Ezen a héten részt vettem az egyik önkéntestársammal egy szemináriumon, mely Új-Kaledónia történetét mutatta be, és annyira szenzációsra sikerült, hogy elhatároztam, hogy külön bejegyzést szentelek neki. Az előadó egy történelem-földrajz szakos tanárnő volt (a francia rendszerben a földrajzot és történelmet egy tantárgy keretében tanulják a diákok: histoire-géo), aki a tanulmányai befejezését követően elhagyta Franciaországot, Nouméába költözött, hozzáment egy kanak férfihoz (két fiuk született), és azóta is itt él. Ilyen típusú előadás tartására egyébként évek óta sor kerül, hiszen a MIJ - mely zömmel tanulmányaikkal idő előtt felhagyó és egyéb szempontból hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik - törekszik arra, hogy minél inkább elősegítse a fiatalok társadalmi helyzetének javulását, többek közt a munkaerőpiaci helyzetük javításával. (Ezt egyébként különféle szolgáltatásokkal éri el, legfőképp azzal, hogy segítő kezet nyújt az önkéntes programok és külföldi ösztöndíjak pályázati folyamatában.) Felismerték továbbá a szükségességét annak, hogy megértessék a fiatalokkal annak a társadalomnak a kialakulását és működését, melyben élnek, különös tekintettel a létrejöttét formáló tényezőkre. Az előadó - akinek a szavaiból arra következtettem, hogy lélekben már teljesen elszakadt az anyaországi területtől (Métropole) - kissé szomorúan jegyezte meg, hogy egy egységes kaledón identitás megszületésére napjainkig nem került sor.
Az őskortól indultunk. Egy bevett elmélet szerint Afrikában jelent meg először az ember (emberiség bölcsője), hiszen itt találták a legrégebbi emberi leleteket, majd erről a kontinensről indult útjára évezredekkel ezelőtt, hogy benépesítse a Föld mindazon részét, mely tartós az emberi tartózkodásra alkalmas. Kr. e. 8000 környékén megszületett a földművelés , kb. 3 évezreddel később, Kr. e. 4000 és 3000 között pedig az írás. Az írás kialakulásával véget ért a történelem előtti idő (préhistoire), és kezdetét vette a valódi történelem (histoire). (Minderre azért tért ki az előadó, hogy felhívja a figyelmet ezen terület megkésettségére.) A csendes-óceáni térségbe érkezett meg legkésőbb az ember, (egyébként a legutoljára benépesített vidék a Földön Új-Zéland térsége) Új-Kaledóniába Kr. e. 1100 környékén (az ún. ausztronézek képviselői). Ezen a ponton megfigyelhető az óriási, több évezredes időbeli eltérés Új-Kaledónia és a Föld többi részének benépesítése között. Ez a terület egészen 1774-ig, az európaiak által történő felfedezéséig a történelem előtti korban rekedt, hiszen nem ismerték az írást. A régészeti leletek szerint a vasat sem ismerték, de a tüzet már "megszelidítették". Új-Kaledónia tehát egy - történeti léptékkel mérve - nemrégiben benépesített terület, mely napjainkban is formálódik. A kanak kultúra megjelenése Kr. e. 1000-re tehető.
A térség felfedezését egyébként az segítette elő, hogy Nagy-Britannia új területek meghódítását tűzte ki célul, és azt feltételezték, hogy a Csendes-óceán térségében egy hatalmas kontinens terül el (terra inconita - ismeretlen föld). (Ekkoriban az észak-amerikai kolóniák függetlenedési vágya figyelhető meg, és a későbbi tényleges függetlenné válásukkal Nagy-Britannia óriási területet veszít, mely mindinkább új területek gyarmatosítására ösztönözte.) A térség felderítésére James Cookot küldi a korona. Három expedíciós utat szerveznek (1768-1771, 1773-1774, 1776-1779) és már az első út alkalmával csalódniuk kellett az angoloknak, hiszen Észak-Ausztráliánál járva világossá válik számukra, hogy jóval kisebb a szárazföld, mint remélték. Új-Kaledóniának nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Hamarosan a franciák is megjelentek, megbízva La Perouse-t a Pacifikum feltérképezésével (1785-1788). (Hasonlóan Cookhoz, La Perouse sem tért vissza élve az útjáról.)Az újkorban ebben a térségben is megszilárdult az ún. kereskedelmi háromszög: Melanéziából szantálfát szállítottak Ázsiába, ahonnan teát Ausztráliába, Ausztráliából pedig vasat, dohányt és szövetet Melanéziába. Ezenkívül bálnakereskedők is cirkálni kezdtek Új-Kaledónia környékén, akik a szantálkereskedőkkel együtt a benépesülés következő hullámát jelentették. Az 1841-től megjelentek misszionáriusok is, akik meghonosították az európai kultúra egyes elemeit (öltöztetni kezdték a kanakokat, akik azelőtt szinte alig fedték el a testüket, és rendszeresen miséket is tartottak), ugyanakkor törekedtek az helyi kultúra megőrzésére. 1853-ban a franciák birtokába került Új-Kaledónia, mivel III. Napóleon - akire egyébként rendkívül aktív külpolitikai tevékenység volt jellemző - rivalizálni kívánt az Ausztráliában és Új-Zélandon létesült angol támaszpontokkal. Franciaország leállítja a kereskedelmet és beszünteti a bálnavadászatot, és védelmet biztosít a helyi lakosságnak. Szerencsére itt egyáltalán nem jellemző az őslakosság szisztematikus kiírtásának gondolata, ellentétben a britek tevékenységével Ausztráliában, ahol az abo-k üldözése óriási méreteket öltött. Mint említettem, a korszakban a szigetcsoport katonai célokat szolgált, és támaszpont létesítésére azt a területet tartották a legalkalmasabbnak, ahol most Nouméa fekszik. Ez a terület az európaiak megérkezése előtt lakatlan volt, hiszen elég zord, hegyes vidékről van szó, ahol ráadásul édesvíz sem volt. (Erről egyébként korábban is hallottam a kanak idegenvezetőnktől, mikor a múzeumot látogattuk meg az első hetekben). A város édesvíz-ellátását egészen napjainkig a szomszédos városokból történő szállítással oldják meg. A zord táj hamar terhessé válik a franciák számára, ráadásul az őslakosság is eléggé erőszakosnak bizonyult - teljesen érthetően. A város megalkotása során egészen nagy területet hódítottak el az óceántól. Ausztráliához hasonlóan Új-Kaledónia is szolgált fegyenctelepként (1864-től). Az ideérkező francia telepeseknek hozzá kellett szokniuk az eltérő körülményekhez, különösen az éghajlathoz. Törekedtek szokásaik megtartására, azonban egyfajta helyi kaledón kultúra csírái is megfigyelhetőek (természetesen kizárólag az európai származásúak körében). Ennek terméke az ún. maison calédonienne (kaledóniai ház), amely csak erre a területre volt jellemző, és sajnos eltűnőben van.
A benépesülés következő állomását az arabok jelentették, akik a mai Algéria területéről érkeztek (1872), őket az ázsiaiak követték: vietnámiaiak (a korszakban Francia-Indokína néven ez a terület is francia fennhatóság alatt állt), japánok és indonéziaiak, zömmel Jáva szigetéről (Nouméában egyébként van ázsiai negyed, quartier asiatique illetve China town elnevezéssel, nap mint nap elmegyek mellette munkába menet). A betelepülők utolsó hullámát a polinéziaiak jelentették (Tahiti, valamint Wallis és Futuna területéről), akik egytől-egyig mosolygós, nagyhangú emberek, nagyon szeretem őket.Továbbra is feszült a légkör a betelepülők és a kanakok között, 1878-ban kitör az Ataï-féle lázadás, ezt követően korlátozni kezdik jogaikban a kanakokat (nem illette meg őket sem a szabad mozgáshoz való jog, sem választójog). A szigetvilág megkésett fejlődősét szemlélteti a tény, hogy egészen 1930-ig kellett várni, hogy Nouméa és Bourail között utat építsenek. A II. világháború idején amerikai támaszpontként funkcionált 4 éven keresztül (Egyesült Államoknak szüksége volt egy bázisra, a kaledóniaiak pedig tartottak egy esetleges japán támadástól). 1946-ban elnyeri a tengerentúli terület státuszt (T.O.M - territoire d'outre-mer), 1957-től a választójog minden lakosra kiterjed. Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy ezen a területen az 1980-as években háború dúlt a kanakok és a kaledóniaiak (fehér lakosság) között. A kanakok követelése az volt, hogy a terület váljon függetlenné, és az európaiak leszármazottai hagyják el a szigetvilágot. Az évekig tartó véres szembenállást végül sikerült lecsillapítani, az eredmény az egyre nagyobb autonómia lett (Matignon-egyezmény, Nouméa-egyezmény). Új-Kaledónia jelenleg 'speciális státuszú tengerentúli terület' (az egyetlen terület, mely ilyen jogállást élvez), és legkésőbb 2018-ig dönteni kell a függetlenség kérdésében.
Született egy himnusz (ami annyira új még, hogy szinte senki sem tudja kívülről a szövegét), megformáltak továbbá egy zászlót is, azonban a területen napjainkig nem alakult ki sem egységes kaledóniai kultúra, sem egységes kaledóniai identitás.
Elhatároztam, hogy a jövőben figyelemmel fogom kísérni a kaledón bel- és külpolitikai eseményeket, és remélem, hogy sikerül békés körülmények között olyan megoldást találniuk, mely elégedettséget vált ki a lehető legszélesebb körben. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése