-re kell megérkeznünk. A szervezés terén itt nem jellemző a poroszos fegyelem, de nekem mégis nagyon szimpatikus (talán pont ezért..) :)
 Több szervezet képviseltette magát, például a francia katonaság is, akiktől kaptam két tollat és egy kulcstartót, mikor megnéztük a standjukat :D (A kulcstartót hozzáillesztettem a kulcscsomómra, amit a héten kaptam meg, az itteni SIM kártyámmal együtt.) Volt rá példa, hogy én ismertettem egy-egy önkéntes programot (ezért is vittek magukkal, mint autentikus forrást), jól esett, mikor a munkatársak megdicsértek :D Azt azonban hozzá kell tennem, hogy nem mindenki az önkéntesség iránt érdeklődik, így még van, aminek utána kell olvasnom, hiszen több lehetőség is kínálkozik a helyi fiatalok számára, melyekről felvilágosítást várnak.
Közben jött egy hölgy is köszönni nekünk, az egyetem munkatársa, aki, miután megtudta, hogy magyar vagyok, külön odajött hozzám beszélgetni. Megtudtam tőle, hogy korábban fél évig élt Budapesten, a fia pedig még mindig ott lakik. Magyarul nem tudott, de elmondása szerint a fia már elkezdett tanulni :) Mikor elköszöntünk egymástól, átadta a névjegykártyáját, és megkért, hogy keressem meg, ha bármiben tud segíteni :)
A héten egyébként megkaptam az első nagyobb lélegzetű feladatomat: az április 13-17-i hétre szerveznem kell egy rendezvénysorozatot (CAP sur les bourses), mely az összes, a MIJ keretén belül elérhető ösztöndíjat átfogja. Kicsit sokkolt a hír, hogy én kaptam ezt, hiszen sosem tartottam magam nagy szervezőnek, így még magyarul is kihívást jelentene. Azonban azt tapasztalom, hogy minél jobban beleásom magam, annál egyszerűbb és élvezetesebb, így szívesen foglalkozom vele. A helyiek továbbra is borzasztóan kedvesek, értve ezalatt a munkatársakat és az egyre gyarapodó ismeretségi körünket is. A munkahelyen mindenki puszival köszön egymásnak (férfi-férfi relációban kézfogás) a nap elején, addig nem is kezdenek hozzá a munkának, míg nem váltottak mindenkivel pár  kedves szót. Sokat nevetgélnek / nevetgélünk, amit nagyon szeretek :D Az ismeretségi körünkről annyit, hogy szinte minden harmadik napra jut egy meghívás, amibe az is beletartozik, hogy kocsival hoznak-visznek minket. A jogosítvány hiánya egyébként nagy handicap Új-Kaledóniában, még az is megfordult a fejemben, hogy megpróbálom megszerezni itt, ugyanis - eltérően minden egyéb, pénzen megvásárolható szolgáltatástól és terméktől - kicsivel olcsóbb, mint Magyarországon. Erre egyébként az egyik helyi fiatal hívta fel a figyelmemet, aki informálódni jött a MIJ-be. Tegnap este egy helyi jellegzetességnek számító, leginkább a magyar romkocsmákhoz hasonlítható helyen jártunk, ahol alkalmunk nyílt kipróbálni a kava-t. Nincs alkoholtartalma, egy növény gyökérzetéből préselik, kókuszhéjban szolgálják fel, és a fogyasztása előtt egy nagyon kicsit ki kell önteni a csapba (így szokás, az ősök tiszteletére), és aztán egy hajtásra meg kell inni. Az íze leginkább semleges, de semmiképpen sem ízletes. Stresszoldásra ideálisnak mondják, és sokkal olcsóbb, mint az alkohol (utánaolvastam, legális). Nem okoz delíriumot, és másnap sem érzi magát kellemetlenül az ember, de 5-6 pohár elfogyasztása kásás beszédet és kisebb szédülést eredményezhet. (Kettőt ittam, nem éreztem semmit. Talán majd legközelebb :D)