Június 15.

Június 15.

A mostani írásomat egy szomorú hírrel kezdem. Az előző bejegyzésemben elfelejtettem megemlíteni, így most kerítek rá sort: a képen látható, híres kis kanak kunyhót a márciusi ciklon (Pam) elpusztította. Ha képet keresünk Új-Kaledóniáról a Google-n (különösen, ha angolul), az első találatok között szerepel ez a kis 'case', melynek már csak a hűlt helyét találtuk a maréi utunk során. Miközben elhagytuk azt a gîte-et, amelyhez tartozott, belebotlottunk egy lányba, akitől megtudtuk, hogy a szülei kunyhója volt. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen sorsra jutott a lakóhelyük, remélem visszaépítik :)


A múlthéten mindenki az utazásom felől érdeklődött, és nagy meglepetésemre alig akadt olyan kollégám, aki valaha ellátogatott Maréra, vagy aki hajóútra indult a déli lagúnákhoz. Ezt meg is említettem a mentoromnak (quasi főnököm), aki egy közmondással szemléltette az itteniek helyzetét: 'les cordonniers sont toujours les plus mal chaussés', azaz hajlamosak vagyunk elhanyagolni azokat az előnyöket, melyek a környezetünkből adódóan kifejezetten hozzáférhetőek lennének. Ez elgondolkodtatott, és feltettem magamnak a kérdést:
Milyen gyakran utazom Magyarországon belül?
Mikor kerestem fel utoljára belföldi látnivalókat?
Mi volt az utolsó helyi specialitás, amit megkóstoltam?
Lehetséges, hogy megint erőt vett rajtam a magyar nyelv iránti sóvárgás :) A misszióm felénél járok, ugyanannyi van hátra, mint előre. Egyfelől már részben akklimatizálódtam: gyakrabban mosolygok, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, együtt didergünk az itteniekkel a dermesztő esti (!) 21 fokban :D Másfelől viszont hiányzik az anyanyelvem. Természetesen a családom és a barátaim is, sőt az egész ország, azonban tudom, hogy a viszontlátás egyre közelebbi, és utána mindig együtt leszünk. Azonban az anyanyelvem hiányát szinte minden egyes percben érzem. Azt hiszem, soha nem tudnám véglegesen elhagyni Magyarországot.
A helyzetem persze továbbra is kifogástalan, a munka is mindig szuper hangulatban telik :) Az itt dolgozók rendkívül nyugodtak és figyelmesek: egyszer, mikor az olvasásba belefeledkezve meredtem előre a laptop képernyőjére, megkérdezték, hogy miért vagyok szomorú :) Amikor pedig Bourailba mentem az egyik animátorral, és elfelejtettem felvenni a 'külső tevékenységek' során kötelezően viselendő pólót a MIJ logójával, csak annyit mondtak, hogy "semmi gond, nem szándékosan csináltad, nem te vagy az első, és nem is az utolsó, akinek kiment a fejéből" :)
Talán a legkedvesebb munkahelyi történetem pedig az, amikor a mobilitásért felelős tanácsadó csokival kínált, és azt mondta, hogy vegyek még egy kockával, mert miután az ember megeszi az elsőt, mindig szeretne még egyet. Így hát kettőt vettem :)

A hétvégén kétszer is kimozdultam: pénteken a kollégákkal tartottunk egy kis soirée-t, szombaton pedig a barátokkal. Szombaton nagyon motivált lehettem, mivel még egy kis délutáni gyalogtúrára is futotta az időmből :D (Ouen Toro-ra mentünk fel.)

Június 5.

Péntek van, itt az ideje beszámolnom arról a fantasztikus három napról, amit a Hűség-szigetek egyikén, Marén töltöttem, két francia barátommal együtt :) A kaledóniaiak szerint Maré számít a legvadabb szigetnek: kevesebb a homokos part, hatalmas erdő borítja, és szép számmal találhatóak barlangok - köztük cseppkőbarlang -, sziklafalak; hasadékok. A brosúra szerint a legkevésbé 'csábító' sziget... nem tudok nyilatkozni, hiszen a szigetcsoport többi tagját nem láttam eddig, az azonban biztos, hogy velem megkedveltette magát :D Ha a többi ennél is szebb, az már minden képzeletet felülmúl.

Az utazás kicsit nehezen indult, mivel a járatunkat törölték, így a hajnali indulás helyett 12:40-kor hagytuk el a Grande Terre-t. A köztes időben ettünk egy falatot, és megnéztünk egy közeli kisebb mangrove mocsarat, ahol színes rákok tanyáztak. A repülőút kb. fél óra volt, és zökkenőmentesen zajlott. Nem így a landolás utáni percek: mivel egy későbbi járattal érkeztünk, a poggyászunk elkeveredett, és csak délután 3 után, a következő járattal szállították le, így később vissza kellett jönnünk értük.
Kocsit béreltünk (Új-Kaledóniát szinte lehetetlen kényelmesen felfedezni autó nélkül, a helyiek is mind vezetnek - akár jogosítvány nélkül is ;) ), szerencsére át is tudtuk nyomban venni a landolásunkat követően.
Miután vettünk egy kis harapnivalót (az árak itt sem a földön járnak, de pl. az Oreo meglepően olcsó volt :D vagy már ennyire akklimatizálódtam..), elfoglaltuk a szállást egy ún. gîte-ben. A gîteket a törzsek üzemeltetik, és jó áron lehet alvóhelyhez jutni. Bár kimondottan kulturált szálláshelynek találtam (zuhanyfülkével és angol wc-vel), mégsem ajánlanám azoknak, akik ragaszkodnak az összkomforthoz és a wifi-hez :D Meglepően jól bírtuk internet nélkül, igaz, mindössze három napról volt szó. Egy dolog nagyon hiányzott: a melegvíz. A szobánk nem is igazán szoba volt, hanem egy tradicionális kunyhó (case). Ami meglepett, az az, hogy hiába volt zár, kulcsot nem kaptunk hozzá. Többször elhatároztuk, hogy kérünk kulcsot, de mindig kiment a fejünkből. Bizonyára nem éreztük szükségét. Egyébként nem is tűnt el semmink.
A törzsbeliek nagyon kedvesek és vendégszeretőek, mindig mosolyognak. Kezdetben kissé nehezen értettem a beszédüket, különösen a férfiakét (a nőkét viszont jobban, mint az európai származásúak beszédét... o.O), de néha a többiek sem értettek minden szót. Egyébként mindegyikük kétnyelvű (ha nem több), szinte egyszerre tanulják meg a franciát a saját nyelvükkel. Quelle chance :-) A maréi nyelv egyébként a 'nengone', mely a 28 helyi nyelv egyike.

Nagyon olcsón adják az ételeket, kedd este frissen halászott halat ettünk rizzsel és kétféle salátával. Nem szeretem a halat, de úgy voltam vele, hogy érdemes lenne kipróbálni a szabadtéren, tűzön sütött picot kanak-ot. Az eredmény: közel negyed évszázados ellenérzés után megszerettem a halat! :))

A nyugati típusú és a törzsbeliek szolgáltatás-nyújtása közötti eltérés egészen érzékelhető: mi már szinte hozzá vagyunk szokva a reklámokhoz és ahhoz, hogy igyekeznek minél több termékkel elhalmozni minket ('I shop, I am' .. szörnyű), már-már a zaklatásunkig fajulva, ehhez képest a törzs eltérőképpen szolgáltat: neked kell értemenned mindannak, amire szükséged van (reggeli, kávé, vacsora stb), azonban alacsony áron, és előtérbe helyezve a közösségi időtöltést, barátságos hangulatban. Nagyon szimpatikusnak találom ezt :)

Természetesen nem bővelkedik a sziget építészeti csodákban (két templomot találtunk), cserébe a táj lélegzetelállítóan mesés :-) A képek magukért beszélnek. Fehér homok, kókuszpálmák, korallszigetek, sziklák, ragyogóan áttetsző tengervíz, pontosan úgy, mint a magazinokban, a szárazföld belsejében pedig erdők, barlangok és vanília ültetvények találhatók, melyek közül fel is kerestünk egyet.  A helyi ültetvényes mosolyogva magyarázott nekünk, és kaptunk egy vaníliarudat is (mely még éretlen, hiszen a szüret még odébb van). Megtudtam, hogy a vanília növény mellé fát kell ültetni, melyre a vanília felfut, mint a babfélék.

Bár egyre hidegebb van, a jó időnek köszönhetően többször is alkalmunk nyílt a fürdőzésre, sőt barnultunk is.
A maréi tartózkodásom, mely kiemelkedően gazdag volt a látnivalók és az emberi kapcsolatok terén is, újabb lendületet adott a térség feltérképezésére irányuló szándékomnak. Allons-y !

Június 1.

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, ezen a héten csak három napot dolgoztam a hétfői munkaszüneti nap miatt. A munka terén semmi említésre méltó nem történt, így rá is térek a hétvégi utazásomra és az azt megelőző előkészületekre. Péntek délelőtt előfőztük a bougnat-t (kaledóniai sepcialitás), előtte megtisztítottam az összetevőket: édes burgonyát, igname-t, banánt és maniókát, az ismerőseim pedig a csirkehúst készítették elő.
Már korábban is ettem bougnat-t, és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet :D de ez alkalommal jobban volt fűszerezve, úgyhogy egészen élvezhető volt. Péntek késő délután indultunk, 10-en, nem számítva a kapitányt és a hotesse-t. A hajó, amivel utaztunk, sokkal nagyobb volt, mint az, amivel még márciusban látogattam a közeli kis szigetre a többiekkel. Több kabinja volt, de ketten a ’szalonban’ aludtunk (nem találok jobb szót rá, az a helyiség, ami a fedélzettel egy szinten van és fedett), de nem bántam, mivel a kabinban sokkal kevésbé jár a levegő. Három órás út végén (melyet szinte teljes egészében vízszintesen töltöttem) értük el Île Ouen-t, mely Nouméától délre található. Láttunk egy delfint, egy pár percig velünk úszott, az egyik ismerősöm készített videót :)

Este tartottunk egy kis soirée-t. Amikor egy kis ásványvizet töltöttem a boromba, elképedtek, és viccesen azt mondták, hogy nem szólnak többet hozzám :D (lassan érik egy bejegyzés How to humiliate yourself in France címmel). A hajó folyamatos mozgása továbbra is szörnyen elálmosít, de szerencsére nem émelygek. Ha a hajó nem halad, egészen emberi formát tudok ölteni :D A reggeli után (sosem tudtam megérteni, hogyan lehet édeset enni reggel) tovább szeltük a hullámokat, és az
ebéd előtt lehorgonyoztunk egy kis sziget mellett. (Rengeteg apró, lakatlan sziget tartozik Új-Kaledóniához.) Többen búvárkodni mentek, elmondásuk szerint sok cápát láttak, az egyikük talált egy nautilus héjat, még mindig sárga vagyok az irigységtől, annyira szép :D Az ebéd után a hajóhoz tartozó kis csónakkal átmentünk a szigetre. Gyönyörű volt, fehér homok, tiszta, áttetsző víz, korall ágak és kagylók mindenütt, pont mint az utazási irodák prospektusában. Olyan apró szigetről van szó, hogy kb. fél óra alatt körbejártuk a partját. A kapitány talált egy tricot rayé-t, ki is emelte a vízből, de mire odaértünk, már eliszkolt :/ Belementem a vízbe,  ami már nem olyan meleg, mint márciusban volt. A naplemente csodás látvány volt, össze sem lehet hasonlítani a ’szárazföldivel’ :) Îlot-t váltottunk, azonban csak vasárnap hagytuk el a hajót, hogy közelebbről megnézzük. Szombat este megint buliztunk (még disco fények is voltak a hajón), ez alkalommal nem ittam, mert profitálni akartam az út utolsó napjából. Jó volt a hangulat, de egy idő után előkerültek a francia chanson-ok... :D A vasárnap is remek hangulatban telt, több videó is készült, amint megszerzem, töltök fel belőle.

Most hétfő este van. Ma a MIJ-nél segítettem egy lánynak összeállítani a pályázati anyagát: Új-Zélandra készül. Beszélgettünk kicsit, megdöbbenve tapasztaltam, hogy hallott Magyarországról, sőt, azt is tudta, hogy "valaha nagyobb volt az ország, Ausztriával együtt", és hogy a trónörökös ellen merényletet követtek el (Ferenc Ferdinánd). Remélem sikerrel pályázik :)
Lassan összepakolom a bőröndömet, kedd hajnalban ugyanis irány Maré :) !