Március 28

Március 28-a van, kellemes szombat délután. A tricot rayé gondolata továbbra is nagyon foglalkoztatott a hét folyamán, így több embernél is érdeklődtem a munkahelyen, elmesélve nekik a nagy találkozást, így ezt a bejegyzésemet a tricot rayé-ről szerzett friss - és némileg árnyaltabb - információk megosztásával nyitom. Mint kiderült, nem 10-30 perc alatt hat a mérge, hanem sokkal lassabban, így pár óra is rendelkezésre áll a sérült kórházba szállítására. Megnyugtató az a körülmény is, hogy csak akkor halálos a marása, ha az az ujjközökben történik, melyek szerencsére védettebb helyen vannak, mint egy vádli vagy egy boka. Azt is megtudtam, hogy bár kíváncsi természetű, de jobban fél tőlünk, mint mi tőle (én azért továbbra is kerülni fogom a társaságát, mivel egy egyszerű darázs is zavarba tud hozni :D). A beszámolók során tanúsított higgadtságukból azt a következtetést lehet levonni, hogy a helyiek egyáltalán nem félnek tőle. Látható, hogy ezek a kígyók sokkal kevésbé veszélyesek, mint elsőre tűnnek, így elnézést kérek a korábbi "félre-tájékoztatásért". A munkatársaim hozzátették, hogy van egy kagyló (a nevére nem emlékszem), amit ajánlatos elkerülni, mert ha rálép az ember fürdőzés közben, megszúrhatja, és pár óra múlva rosszullétet okoz. Nem halálos, de kórházba kell menni, hogy eltávolítsák a tüskét a testből.
Ami a munkát illeti, már egyre inkább oszladoznak a felhők az ellátandó feladatok jellegével kapcsolatban, egyre kevésbé kell mások segítségére támaszkodnom. A héten elmentünk egy, az itteni egyetem szervezésében lebonyolított rendezvényre, mely az Action Rebondir elnevezést kapta, és ahol a fiatalokat a MIJ tevékenységébe tartozó külföldi lehetőségekről tájékoztattuk. Eredetileg délutánra volt időzítve a részvételünk, de kiderült (kicsivel 8 óra után), hogy fél 9-re kell megérkeznünk. A szervezés terén itt nem jellemző a poroszos fegyelem, de nekem mégis nagyon szimpatikus (talán pont ezért..) :)
 Több szervezet képviseltette magát, például a francia katonaság is, akiktől kaptam két tollat és egy kulcstartót, mikor megnéztük a standjukat :D (A kulcstartót hozzáillesztettem a kulcscsomómra, amit a héten kaptam meg, az itteni SIM kártyámmal együtt.) Volt rá példa, hogy én ismertettem egy-egy önkéntes programot (ezért is vittek magukkal, mint autentikus forrást), jól esett, mikor a munkatársak megdicsértek :D Azt azonban hozzá kell tennem, hogy nem mindenki az önkéntesség iránt érdeklődik, így még van, aminek utána kell olvasnom, hiszen több lehetőség is kínálkozik a helyi fiatalok számára, melyekről felvilágosítást várnak.
Közben jött egy hölgy is köszönni nekünk, az egyetem munkatársa, aki, miután megtudta, hogy magyar vagyok, külön odajött hozzám beszélgetni. Megtudtam tőle, hogy korábban fél évig élt Budapesten, a fia pedig még mindig ott lakik. Magyarul nem tudott, de elmondása szerint a fia már elkezdett tanulni :) Mikor elköszöntünk egymástól, átadta a névjegykártyáját, és megkért, hogy keressem meg, ha bármiben tud segíteni :)
A héten egyébként megkaptam az első nagyobb lélegzetű feladatomat: az április 13-17-i hétre szerveznem kell egy rendezvénysorozatot (CAP sur les bourses), mely az összes, a MIJ keretén belül elérhető ösztöndíjat átfogja. Kicsit sokkolt a hír, hogy én kaptam ezt, hiszen sosem tartottam magam nagy szervezőnek, így még magyarul is kihívást jelentene. Azonban azt tapasztalom, hogy minél jobban beleásom magam, annál egyszerűbb és élvezetesebb, így szívesen foglalkozom vele. A helyiek továbbra is borzasztóan kedvesek, értve ezalatt a munkatársakat és az egyre gyarapodó ismeretségi körünket is. A munkahelyen mindenki puszival köszön egymásnak (férfi-férfi relációban kézfogás) a nap elején, addig nem is kezdenek hozzá a munkának, míg nem váltottak mindenkivel pár  kedves szót. Sokat nevetgélnek / nevetgélünk, amit nagyon szeretek :D Az ismeretségi körünkről annyit, hogy szinte minden harmadik napra jut egy meghívás, amibe az is beletartozik, hogy kocsival hoznak-visznek minket. A jogosítvány hiánya egyébként nagy handicap Új-Kaledóniában, még az is megfordult a fejemben, hogy megpróbálom megszerezni itt, ugyanis - eltérően minden egyéb, pénzen megvásárolható szolgáltatástól és terméktől - kicsivel olcsóbb, mint Magyarországon. Erre egyébként az egyik helyi fiatal hívta fel a figyelmemet, aki informálódni jött a MIJ-be. Tegnap este egy helyi jellegzetességnek számító, leginkább a magyar romkocsmákhoz hasonlítható helyen jártunk, ahol alkalmunk nyílt kipróbálni a kava-t. Nincs alkoholtartalma, egy növény gyökérzetéből préselik, kókuszhéjban szolgálják fel, és a fogyasztása előtt egy nagyon kicsit ki kell önteni a csapba (így szokás, az ősök tiszteletére), és aztán egy hajtásra meg kell inni. Az íze leginkább semleges, de semmiképpen sem ízletes. Stresszoldásra ideálisnak mondják, és sokkal olcsóbb, mint az alkohol (utánaolvastam, legális). Nem okoz delíriumot, és másnap sem érzi magát kellemetlenül az ember, de 5-6 pohár elfogyasztása kásás beszédet és kisebb szédülést eredményezhet. (Kettőt ittam, nem éreztem semmit. Talán majd legközelebb :D)

Március 23.

Korábban úgy döntöttem, hogy heti rendszerességgel írok, azonban a hétvégém olyan tartalmasra sikerült, hogy külön bejegyzést szentelek neki :D
Az egyik új itteni ismerősünk (J) felajánlotta nekünk, hogy szombat kora délután a hajóján elvisz minket az egyik közeli szigetre (Ilot Maitre), hogy részt vehessünk az ott megrendezett mini-fesztiválon. Négyünk közül csak ketten éltünk a lehetőséggel, így csatlakozott hozzánk négy helyi fiatal, (akik egyébként idetelepült franciák). J-ről annyit kell tudni, hogy igazi világjáró: Franciaországban született, majd a negyvenes évei közepén Oroszországon keresztül Ázsiába indult, bejárta Kínát és Thaiföldet, azt követően a csendes-óceáni szigeteket kereste fel. Mikor Új-Zélandon járt, elhatározta, hogy hajót vásárol magának, és azon fog élni. A mai napig is ott él, Nouméa egyik kikötőjében (csak dolgozni jár a szárazföldre). Teljesen alkalmazkodott a hajós életmódhoz: kávézaccal és sós vízzel mosogat, szinte minden holmija rögzítve van a kilengések miatt, és magabiztosan közlekedik a hajójához tartozó csónakon. A hajóján, mely nem nagyobb, mint egy kertesház nappalija, megtalálható minden, amire a mindnennapok során szüksége lehet (még a Charlie Hebdo két példánya is :D), gázzal süt-főz. Úgy jutottunk el hozzá a kikötőtől, hogy az egyik ismerőse elvitt minket motorcsónakon. Bevallom, kicsit aggódtam, mivel a csomagjaink is velünk voltak, és nagyon közel éreztem magamhoz a több méter mély óceánt :D Megérkezésünket követően rövid pakolászás és evés után útnak indultunk a szigetre, a szél erejével (a motort nem kapcsolta be J). Szombat este kicsit esős-szeles időnk volt, úgyhogy aznap kihagytam a fürdőzést. A hajóút nagyon jó élmény volt. Nem tudtam lent maradni a kabinban, (kicsit forgott velem a világ, adtak gyömbéres teát, ami a kínaiak nagy csodaszere a tengeribetegség enyhítésére- bevált!), így a felső szinten voltam, néha előrementem a hajóorrhoz. Itt volt a legszuperebb, egyszer mindenkinek látnia kellene, hogyan tör előre egy hajó a hatalmas hullámok között, hol süllyedve, hol emelkedve 1-2 métert. Mikor megérkeztünk, már sötétedett, így a zenélés (az egyik srác elhozta a gitárját) és pár kör társasjáték után mindenki lefeküdt aludni. Hajón aludni nagyon kellemes élmény, szinte álomba ringat a víz, és másnap üdén ébred az ember. Vasárnap már én is bemerészkedtem a vízbe. Aki ismer, tudja, hogy mennyire nem szeretem a mély vizet, úgyhogy nagyon bátor lépésnek számít tőlem, hogy 4m mély vízben úsztam :D Volt rajtam úszószemüveg, így leláttam a tengerfenékig (gyönyörű tiszta a víz). Cápa nem jellemző a környéken, de a helyiek szerint egyébként sem veszélyesek (nem hiszek nekik), és el is lehet őket kerülni, hiszen mindig napfelkelte és napnyugta idején vadásznak. Elpuhult városi mivoltomat bizonyítja, hogy a hajóra történő visszakapaszkodás során bevertem a térdem, és még mindig látszik rajta a seb :D Vérzett is, szóval a fedélzeten maradtam. Annál is inkább, mivel az egyik lányt megcsípték a medúzák (szerencsére nem történt komolyabb baja). Kora délután vendégek jöttek a hajóra, együtt ettünk, még desszertet is kaptunk tőlük, ami nagyon ízlett, bár nem sikerült néhány összetevőt beazonosítanom. A hajó nem tudja megközelíteni a szárazföldet egy bizonyos mélységen túl, így ismét csónakba szálltunk. Csak a napszemüvegem volt nálam, és 1000 franc, ami utólag kevésnek bizonyult, hiszen sajnos csillagászati áron mérték az italt a szigeten. Viszont szerencsére a vizet ingyen adták, jégkockával :) Tűzött a nap, nyoma sem volt a szombati zord időnek, így jól tettem, hogy aznap kétszer is bekentem magam a legerősebb naptejjel. Kicsit mászkáltunk, és mivel kimelegedtem, bementem a vízbe felfrissülni. Ekkor éltem át eddigi életem eddigi leghorrorisztikusabb élményét: rövid nézelődés után vettem észre, hogy tőlem másfél méterre egy tricot rayé pihen kissé összetekeredve a tengerfenéken. A tricot rayé a Csendes-óceán egyik kígyója, kb. 1 méter hosszú, nevét a csíkos ('rayé') színezetű pikkelyéről kapta. A mérge halálos, amennyiben 10-30 percen belül nem kap a sérült ellenmérget. Ellenméreg pedig csak a Grande Terre-en van (ez a legnagyobb sziget Új-Kaledóniában, Nouméa is itt található), így helikopteres mentés szükséges, ha valamelyik kis szigeten ér bennünket támadás. És mindezt csak azután tudtam meg, hogy a partra érve beszámoltam a többieknek a találkámról. Természetesen még jobban lefehéredtem :D Hozzátették, hogy nagyon-nagyon ritka, hogy a tricot rayé emberre támad, békés, bár kíváncsi természetű állat, így ha megközelíti az embert, jobb mozdulatlanul maradni. A fogai is kicsik, így leginkább csak az ujjközökben tud sebet ejteni. Azt is megtudtam, hogy az itteni őslakos kanak gyerekek a farkuknál fogva szokták kihúzni őket a vízből, és ezt azért tehetik, mert a tricot rayé túl gyenge ahhoz, hogy felemelkedjen, így nem tudja megmarni őket. Sajnos megtalálhatóak a vízben és szárazföldön egyaránt, a vízben vadászik, a szárazföldre aludni jár. Meglepett, hogy a helyiek a legnagyobb nyugalommal tudtak beszámolni erről az állatról, ami (legalábbis szerintem) egy európai számára eléggé veszedelmesnek tűnik :D Egyébként egy kb. 10 évvel ezelőtti ciklon óta nagyon kevés tricot rayé maradt ezen a vidéken, így aki lát egyet, az szerencsésnek mondhatja magát (az egyik helyi szerint :D). A zene nem nagyon nyerte el a tetszésemet, végig techno ment, így inkább kirándulásként fogtam fel a kiruccanásomat. Mivel ma (hétfőn) már dolgoznom kellett, az esti órákban hazajöttem. Rendszeres hajójárat (taxibot) bonyolította le a forgalmat Nouméa és Ilot Maitre között, tekintettel a rendezvényre, én mégsem ezzel utaztam vissza, hanem az ismerőseim egyik ismerőse hajóján. Újabb példa arra, hogy az itteniek mennyire nagylelkűek és adakozóak.

Március 21.

Március 21-e van, hamarosan megkezdem a harmadik hetemet Nouméában. E hét eleje (és még az azt megelőző hétvége) kicsit mozgalmasan telt, ugyanis Új-Kaledónia közelében tombolt a 'Pam' elnevezésű ciklon (egyébként mindig megmosolyogtat, hogy a hurrikánoknak és ciklonoknak női nevet szokás adni). Vegyes érzelmekkel vártam az eljövetelét, kissé aggasztott, ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy milyen, hogyan zajlik, hiszen tkp. ez is olyasmi, amit Európában nem lát gyakran az ember. Már írtam az itt élők vendégszeretetéről és nyitottságáról, melyet a ciklon alatt újra megtapasztalhattunk: elvittek minket bevásárolni autóval, hogy ne kelljen cipekednünk (sok ásványvizet vettünk, mert a ciklon után sokáig ihatatlan a csapvíz), és a következő napokban kétszer is hoztak nekünk élelmiszert arra az esetre, ha napokra bezárkózni kényszerülünk. Végül Pam kegyes volt Új-Kaledóniához, és elkerülte, nem így tett azonban Vanuatuval, ahol óriási pusztítást hajtott végre, és ami a legszomorúbb, hogy több ember halálát okozta :(
Hétfőn és kedden résztvettem azoknak a kaledóniaiak felkészítő szemináriumán, akik Magyarországon (Pécs közelében) fognak önkéntes szolgálatot teljesíteni. Nyolc fiatalról van szó (négy lány, négy fiú), akik egy-egy hónapot (április) töltenek hazánkban. Az ő missziójuk az állattartáshoz, vidéki élethez kapcsolódik. Hétfőre egy kis prezentációval készültem Magyarországról, igyekeztem a különbségekre felhívni a figyelmet (nevettem, mikor az időjárásról esett szó, ugyanis aznap 15 C fok volt Pécs környékén, ami egy márciusi napon nagyon jónak számít, viszont az itteni fiatalok beleborzongtak :D Kíváncsi leszek az élményeikre.) Hoztam nekik szalámit és pálinkát, azonban csak a pálinkát tarthattam meg a reptéren, mert Új-Kaledóniába tilos húskészítményt (és gyümölcsöt, zöldséget) behozni, a pálinkának örültek, ha jól tudom, már túl is vannak rajta ;) Érdekes volt, hogy európaiként én voltam az "egzotikus" :D
Megnyitottuk az itteni bankszámlánkat, hamarosan az itt kapott költőpénzemből fogom finanszírozni a mindennapi kiadásaimat.
Egyébként a misszióm a MIJ-en belül a CAP Mobilités-hez kötődik: ez egy olyan iroda, melynek az a rendeltetése, hogy keretet biztosítson minden olyan programnak, melynek külföldi vonzata van: felhívjuk a fiatalok (18-30 év) figyelmét az Európán belüli (EVS) és Óceánián belüli (PSVO) önkéntes lehetőségekre, ösztöndíjakra, valamint ezekkel kapcsolatos támogatásokra (pl: igénybe vehető utazási támogatás) és kiegészítő szolgáltatásokra (önéletrajz szerkesztése, motivációs levél írása, blog-szerkesztés). A belső számítógépes rendszerrel (Empreinte) még ismerkedem, kissé zavar az eltérő billentyűzet és a kacifántos mappa-kezelésük :D
Egy héten négy napot dolgozom, rendszerint a péntekem szabad (de ez változhat). Kihasználva a szabadidőmet, sétálni indultam a városban, majd lementem a partra, napoztam és az óceánban fürödtem, beszélgettem a helyiekkel. Este tartottunk egy kis összejövetelt, nagyon jól éreztük magunkat, főztünk, ettünk-ittunk, volt, aki zenélt is.
Ha minden jól alakul, a mai nap folyamán az egyik új ismerősünk hajójával elmegyünk egy közeli kis szigetre, ahol egy kis fesztiválszerű rendezvény lesz. Kíváncsian várom :)

Március 12

Immár ötödik napja, hogy Nouméában, Új-Kaledónia legnagyobb városában élek. Március 9-én érkeztem a hajnali órákban, Tokióból. Az út elég hosszú, összesen 27-28 óra volt. A reptér (Tontouta) nagyon messze van a belvárostól, de szerencsére a tutorom kijött értem. Az időeltolódást máig nem sikerült megszoknom, eléggé keveset alszom, de ehhez az is hozzájárul, hogy nap mint nap annyi inger ér, hogy nem is nagyon jön álom a szememre. A szervezet (Mission d'Insertion des Jeunes - MIJ), ahol önkéntesként dolgozom, biztosít számomra és három másik önkéntes számára egy lakást. Különösen szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a szobatársam belga (vallon), így folyamatosan tudom gyakorolni a nyelvet, és a másik két önkéntes is nagyon jól beszél franciául. Úgy érzem, hogy már ezen rövid időtartam alatt is rengeteget fejlődtem :)
Két önkéntestársammal ugyanazon a napon érkeztünk, egy lány hónapokkal előttünk, és még négy hónapig marad. Nagyon sokat segít nekünk hármónknak. Az étkezést úgy oldjuk meg, hogy mindent megosztunk egymással, közösen főzünk. Úgy érzem, nagyon jó kis társaságunk van :)
Hétfőn, az érkezésünket követő napon vásárolni mentünk (az árak iszonyúan magasak, meghaladják a nizzai árakat is), kora délután pedig alkalmunk nyílt az óceánparton napozni és fürdeni. A víz nagyon kellemes, óriási élmény, hogy a Csendes-óceánban lubickol az ember, és a parton nem csak kagylót, hanem pici korall-ágacskákat is lehet gyűjteni :)
Kedden elvittek minket a városba, két közeli öbölbe (mindkettő mesés!), a piacra, megmutatták, hol tudunk buszjegyet venni, valamint pénzt váltottunk. Itt - annak ellenére, hogy Franciaország tengerentúli területe - nem eurót használnak, hanem ún. pacifique franc-ot (csendes-óceáni frank). Bemutatták nekünk a MIJ-t, körbevezettek minket, és pár szót váltottunk a leendő kollégáinkkal. Egytől-egyig mosolygós, barátságos emberek. Délután autóval elvittek minket Dumbéába, ahol a MIJ kihelyezett irodája van, az odaúton rengeteg helyen megálltunk. hegyvidéket, sósvizű folyót láttunk, kilátásunk volt Nouméára, az óceánra, kagylót gyűjtöttünk, sok fotót készítettünk. Este kicsit barátkoztunk a helyiekkel, különösen az idetelepült franciákkal.
Szerdán és ma, csütörtökön szemináriumon vettünk részt, ahol a MIJ egyik munkatársa koordinálása mellett sok információt szereztünk az önkéntes tevékenység mibenlétéről: kérdéseket tehettünk fel, különböző feladatokon, gyakorlatokon és játékokon keresztül megismerkedtünk az önkéntesek, a tutorok a fogadó és küldő szervezet jogaival és kötelezettségeivel, a Youthpass-szal. Össze kellett állítanunk egy listát a célkitűzéseinkről, és tájékoztattak minket, hogy egy ún. nem-formális tanulás folyamatának részesei vagyunk. A szemináriumon végig nagyon kellemes volt a légkör. A helyi múzeumban a kanak (helyi őslakosság) kultúra megismerése kezdetét vette: szobrokon, kiállított konyhókon, kézműves és berendezési tárgyaikon, valamint harci eszközeiken keresztül kicsit bepillantást nyerhettünk a hajdani mindennapjaikba. Kanak idegenvezetőnk volt, nagyon érdekes dolgokat mesélt, bár kicsit kellett szoknom az akcentusát. A látogatás végén bambuszból és más növényi részekből nyakláncot is készítettünk két kanak hölgy és az idegenvezetőnk segítségével. Először a darabokra vágott bambuszt megcsiszoltuk, hogy a lehető legtisztább legyen, majd általunk választott mintát karcoltunk bele (ez a rész kicsit nehezen ment, hiszen a bambusz henger alakú), majd vízben áztatott szénnel láthatóvá tettük a karcolatot. A "lánc" kettes és hármas fonással készült. Jó hangulatot adott a munkának, hogy a földön, szőnyegen ültünk, és velünk volt az egyik hölgy (hamarosan) kétéves kisfia is. A nyakláncot megtarthattuk :)