Szeptember 7.

Hát ez a nap is eljött .. :) Ma éjjel a tutorom kivisz a reptérre néhány ismerős társaságában, és kedd hajnali 1-kor hazarepülök Magyarországra. Csodálatos hat hónapot töltöttem itt, gyönyörű helyeket volt alkalmam felfedezni, és ami a legfontosabb: rengeteg kedves, mosolygós emberrel találkoztam illetve dolgoztam együtt. Egészen más volt itt.. Egy idő után azt figyeltem meg magamon, hogy az első reakcióm a mosoly, amikor embert látok. De mi is lehetne más egy olyan helyen, ahol az emberek a boltban előbb nekem tépik le a műanyag zacskót és nyújtják át a zöldséges pultnál, és csak azután tépnek maguknak. Vagy ahol mosolyogva elnézést kérnek, pedig én ütköztem nekik véletlenül. Vagy ahol mindig meghívnak magukhoz vagy valamilyen kirándulásra, és autóval (sőt, előfordult, hogy hajóval) hoznak-visznek. Külön hálával tartozom a belga lakótársamnak, aki annyi új szót tanított, magyarázott, ha kellett, példával illusztrált. Sokat fejlődtem általa. Azt hiszem, ő fog a legjobban hiányozni. :(
Úgy érzem, nagyon sokat köszönhetek az ittenieknek illetve azoknak, akik nem itteniek, de itt ismertem meg őket, nemcsak a franciám fejlődött, hanem én magam is. Megerősödve, feltöltődve térek haza.
Nem feledkezem meg köszönetet mondani a küldő szervezetemnek, a Területfejlesztők a Vidékért Egyesületnek, és a fogadó szervezetemnek, a Mission d'Insertion des Jeunes-nek, melyek keretet biztosítottak a missziómnak, lebonyolították a pályázati folyamat adminisztratív részét, és folyamatos segítségükről, támogatásukról biztosítottak. Az Európai Önkéntes Szolgálatot ajánlom mindenkinek, aki kész arra, hogy néhány hónapot, illetve akár egy egész évet külföldön töltsön, aki kész megismerni egy másik országot, egy másik kulturát és természetesen önmagát.

Oléti :)

Szeptember 2.

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy hamarosan beszámolok a szigeteken töltött napjainkról, így hát következzen ez :)
Ile des Pins-t a kaledónok úgy jellemzik, mint egy olyan olyan helyet, amit egyrészt mindenképp látnia kell az embernek, másrészt mint ideális 'vakáció-helyszínt', amivel nem lehet mellé lőni: mindenki imádja. Mi is nagyon jól éreztük ott magunkat, még úgy is, hogy igen kurta, röpke egynapos ottléttel kellett beérnünk (elég szoros volt a programunk, ráadásul Ouvéára már megvettük a jegyeket korábban), és az eső is esett :/ Na de kezdjük az elején.
Hajóval mentünk, iszonyú korán, ún. Betico-val, amit a helyiek Vomito-ra kereszteltek (a vomir azt jelenti, hogy hányni..), az út kicsivel volt csak hosszabb, mint két óra, és szerencsére - annak ellenére, hogy mit sugall a neve - nem voltunk rosszul, bár néha le kellett dőlnünk. Az ég meglehetősen szürke volt, mely kicsit kitisztult az érkezésünkkor, de az idő végig esős maradt . Ez rányomta a bélyegét a kiruccanásra, hiszen úgy terveztük, hogy biciklivel szétnézünk kicsit, de az eső miatt a felkeresendő helyszínek száma erősen redukálódott, összesen két partszakaszt tudtunk érdemben megnézni. Azonban mind a kettő fantasztikus élmény volt, a Kuto part gyönyörű fehér homokjával, a Kanuméra öböl pedig különleges alakú sziklájával (mely dagálykor nem közelíthető meg, csak a vízen keresztül, apálykor azonban van egy kis földnyelv az átkelésre) kápráztatott el minket. A Kuto partról hoztam magammal egy kis homokot, mert annyira hihetetlenül fehér volt, hogy úgy éreztem, hogy meg kell tartanom belőle egy keveset :) A Szikláról, melyre tilos felmászni, mivel az ile des pins-iek szent helye, a földi paradicsom juthat eszébe mindenkinek, sajnos a fotók nem tudják visszaadni a hangulatát és szépségét.

Ouvéa, mely a Hűség-szigetek egyike és a közigazgatási felosztás szerint a 'Province des Îles' része szintén nagy élmény volt. Vasárnap érkeztünk, sajnos minden be volt zárva, így egészen estig kellett várnunk az evéssel. Nagyon jó időt fogtunk ki, szinte perzselt a Nap, és a gyönyörű, vakítóan fehér homok miatt szinte alig lehetett látni napszemüveg nélkül. A víz azért lehetett volna melegebb, de miután belementünk, kellemes volt. A családom egyik kedvenc időtöltése a kókuszgyűjtés- és feltörés volt, utolsó este meg is sütöttünk egyet. Ouvéa, mely mondhatni egy hosszan elnyúló tengerpartból áll, szerintem csak rövidebb utazásokra alkalmas, mivel a parton kívül nem sok minden található rajta. Van pár templom, meg a 'Trou bleu' elnevezésű kis képződmény, és ezeken kívül csak a korallzátony. Itt is gîte-ben szálltunk meg, mint annak idején Marén. Sajnos nem zajlott zökkenőmentesen, mivel több adagot számoltak fel a bougnat számlázásnál, ami egyébként nem sikerült valami rendkívülire... Összességében elégedettek voltunk az ottartózkodásunkkal, bár a végén már nagyon vágytunk vissza a városba.
Nekem másnap vissza kellett mennem dolgozni, ami még belefért az időbe a családom elutazása előtt, az egy kis kiruccanás Île aux Canards-ra a hétvégén.

Augusztus 26.

A legutóbbi bejegyzésem óta nagyon hosszú idő telt el, így lesz mit bepótolnom :) Augusztus 6-án megérkezett a családom, és egészen mostanáig velük voltam. Összgyűjtöttem szinte valamennyi szabadnapomat, hogy együtt lehessünk (csupán két napot használtam el korábban, mikor Maréra mentem). Kicsit aggódtam, hogy a reptértől hogy fogják a szállást megtalálni helyismeret, francia nyelvtudás és mobiltelefon nélkül (van mobiljuk, viszont Új-Kaledóniában csak a kaledón hálózatok érhetőek el...), szerencsére azonban belefutottak két helyibe, akik felhívtak (nagyon jól tettem, hogy korábban megadtam a családomnak az itteni mobilszámomat).

Miután kiheverték a jetlaget, megmutattam nekik Nouméát (Baie des Citrons, Anse Vata, a szülinapomon elmentünk abba az étterembe, ami kb. másfél óra alatt megtesz 360°-t, Parc Forestier, ahol többek közt cagou-kat is láthattunk élőben - végre! :)). Sajnos hamar túl lehet esni Nouméa szépségein, bár az Óceanárium, a Ouen Toro és a Centre Culturel Tjibau még hátravan (ez utóbbiba még feltétlenül el akarok látogatni én is). Nouméából kilépve felkerestük a dumbéai gyalogtúra helyszínét. Autót is béreltek, így végre én is láthattam a Parc de la Rivière Bleue-t, és elmerészkedhettem kicsit északabbra is, mert volt társaságom (az itteni ismerőseim már mind túlvannak az Észak feltérképezésén és a Parkon is :/). A Park, mely a Grande Terre délkeleti részén terül el, pazar látványt nyújt, vörös földjével és az endemikus növényvilágával egészen különleges élmény.

Északon a Bourail közeli Poé tengerpartja és az ahhoz tartozó Bonhomme és gyalogösvény hamar levett minket a lábunkról - én magam korábban csak messziről láttam, amikor megebédeltem egy kollégával egy kiküldetésünk után, most viszont szinte teljes egészében bejárhattam, és ráadásul a családdal. Láttunk teknős-fészkeket is. Még aznap átmentünk Hienghène-be, ahol szállást - jobban mondva két sátrat - foglaltam le egy tengerparti kempingezőben. Nagyon szimpatikus hely volt, előre felállították nekünk a sátrakat, és nem bánták, hogy későn érkeztünk (értesítettek, hogy lehetséges). Nagyon jól aludtunk, csak az óceán morajlását lehetett hallani :)

Másnap Hienghène-t jártuk be, felkerestük a híres hienghène-i tyúkformájú sziklát, mely az óceánban magasodik, és tradicionális nyárson sült húst ettünk, melyet kanakok készítettek. Egyébként elképesztő volt látni, különösen mikor a transversale-on keresztül átszeltük a Grande Terre-t, hogy mennyire kihalt Új-Kaledónia északi része Nouméához képest; nagyon szép, de számomra szörnyen unalmas volna ott élni. A Hienghène-ből hazafelé vezető úton (a keleti parton) pihenőt tartottunk Poindimiében, majd egy kisebb malheur következtében csak egy bányavidék után tudtuk keresztülszelni a szigetet Kouaoua-nál, hogy a nyugati partra érjünk. Végül épen és egészségesen hazaértünk Nouméába, és nem is tudtuk, mekkora szerencsénk volt, ugyanis éppen azután érkeztünk meg, hogy a bányászok kamionos blokád alá vették Nouméát, mely napokig elhúzódott (azt követelték, hogy Kína felé is irányuljon nikkel-kivitel - megjegyzés: Új-Kaledóniában jelentős nikkel-kitermelés zajlik). Több kollégám nem is tudott dolgozni menni, valamint az oktatás is szünetelt.

Nem volt sok időnk az utazás fáradalmait kipihenni, hiszen másnap Île des Pins-re mentünk, de ez legyen a következő bejegyzésben :)

Augusztus 3.

Szombaton egy kollégánk meghívására bálnalesre mentem az önkéntestársammal a Grande Terre legdélebbi vidékére, Île Ouenre, ahol a bálnák vándorlása okán ún. bálnaünnepet rendeztek. Előző este Plumban aludtunk a kollégánk családjánál a másnapi lehető legkorábbi indulás céljából. Pénteken egyébként a MIJ fennállsának 25. évfordulóját ünnepeltük, a melynek keretében meghívásra került több partner, 25 fiatal (akiket a MIJ patronált valamilyen formában), a MIJ 25 volt munkatársa, sőt egy québeci egyetemi tanár is meghívást kapott.

Plumból hajóval mentünk Île Ouenig, kicsit eláztam, mivel végig száguldva haladtunk, és az idő is esős volt. Fárasztó volt hosszú ideig kapaszkodni, de természetesen megérte ;) Amatőr létemre fehér nadrágban voltam... Annyira nem is lett koszos a vörös földtől. Annyira.. Mikor megérkeztünk a kolléga családjának az ismerőséhez (még mindig csodálattal tölt el az itteniek vendégszeretete és nyíltsága, az, hogy szívesen látnak, még úgy is, hogy eléggé áttételes a kapcsolat), a törzsi szokásoknak megfelelően az előre leterített szőnyegre egy jelképes összeget helyeztünk néhány használati tárggyal. Én ajándéknak nevezném, de itt úgy nevezik, hogy 'faire la coutume', melyre mindig akkor kerül sor, amikor valaki először tesz látogatást valakinél (ilyenkor a vendéglátó kapja az összeget és/vagy tárgyakat), vagy először keres fel egy helyet (ilyenkor a növényzeten hagynak egy pénzérmét, mint ahogyan én is tettem, mikor Canalában jártam). Szimpatikusnak tartom ezt a gesztust, hiszen mindig remek fogadtatásban részesül az ember, tkp. ennek ellentételezésének tekinthetjük a coutume-öt (az én felfogásom szerint).

Egy kisebb gyalogtúrát követően megebédeltünk, tradicionális bougnat-val kínáltak minket. Korábban is ettem már bougnat-t, de ez alkalommal nem fazékban volt főzve (bougnat marmite), hanem egy hosszadalmas eljárással készült: először tűzön köveket hevítettek több órán keresztül, melyeket azután egy földbe vájt lyukba tettek, ráhelyezték a magát a bougnat-t, melyet gondosan becsomagoltak (kívül egy réteg banánlevél, majd alufólia, majd banánlevelek, majd megint alufólia, és végül az étel, melynek össztevői a csirke, a ligname, a tarot, az édesburgonya, fűszerek és kókusztej) majd órákig főni hagyták, betemetve. Kellemes füstös ízt kapott, nagyon finom volt :D Ebéd után sétáltunk egy kicsit a parton, majd kezdetét vette a bálnales: kivittek minket a tengerre (teljesen ingyen), majd megálltunk egy, a partiőrséghez tartozó hajó közelében (volt egy nőstény, aki nemrég ellett, és ilyenkor előfordulhat, hogy kissé agresszívebben viselkednek, ezért a partiőrség a bálnák közelében maradva biztosította a helyszínt, és védte a bálnákat és egyúttal a hajósokat is). A kollégánk egyik családtagja inkább a közeli dombra ment, ahonnan nemcsak hogy sokkal jobban látta a bálnákat, de fotókat is tudott készíteni, mert őt nem dobálta a hajó. Mikor látták, hogy kb. mindenről készítek fotót,ami a látóterembe kerül, előhoztak egy teknőspáncélt :)

Késő délután indultunk vissza Nouméába, egészen hazáig vittek, sőt a maradék bougnat felét is megkaptuk ;D

Július 25.

Egyre izgatottabb  vagyok, hiszen a családom hamarosan meglátogat, és itt vakációzik több, mint három hétig :) A múlt héten voltam megtekinteni a lakást, amit kibérelnek, szerencsére mindent rendben találtam. Akad még egy-két elintézni való apróság, például megpróbálni kismotort szerezni a kisöcsémnek, megbeszélni ezt-azt a lakás kiadójával stb..  Nagyon várom, hogy megérkezzenek, már napok óta a programon töröm a fejem, szerencsére úgy tűnik, hogy sikerült rávennem őket, hogy legalább egy szigetre ellátogassunk együtt :D De itt, Nouméában is van elég látnivaló : pl. a Centre Culturel Tjibaou, mely leginkább a kanak építészetet igyekszik bemutatni, a Ouen Toro, mely a város mellett terül el, és kitűnő gyalogtúrák terepe (egy korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem róla), a két leghíresebb tengerpart: a Baie des Citrons és az Anse Vata (mindketttőt felkerestem ma unalmas perceimben, és bár 26 fok van, csak térdig mentem bele a tengerbe.. Remélem, hogy mikor megérkeznek, már melegebb lesz a víz.) Az Anse Vata mellett sétálva megtudtam, hogy a szörfözés csak 1500 frankba kerül, ami egész jó árak mondható, és hogy az Ile aux Canards-ra innen megy taxi boat, a menettérti jegy 1200 frank, amit szintén kedvezőnek találtam. Természetesen megmutatom majd nekik a Place des Cocotiers-t, mely Nouméa szívében helyezkedik el, és innen könnyedén el tud indulni a húgom a táska-beszerző túrájára, ami minden külföldön töltött vakációjához hozzátartozik :D Tervbe vettem a Dumbéa melletti folyó közeli gyalogtúrát is, amit még márciusban láttam. Egyébként a lakótársamat pont júliusban látogatja meg a családja, egy hete jöttek, és még mindig Új-Kaledóniában vannak. Múlt héten feltérképezték a Province Nord-t, minden lényegesebb helyen megálltak. Én is profitáltam ebből, hiszen megkértem, hogy meséljen, így sok hasznos tipphez is hozzájutottam, pl. melyik utat érdemes elkerülni, vagy hogy Koumac fölött nincsenek benzinkutak stb... Pénteken a Phare Amédée-hez hajóztak ki szervezett utazás keretében, csillagászati áron: 14 ezer frankba került fejenként, ami már csak azért is horribilis, mivel 19 ezer frankért már igénybe lehet venni az ún. Ibozu promóciós ajánlatokat, melyekkel a Hűség-szigetekre (emlékeztetőül: Maré, amit néhány hete kerestem fel, szintén ehhez a szigetcsoporthoz tartozik) lehet menni, három napra, úgy, hogy az ár mindent tartalmaz az étkezésen kívül. De a lakótársam elmondása szerint jól érezték magukat, és ez a legfontosabb.
A munkahelyemen minden a legnagyobb rendben, hamarosan ki kell vennem a szabadságomat a családom ittartózkodása idejére.  Örömtelinek mondható hír, hogy az egyik ismerősöm, akit egy korábbi bejegyzésemben is megemlítettem (kétnyelvű), a MIJ-nél fog dolgozni augusztus 2-től :)

Július 16.

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy 5 napos hétvége elé nézek, és igyekszem majd  kihasználni, ehhez képest azonban zömmel az ágyban fekve olvastam vagy filmet néztem, mivel elég makacs derékfájás gyötört. Kétszer is elmentem a patikába a múlt héten, ezen a héten pedig az egyik munkatársam javaslatára izomlazítót vettem. Ez utóbbi volt a leghasznosabb, de azért még nem futnám le a marathont :) Az itteniek kedvességének újabb bizonyítéka, hogy a patikában és a MIJ-nél is mindenki együttérző és segítőkész volt, többen érdeklődtek, még egy csontkovács elérhetőségét is megadták, biztos, ami biztos.

Azt azonban hozzáteszem, hogy a derékfájás ellenére háromszor is kimozdultam: pénteken búcsúbuliba mentem, hétfőn a tűzijátékot néztük meg (amelyet a francia forradalom kitörésének - Bastille bevétele, 1789. július 14. - évfordulójára rendeznek meg minden évben) majd utána nálam pizzáztunk, kedden pedig moziba mentünk, és megnéztük a Poltergeist c. filmet. A lakó- és önkéntestársam a családjával északra ment, sajnos elég rossz időt fogtak ki.
Fejben tovább közeledtem Magyarország felé (még álláshirdetéseket is szoktam nézegetni...:/), és többet tájékozódom az aktualitásokról (görög válság, menekültek, Iszlám Állam...), mint valaha. Talán kezdek unalmas felnőtté válni :DD Na nem, azt soha :)
A napokban megkaptam azt a levelet, melyet a küldő szervezetem, a Területfejlesztők a Vidékért Egyesület küldött el nekem, és amelyet a kiutazásom előtt írtam, saját magamnak címezve. Nagyon jól esett újraolvasni :) Érdekes volt látni, hogy hogyan gondolkodtam akkoriban, és ha belegondolok, hogy azóta mennyi minden történt velem..! Igazán hálás lehetek.

Július 9.

Oh là là, tegnap volt négy hónapja, hogy megérkeztem.. Milyen gyorsan repül az idő! :) Még további két hónap, és hazautazom. Kicsit várom is, meg nem is. Vágyom Magyarországra, miközben az Új-Kaledónia iránt érzett rajongásom lassan nem ismer határokat. Már azt sem tudom, összesen hány kaledóniás képeslapot vettem a kollekciómba, pár hete pedig olyan szerencsém volt, hogy az Új-Kaledónia Atlaszához 32%-kal alacsonyabb áron jutottam hozzá. A nevéhez méltóan óriási, így kicsit reszketek a reptéri limit miatt, de legrosszabb esetben kihajítok valami mást :D (Egyébként kinéztem már egy másik könyvet és egy fotógyűjteményt is...)
Talán pont ezzel az Atlasszal kezdődött el az az időszak, melytől kezdve tudatosan készítem fel magam arra, hogy elhagyom a 'Caillou'-t, és igyekszem minél több emlékkel visszatérni Európába.

Múlt hétvégén az egyik munkatársam elhívott Canalába, a mandarin-ünnepre. Ő elsősorban azért ment, hogy meglátogassa a családját, és hogy mandarint hozzon Nouméába. Nagyon kedves tőle, hogy elhívott egy másik munkatársammal együtt, és megmutatta azt a vidéket, ahol felnőtt :) Canala már az Északi provinciához tartozik (Province Nord), és a Fő sziget keleti partján helyezkedik el. Kedvező fekvéséből adódóan mindenki számára ideális célpont: hegyes-völgyes, a tengerpart is közel van, rengeteg az erdő, és az egészet megkoronázza a gyönyörű vízesése, mely lélegzetelállító látványt nyújt.
Ebédre nyárson sült húst ettünk a folyóparton, majd a mandarin-ünnep alkalmából kihelyezett standok mellett

sétáltunk. A munkatársam bemutatott minket mindenkinek, aki a családjához tartozik, egy idő után kezdtem elveszíteni a fonalat, annyi volt a 'petit père' :D (Később megtudtam, hogy a törzsben így nevezik azokat az apai ági nagybácsikat és az apa unokatestvéreit, akik fiatalabbak, mint az apa.) Egyébként a törzsben a család fogalma sokkal tágabb, sőt ismeretes a klán fogalma is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A klán több családot egyesít. Érdekesség, hogy a nő a házasságkötésével kikerül az eredeti klánjából, és a férje klánjához fog tartozni (hirtelen a római jog családjogi fejezete ugrott be ^^). Úgy is mondhatjuk, hogy a klán ad egy lányt a másik klánnak, és a régi klán - nagy szomorúságára - elveszíti a lányt. Olyannyira megszakad a kötelék, hogy ha például meghal a nő valamelyik testvére, a nő nem keresheti fel rögvest a régi klánját, hanem köteles akár várakozni és az új klánjával együtt felkeresni a régit. Nagyon örültem, hogy autentikus forrásból informálódhattam (két kanak kollégával voltam), elefántfülekkel hallgattam minden szavukat.

Lépten-nyomon kedves emberekbe botlottunk, még halászni is meghívtak, sajnos az időpont nem volt megfelelő.
Meglepett, hogy a törzsben senki nem zárja kulcsra a lakását. Emlékszem, Marén sem kaptunk kulcsot a kunyhónkhoz, de tulajdonképpen nem is volt szükségünk rá.
Ma csütörtök van, 5 napos hosszúhétvége elé nézek, remélem sikerül hasznosan eltölteni :)