2015. augusztus 25., kedd

Augusztus 26.

A legutóbbi bejegyzésem óta nagyon hosszú idő telt el, így lesz mit bepótolnom :) Augusztus 6-án megérkezett a családom, és egészen mostanáig velük voltam. Összgyűjtöttem szinte valamennyi szabadnapomat, hogy együtt lehessünk (csupán két napot használtam el korábban, mikor Maréra mentem). Kicsit aggódtam, hogy a reptértől hogy fogják a szállást megtalálni helyismeret, francia nyelvtudás és mobiltelefon nélkül (van mobiljuk, viszont Új-Kaledóniában csak a kaledón hálózatok érhetőek el...), szerencsére azonban belefutottak két helyibe, akik felhívtak (nagyon jól tettem, hogy korábban megadtam a családomnak az itteni mobilszámomat).
Miután kiheverték a jetlaget, megmutattam nekik Nouméát (Baie des Citrons, Anse Vata, a szülinapomon elmentünk abba az étterembe, ami kb. másfél óra alatt megtesz 360°-t, Parc Forestier, ahol többek közt cagou-kat is láthattunk élőben - végre! :)). Sajnos hamar túl lehet esni Nouméa szépségein, bár az Óceanárium, a Ouen Toro és a Centre Culturel Tjibau még hátravan (ez utóbbiba még feltétlenül el akarok látogatni én is). Nouméából kilépve felkerestük a dumbéai gyalogtúra helyszínét. Autót is béreltek, így végre én is láthattam a Parc de la Rivière Bleue-t, és elmerészkedhettem kicsit északabbra is, mert volt társaságom (az itteni ismerőseim már mind túlvannak az Észak feltérképezésén és a Parkon is :/). A Park, mely a Grande Terre délkeleti részén terül el, pazar látványt nyújt, vörös földjével és az endemikus növényvilágával egészen különleges élmény.
Északon a Bourail közeli Poé tengerpartja és az ahhoz tartozó Bonhomme és gyalogösvény hamar levett minket a lábunkról - én magam korábban csak messziről láttam, amikor megebédeltem egy kollégával egy kiküldetésünk után, most viszont szinte teljes egészében bejárhattam, és ráadásul a családdal. Láttunk teknős-fészkeket is. Még aznap átmentünk Hienghène-be, ahol szállást - jobban mondva két sátrat - foglaltam le egy tengerparti kempingezőben. Nagyon szimpatikus hely volt, előre felállították nekünk a sátrakat, és nem bánták, hogy későn érkeztünk (értesítettek, hogy lehetséges). Nagyon jól aludtunk, csak az óceán morajlását lehetett hallani :)
Másnap Hienghène-t jártuk be, felkerestük a híres hienghène-i tyúkformájú sziklát, mely az óceánban magasodik, és tradicionális nyárson sült húst ettünk, melyet kanakok készítettek. Egyébként elképesztő volt látni, különösen mikor a transversale-on keresztül átszeltük a Grande Terre-t, hogy mennyire kihalt Új-Kaledónia északi része Nouméához képest; nagyon szép, de számomra szörnyen unalmas volna ott élni. A Hienghène-ből hazafelé vezető úton (a keleti parton) pihenőt tartottunk Poindimiében, majd egy kisebb malheur következtében csak egy bányavidék után tudtuk keresztülszelni a szigetet Kouaoua-nál, hogy a nyugati partra érjünk. Végül épen és egészségesen hazaértünk Nouméába, és nem is tudtuk, mekkora szerencsénk volt, ugyanis éppen azután érkeztünk meg, hogy a bányászok kamionos blokád alá vették Nouméát, mely napokig elhúzódott (azt követelték, hogy Kína felé is irányuljon nikkel-kivitel - megjegyzés: Új-Kaledóniában jelentős nikkel-kitermelés zajlik). Több kollégám nem is tudott dolgozni menni, valamint az oktatás is szünetelt.
Nem volt sok időnk az utazás fáradalmait kipihenni, hiszen másnap Île des Pins-re mentünk, de ez legyen a következő bejegyzésben :)

2015. augusztus 2., vasárnap

Augusztus 3.



Szombaton egy kollégánk meghívására bálnalesre mentem az önkéntestársammal a Grande Terre legdélebbi vidékére, Île Ouenre, ahol a bálnák vándorlása okán ún. bálnaünnepet rendeztek. Előző este Plumban aludtunk a kollégánk családjánál a másnapi lehető legkorábbi indulás céljából. Pénteken egyébként a MIJ fennállsának 25. évfordulóját ünnepeltük, a melynek keretében meghívásra került több partner, 25 fiatal (akiket a MIJ patronált valamilyen formában), a MIJ 25 volt munkatársa, sőt egy québeci egyetemi tanár is meghívást kapott.
Plumból hajóval mentünk Île Ouenig, kicsit eláztam, mivel végig száguldva haladtunk, és az idő is esős volt. Fárasztó volt hosszú ideig kapaszkodni, de természetesen megérte ;) Amatőr létemre fehér nadrágban voltam... Annyira nem is lett koszos a vörös földtől. Annyira.. Mikor megérkeztünk a kolléga családjának az ismerőséhez (még mindig csodálattal tölt el az itteniek vendégszeretete és nyíltsága, az, hogy szívesen látnak, még úgy is, hogy eléggé áttételes a kapcsolat), a törzsi szokásoknak megfelelően az előre leterített szőnyegre egy jelképes összeget helyeztünk néhány használati tárggyal. Én ajándéknak nevezném, de itt úgy nevezik, hogy 'faire la coutume', melyre mindig akkor kerül sor, amikor valaki először tesz látogatást valakinél (ilyenkor a vendéglátó kapja az összeget és/vagy tárgyakat), vagy először keres fel egy helyet (ilyenkor a növényzeten hagynak egy pénzérmét, mint ahogyan én is tettem, mikor Canalában jártam). Szimpatikusnak tartom ezt a gesztust, hiszen mindig remek fogadtatásban részesül az ember, tkp. ennek ellentételezésének tekinthetjük a coutume-öt (az én felfogásom szerint).
Egy kisebb gyalogtúrát követően megebédeltünk, tradicionális bougnat-val kínáltak minket. Korábban is ettem már bougnat-t, de ez alkalommal nem fazékban volt főzve (bougnat marmite), hanem egy hosszadalmas eljárással készült: először tűzön köveket hevítettek több órán keresztül, melyeket azután egy földbe vájt lyukba tettek, ráhelyezték a magát a bougnat-t, melyet gondosan becsomagoltak (kívül egy réteg banánlevél, majd alufólia, majd banánlevelek, majd megint alufólia, és végül az étel, melynek össztevői a csirke, a ligname, a tarot, az édesburgonya, fűszerek és kókusztej) majd órákig főni hagyták, betemetve. Kellemes füstös ízt kapott, nagyon finom volt :D Ebéd után sétáltunk egy kicsit a parton, majd kezdetét vette a bálnales: kivittek minket a tengerre (teljesen ingyen), majd megálltunk egy, a partiőrséghez tartozó hajó közelében (volt egy nőstény, aki nemrég ellett, és ilyenkor előfordulhat, hogy kissé agresszívebben viselkednek, ezért a partiőrség a bálnák közelében maradva biztosította a helyszínt, és védte a bálnákat és egyúttal a hajósokat is). A kollégánk egyik családtagja inkább a közeli dombra ment, ahonnan nemcsak hogy sokkal jobban látta a bálnákat, de fotókat is tudott készíteni, mert őt nem dobálta a hajó. Mikor látták, hogy kb. mindenről készítek fotót,ami a látóterembe kerül, előhoztak egy teknőspáncélt :)
Késő délután indultunk vissza Nouméába, egészen hazáig vittek, sőt a maradék bougnat felét is megkaptuk ;D