Március 23.

Korábban úgy döntöttem, hogy heti rendszerességgel írok, azonban a hétvégém olyan tartalmasra sikerült, hogy külön bejegyzést szentelek neki :D
Az egyik új itteni ismerősünk (J) felajánlotta nekünk, hogy szombat kora délután a hajóján elvisz minket az egyik közeli szigetre (Ilot Maitre), hogy részt vehessünk az ott megrendezett mini-fesztiválon. Négyünk közül csak ketten éltünk a lehetőséggel, így csatlakozott hozzánk négy helyi fiatal, (akik egyébként idetelepült franciák). J-ről annyit kell tudni, hogy igazi világjáró: Franciaországban született, majd a negyvenes évei közepén Oroszországon keresztül Ázsiába indult, bejárta Kínát és Thaiföldet, azt követően a csendes-óceáni szigeteket kereste fel. Mikor Új-Zélandon járt, elhatározta, hogy hajót vásárol magának, és azon fog élni. A mai napig is ott él, Nouméa egyik kikötőjében (csak dolgozni jár a szárazföldre). Teljesen alkalmazkodott a hajós életmódhoz: kávézaccal és sós vízzel mosogat, szinte minden holmija rögzítve van a kilengések miatt, és magabiztosan közlekedik a hajójához tartozó csónakon. A hajóján, mely nem nagyobb, mint egy kertesház nappalija, megtalálható minden, amire a mindnennapok során szüksége lehet (még a Charlie Hebdo két példánya is :D), gázzal süt-főz. Úgy jutottunk el hozzá a kikötőtől, hogy az egyik ismerőse elvitt minket motorcsónakon. Bevallom, kicsit aggódtam, mivel a csomagjaink is velünk voltak, és nagyon közel éreztem magamhoz a több méter mély óceánt :D Megérkezésünket követően rövid pakolászás és evés után útnak indultunk a szigetre, a szél erejével (a motort nem kapcsolta be J). Szombat este kicsit esős-szeles időnk volt, úgyhogy aznap kihagytam a fürdőzést. A hajóút nagyon jó élmény volt. Nem tudtam lent maradni a kabinban, (kicsit forgott velem a világ, adtak gyömbéres teát, ami a kínaiak nagy csodaszere a tengeribetegség enyhítésére- bevált!), így a felső szinten voltam, néha előrementem a hajóorrhoz. Itt volt a legszuperebb, egyszer mindenkinek látnia kellene, hogyan tör előre egy hajó a hatalmas hullámok között, hol süllyedve, hol emelkedve 1-2 métert. Mikor megérkeztünk, már sötétedett, így a zenélés (az egyik srác elhozta a gitárját) és pár kör társasjáték után mindenki lefeküdt aludni. Hajón aludni nagyon kellemes élmény, szinte álomba ringat a víz, és másnap üdén ébred az ember. Vasárnap már én is bemerészkedtem a vízbe. Aki ismer, tudja, hogy mennyire nem szeretem a mély vizet, úgyhogy nagyon bátor lépésnek számít tőlem, hogy 4m mély vízben úsztam :D Volt rajtam úszószemüveg, így leláttam a tengerfenékig (gyönyörű tiszta a víz). Cápa nem jellemző a környéken, de a helyiek szerint egyébként sem veszélyesek (nem hiszek nekik), és el is lehet őket kerülni, hiszen mindig napfelkelte és napnyugta idején vadásznak. Elpuhult városi mivoltomat bizonyítja, hogy a hajóra történő visszakapaszkodás során bevertem a térdem, és még mindig látszik rajta a seb :D Vérzett is, szóval a fedélzeten maradtam. Annál is inkább, mivel az egyik lányt megcsípték a medúzák (szerencsére nem történt komolyabb baja). Kora délután vendégek jöttek a hajóra, együtt ettünk, még desszertet is kaptunk tőlük, ami nagyon ízlett, bár nem sikerült néhány összetevőt beazonosítanom. A hajó nem tudja megközelíteni a szárazföldet egy bizonyos mélységen túl, így ismét csónakba szálltunk. Csak a napszemüvegem volt nálam, és 1000 franc, ami utólag kevésnek bizonyult, hiszen sajnos csillagászati áron mérték az italt a szigeten. Viszont szerencsére a vizet ingyen adták, jégkockával :) Tűzött a nap, nyoma sem volt a szombati zord időnek, így jól tettem, hogy aznap kétszer is bekentem magam a legerősebb naptejjel. Kicsit mászkáltunk, és mivel kimelegedtem, bementem a vízbe felfrissülni. Ekkor éltem át eddigi életem eddigi leghorrorisztikusabb élményét: rövid nézelődés után vettem észre, hogy tőlem másfél méterre egy tricot rayé pihen kissé összetekeredve a tengerfenéken. A tricot rayé a Csendes-óceán egyik kígyója, kb. 1 méter hosszú, nevét a csíkos ('rayé') színezetű pikkelyéről kapta. A mérge halálos, amennyiben 10-30 percen belül nem kap a sérült ellenmérget. Ellenméreg pedig csak a Grande Terre-en van (ez a legnagyobb sziget Új-Kaledóniában, Nouméa is itt található), így helikopteres mentés szükséges, ha valamelyik kis szigeten ér bennünket támadás. És mindezt csak azután tudtam meg, hogy a partra érve beszámoltam a többieknek a találkámról. Természetesen még jobban lefehéredtem :D Hozzátették, hogy nagyon-nagyon ritka, hogy a tricot rayé emberre támad, békés, bár kíváncsi természetű állat, így ha megközelíti az embert, jobb mozdulatlanul maradni. A fogai is kicsik, így leginkább csak az ujjközökben tud sebet ejteni. Azt is megtudtam, hogy az itteni őslakos kanak gyerekek a farkuknál fogva szokták kihúzni őket a vízből, és ezt azért tehetik, mert a tricot rayé túl gyenge ahhoz, hogy felemelkedjen, így nem tudja megmarni őket. Sajnos megtalálhatóak a vízben és szárazföldön egyaránt, a vízben vadászik, a szárazföldre aludni jár. Meglepett, hogy a helyiek a legnagyobb nyugalommal tudtak beszámolni erről az állatról, ami (legalábbis szerintem) egy európai számára eléggé veszedelmesnek tűnik :D Egyébként egy kb. 10 évvel ezelőtti ciklon óta nagyon kevés tricot rayé maradt ezen a vidéken, így aki lát egyet, az szerencsésnek mondhatja magát (az egyik helyi szerint :D). A zene nem nagyon nyerte el a tetszésemet, végig techno ment, így inkább kirándulásként fogtam fel a kiruccanásomat. Mivel ma (hétfőn) már dolgoznom kellett, az esti órákban hazajöttem. Rendszeres hajójárat (taxibot) bonyolította le a forgalmat Nouméa és Ilot Maitre között, tekintettel a rendezvényre, én mégsem ezzel utaztam vissza, hanem az ismerőseim egyik ismerőse hajóján. Újabb példa arra, hogy az itteniek mennyire nagylelkűek és adakozóak.