Szeptember 7.

Hát ez a nap is eljött .. :) Ma éjjel a tutorom kivisz a reptérre néhány ismerős társaságában, és kedd hajnali 1-kor hazarepülök Magyarországra. Csodálatos hat hónapot töltöttem itt, gyönyörű helyeket volt alkalmam felfedezni, és ami a legfontosabb: rengeteg kedves, mosolygós emberrel találkoztam illetve dolgoztam együtt. Egészen más volt itt.. Egy idő után azt figyeltem meg magamon, hogy az első reakcióm a mosoly, amikor embert látok. De mi is lehetne más egy olyan helyen, ahol az emberek a boltban előbb nekem tépik le a műanyag zacskót és nyújtják át a zöldséges pultnál, és csak azután tépnek maguknak. Vagy ahol mosolyogva elnézést kérnek, pedig én ütköztem nekik véletlenül. Vagy ahol mindig meghívnak magukhoz vagy valamilyen kirándulásra, és autóval (sőt, előfordult, hogy hajóval) hoznak-visznek. Külön hálával tartozom a belga lakótársamnak, aki annyi új szót tanított, magyarázott, ha kellett, példával illusztrált. Sokat fejlődtem általa. Azt hiszem, ő fog a legjobban hiányozni. :(
Úgy érzem, nagyon sokat köszönhetek az ittenieknek illetve azoknak, akik nem itteniek, de itt ismertem meg őket, nemcsak a franciám fejlődött, hanem én magam is. Megerősödve, feltöltődve térek haza.
Nem feledkezem meg köszönetet mondani a küldő szervezetemnek, a Területfejlesztők a Vidékért Egyesületnek, és a fogadó szervezetemnek, a Mission d'Insertion des Jeunes-nek, melyek keretet biztosítottak a missziómnak, lebonyolították a pályázati folyamat adminisztratív részét, és folyamatos segítségükről, támogatásukról biztosítottak. Az Európai Önkéntes Szolgálatot ajánlom mindenkinek, aki kész arra, hogy néhány hónapot, illetve akár egy egész évet külföldön töltsön, aki kész megismerni egy másik országot, egy másik kulturát és természetesen önmagát.

Oléti :)

Szeptember 2.

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy hamarosan beszámolok a szigeteken töltött napjainkról, így hát következzen ez :)
Ile des Pins-t a kaledónok úgy jellemzik, mint egy olyan olyan helyet, amit egyrészt mindenképp látnia kell az embernek, másrészt mint ideális 'vakáció-helyszínt', amivel nem lehet mellé lőni: mindenki imádja. Mi is nagyon jól éreztük ott magunkat, még úgy is, hogy igen kurta, röpke egynapos ottléttel kellett beérnünk (elég szoros volt a programunk, ráadásul Ouvéára már megvettük a jegyeket korábban), és az eső is esett :/ Na de kezdjük az elején.
Hajóval mentünk, iszonyú korán, ún. Betico-val, amit a helyiek Vomito-ra kereszteltek (a vomir azt jelenti, hogy hányni..), az út kicsivel volt csak hosszabb, mint két óra, és szerencsére - annak ellenére, hogy mit sugall a neve - nem voltunk rosszul, bár néha le kellett dőlnünk. Az ég meglehetősen szürke volt, mely kicsit kitisztult az érkezésünkkor, de az idő végig esős maradt . Ez rányomta a bélyegét a kiruccanásra, hiszen úgy terveztük, hogy biciklivel szétnézünk kicsit, de az eső miatt a felkeresendő helyszínek száma erősen redukálódott, összesen két partszakaszt tudtunk érdemben megnézni. Azonban mind a kettő fantasztikus élmény volt, a Kuto part gyönyörű fehér homokjával, a Kanuméra öböl pedig különleges alakú sziklájával (mely dagálykor nem közelíthető meg, csak a vízen keresztül, apálykor azonban van egy kis földnyelv az átkelésre) kápráztatott el minket. A Kuto partról hoztam magammal egy kis homokot, mert annyira hihetetlenül fehér volt, hogy úgy éreztem, hogy meg kell tartanom belőle egy keveset :) A Szikláról, melyre tilos felmászni, mivel az ile des pins-iek szent helye, a földi paradicsom juthat eszébe mindenkinek, sajnos a fotók nem tudják visszaadni a hangulatát és szépségét.

Ouvéa, mely a Hűség-szigetek egyike és a közigazgatási felosztás szerint a 'Province des Îles' része szintén nagy élmény volt. Vasárnap érkeztünk, sajnos minden be volt zárva, így egészen estig kellett várnunk az evéssel. Nagyon jó időt fogtunk ki, szinte perzselt a Nap, és a gyönyörű, vakítóan fehér homok miatt szinte alig lehetett látni napszemüveg nélkül. A víz azért lehetett volna melegebb, de miután belementünk, kellemes volt. A családom egyik kedvenc időtöltése a kókuszgyűjtés- és feltörés volt, utolsó este meg is sütöttünk egyet. Ouvéa, mely mondhatni egy hosszan elnyúló tengerpartból áll, szerintem csak rövidebb utazásokra alkalmas, mivel a parton kívül nem sok minden található rajta. Van pár templom, meg a 'Trou bleu' elnevezésű kis képződmény, és ezeken kívül csak a korallzátony. Itt is gîte-ben szálltunk meg, mint annak idején Marén. Sajnos nem zajlott zökkenőmentesen, mivel több adagot számoltak fel a bougnat számlázásnál, ami egyébként nem sikerült valami rendkívülire... Összességében elégedettek voltunk az ottartózkodásunkkal, bár a végén már nagyon vágytunk vissza a városba.
Nekem másnap vissza kellett mennem dolgozni, ami még belefért az időbe a családom elutazása előtt, az egy kis kiruccanás Île aux Canards-ra a hétvégén.

Augusztus 26.

A legutóbbi bejegyzésem óta nagyon hosszú idő telt el, így lesz mit bepótolnom :) Augusztus 6-án megérkezett a családom, és egészen mostanáig velük voltam. Összgyűjtöttem szinte valamennyi szabadnapomat, hogy együtt lehessünk (csupán két napot használtam el korábban, mikor Maréra mentem). Kicsit aggódtam, hogy a reptértől hogy fogják a szállást megtalálni helyismeret, francia nyelvtudás és mobiltelefon nélkül (van mobiljuk, viszont Új-Kaledóniában csak a kaledón hálózatok érhetőek el...), szerencsére azonban belefutottak két helyibe, akik felhívtak (nagyon jól tettem, hogy korábban megadtam a családomnak az itteni mobilszámomat).

Miután kiheverték a jetlaget, megmutattam nekik Nouméát (Baie des Citrons, Anse Vata, a szülinapomon elmentünk abba az étterembe, ami kb. másfél óra alatt megtesz 360°-t, Parc Forestier, ahol többek közt cagou-kat is láthattunk élőben - végre! :)). Sajnos hamar túl lehet esni Nouméa szépségein, bár az Óceanárium, a Ouen Toro és a Centre Culturel Tjibau még hátravan (ez utóbbiba még feltétlenül el akarok látogatni én is). Nouméából kilépve felkerestük a dumbéai gyalogtúra helyszínét. Autót is béreltek, így végre én is láthattam a Parc de la Rivière Bleue-t, és elmerészkedhettem kicsit északabbra is, mert volt társaságom (az itteni ismerőseim már mind túlvannak az Észak feltérképezésén és a Parkon is :/). A Park, mely a Grande Terre délkeleti részén terül el, pazar látványt nyújt, vörös földjével és az endemikus növényvilágával egészen különleges élmény.

Északon a Bourail közeli Poé tengerpartja és az ahhoz tartozó Bonhomme és gyalogösvény hamar levett minket a lábunkról - én magam korábban csak messziről láttam, amikor megebédeltem egy kollégával egy kiküldetésünk után, most viszont szinte teljes egészében bejárhattam, és ráadásul a családdal. Láttunk teknős-fészkeket is. Még aznap átmentünk Hienghène-be, ahol szállást - jobban mondva két sátrat - foglaltam le egy tengerparti kempingezőben. Nagyon szimpatikus hely volt, előre felállították nekünk a sátrakat, és nem bánták, hogy későn érkeztünk (értesítettek, hogy lehetséges). Nagyon jól aludtunk, csak az óceán morajlását lehetett hallani :)

Másnap Hienghène-t jártuk be, felkerestük a híres hienghène-i tyúkformájú sziklát, mely az óceánban magasodik, és tradicionális nyárson sült húst ettünk, melyet kanakok készítettek. Egyébként elképesztő volt látni, különösen mikor a transversale-on keresztül átszeltük a Grande Terre-t, hogy mennyire kihalt Új-Kaledónia északi része Nouméához képest; nagyon szép, de számomra szörnyen unalmas volna ott élni. A Hienghène-ből hazafelé vezető úton (a keleti parton) pihenőt tartottunk Poindimiében, majd egy kisebb malheur következtében csak egy bányavidék után tudtuk keresztülszelni a szigetet Kouaoua-nál, hogy a nyugati partra érjünk. Végül épen és egészségesen hazaértünk Nouméába, és nem is tudtuk, mekkora szerencsénk volt, ugyanis éppen azután érkeztünk meg, hogy a bányászok kamionos blokád alá vették Nouméát, mely napokig elhúzódott (azt követelték, hogy Kína felé is irányuljon nikkel-kivitel - megjegyzés: Új-Kaledóniában jelentős nikkel-kitermelés zajlik). Több kollégám nem is tudott dolgozni menni, valamint az oktatás is szünetelt.

Nem volt sok időnk az utazás fáradalmait kipihenni, hiszen másnap Île des Pins-re mentünk, de ez legyen a következő bejegyzésben :)

Augusztus 3.

Szombaton egy kollégánk meghívására bálnalesre mentem az önkéntestársammal a Grande Terre legdélebbi vidékére, Île Ouenre, ahol a bálnák vándorlása okán ún. bálnaünnepet rendeztek. Előző este Plumban aludtunk a kollégánk családjánál a másnapi lehető legkorábbi indulás céljából. Pénteken egyébként a MIJ fennállsának 25. évfordulóját ünnepeltük, a melynek keretében meghívásra került több partner, 25 fiatal (akiket a MIJ patronált valamilyen formában), a MIJ 25 volt munkatársa, sőt egy québeci egyetemi tanár is meghívást kapott.

Plumból hajóval mentünk Île Ouenig, kicsit eláztam, mivel végig száguldva haladtunk, és az idő is esős volt. Fárasztó volt hosszú ideig kapaszkodni, de természetesen megérte ;) Amatőr létemre fehér nadrágban voltam... Annyira nem is lett koszos a vörös földtől. Annyira.. Mikor megérkeztünk a kolléga családjának az ismerőséhez (még mindig csodálattal tölt el az itteniek vendégszeretete és nyíltsága, az, hogy szívesen látnak, még úgy is, hogy eléggé áttételes a kapcsolat), a törzsi szokásoknak megfelelően az előre leterített szőnyegre egy jelképes összeget helyeztünk néhány használati tárggyal. Én ajándéknak nevezném, de itt úgy nevezik, hogy 'faire la coutume', melyre mindig akkor kerül sor, amikor valaki először tesz látogatást valakinél (ilyenkor a vendéglátó kapja az összeget és/vagy tárgyakat), vagy először keres fel egy helyet (ilyenkor a növényzeten hagynak egy pénzérmét, mint ahogyan én is tettem, mikor Canalában jártam). Szimpatikusnak tartom ezt a gesztust, hiszen mindig remek fogadtatásban részesül az ember, tkp. ennek ellentételezésének tekinthetjük a coutume-öt (az én felfogásom szerint).

Egy kisebb gyalogtúrát követően megebédeltünk, tradicionális bougnat-val kínáltak minket. Korábban is ettem már bougnat-t, de ez alkalommal nem fazékban volt főzve (bougnat marmite), hanem egy hosszadalmas eljárással készült: először tűzön köveket hevítettek több órán keresztül, melyeket azután egy földbe vájt lyukba tettek, ráhelyezték a magát a bougnat-t, melyet gondosan becsomagoltak (kívül egy réteg banánlevél, majd alufólia, majd banánlevelek, majd megint alufólia, és végül az étel, melynek össztevői a csirke, a ligname, a tarot, az édesburgonya, fűszerek és kókusztej) majd órákig főni hagyták, betemetve. Kellemes füstös ízt kapott, nagyon finom volt :D Ebéd után sétáltunk egy kicsit a parton, majd kezdetét vette a bálnales: kivittek minket a tengerre (teljesen ingyen), majd megálltunk egy, a partiőrséghez tartozó hajó közelében (volt egy nőstény, aki nemrég ellett, és ilyenkor előfordulhat, hogy kissé agresszívebben viselkednek, ezért a partiőrség a bálnák közelében maradva biztosította a helyszínt, és védte a bálnákat és egyúttal a hajósokat is). A kollégánk egyik családtagja inkább a közeli dombra ment, ahonnan nemcsak hogy sokkal jobban látta a bálnákat, de fotókat is tudott készíteni, mert őt nem dobálta a hajó. Mikor látták, hogy kb. mindenről készítek fotót,ami a látóterembe kerül, előhoztak egy teknőspáncélt :)

Késő délután indultunk vissza Nouméába, egészen hazáig vittek, sőt a maradék bougnat felét is megkaptuk ;D

Július 25.

Egyre izgatottabb  vagyok, hiszen a családom hamarosan meglátogat, és itt vakációzik több, mint három hétig :) A múlt héten voltam megtekinteni a lakást, amit kibérelnek, szerencsére mindent rendben találtam. Akad még egy-két elintézni való apróság, például megpróbálni kismotort szerezni a kisöcsémnek, megbeszélni ezt-azt a lakás kiadójával stb..  Nagyon várom, hogy megérkezzenek, már napok óta a programon töröm a fejem, szerencsére úgy tűnik, hogy sikerült rávennem őket, hogy legalább egy szigetre ellátogassunk együtt :D De itt, Nouméában is van elég látnivaló : pl. a Centre Culturel Tjibaou, mely leginkább a kanak építészetet igyekszik bemutatni, a Ouen Toro, mely a város mellett terül el, és kitűnő gyalogtúrák terepe (egy korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem róla), a két leghíresebb tengerpart: a Baie des Citrons és az Anse Vata (mindketttőt felkerestem ma unalmas perceimben, és bár 26 fok van, csak térdig mentem bele a tengerbe.. Remélem, hogy mikor megérkeznek, már melegebb lesz a víz.) Az Anse Vata mellett sétálva megtudtam, hogy a szörfözés csak 1500 frankba kerül, ami egész jó árak mondható, és hogy az Ile aux Canards-ra innen megy taxi boat, a menettérti jegy 1200 frank, amit szintén kedvezőnek találtam. Természetesen megmutatom majd nekik a Place des Cocotiers-t, mely Nouméa szívében helyezkedik el, és innen könnyedén el tud indulni a húgom a táska-beszerző túrájára, ami minden külföldön töltött vakációjához hozzátartozik :D Tervbe vettem a Dumbéa melletti folyó közeli gyalogtúrát is, amit még márciusban láttam. Egyébként a lakótársamat pont júliusban látogatja meg a családja, egy hete jöttek, és még mindig Új-Kaledóniában vannak. Múlt héten feltérképezték a Province Nord-t, minden lényegesebb helyen megálltak. Én is profitáltam ebből, hiszen megkértem, hogy meséljen, így sok hasznos tipphez is hozzájutottam, pl. melyik utat érdemes elkerülni, vagy hogy Koumac fölött nincsenek benzinkutak stb... Pénteken a Phare Amédée-hez hajóztak ki szervezett utazás keretében, csillagászati áron: 14 ezer frankba került fejenként, ami már csak azért is horribilis, mivel 19 ezer frankért már igénybe lehet venni az ún. Ibozu promóciós ajánlatokat, melyekkel a Hűség-szigetekre (emlékeztetőül: Maré, amit néhány hete kerestem fel, szintén ehhez a szigetcsoporthoz tartozik) lehet menni, három napra, úgy, hogy az ár mindent tartalmaz az étkezésen kívül. De a lakótársam elmondása szerint jól érezték magukat, és ez a legfontosabb.
A munkahelyemen minden a legnagyobb rendben, hamarosan ki kell vennem a szabadságomat a családom ittartózkodása idejére.  Örömtelinek mondható hír, hogy az egyik ismerősöm, akit egy korábbi bejegyzésemben is megemlítettem (kétnyelvű), a MIJ-nél fog dolgozni augusztus 2-től :)

Július 16.

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy 5 napos hétvége elé nézek, és igyekszem majd  kihasználni, ehhez képest azonban zömmel az ágyban fekve olvastam vagy filmet néztem, mivel elég makacs derékfájás gyötört. Kétszer is elmentem a patikába a múlt héten, ezen a héten pedig az egyik munkatársam javaslatára izomlazítót vettem. Ez utóbbi volt a leghasznosabb, de azért még nem futnám le a marathont :) Az itteniek kedvességének újabb bizonyítéka, hogy a patikában és a MIJ-nél is mindenki együttérző és segítőkész volt, többen érdeklődtek, még egy csontkovács elérhetőségét is megadták, biztos, ami biztos.

Azt azonban hozzáteszem, hogy a derékfájás ellenére háromszor is kimozdultam: pénteken búcsúbuliba mentem, hétfőn a tűzijátékot néztük meg (amelyet a francia forradalom kitörésének - Bastille bevétele, 1789. július 14. - évfordulójára rendeznek meg minden évben) majd utána nálam pizzáztunk, kedden pedig moziba mentünk, és megnéztük a Poltergeist c. filmet. A lakó- és önkéntestársam a családjával északra ment, sajnos elég rossz időt fogtak ki.
Fejben tovább közeledtem Magyarország felé (még álláshirdetéseket is szoktam nézegetni...:/), és többet tájékozódom az aktualitásokról (görög válság, menekültek, Iszlám Állam...), mint valaha. Talán kezdek unalmas felnőtté válni :DD Na nem, azt soha :)
A napokban megkaptam azt a levelet, melyet a küldő szervezetem, a Területfejlesztők a Vidékért Egyesület küldött el nekem, és amelyet a kiutazásom előtt írtam, saját magamnak címezve. Nagyon jól esett újraolvasni :) Érdekes volt látni, hogy hogyan gondolkodtam akkoriban, és ha belegondolok, hogy azóta mennyi minden történt velem..! Igazán hálás lehetek.

Július 9.

Oh là là, tegnap volt négy hónapja, hogy megérkeztem.. Milyen gyorsan repül az idő! :) Még további két hónap, és hazautazom. Kicsit várom is, meg nem is. Vágyom Magyarországra, miközben az Új-Kaledónia iránt érzett rajongásom lassan nem ismer határokat. Már azt sem tudom, összesen hány kaledóniás képeslapot vettem a kollekciómba, pár hete pedig olyan szerencsém volt, hogy az Új-Kaledónia Atlaszához 32%-kal alacsonyabb áron jutottam hozzá. A nevéhez méltóan óriási, így kicsit reszketek a reptéri limit miatt, de legrosszabb esetben kihajítok valami mást :D (Egyébként kinéztem már egy másik könyvet és egy fotógyűjteményt is...)
Talán pont ezzel az Atlasszal kezdődött el az az időszak, melytől kezdve tudatosan készítem fel magam arra, hogy elhagyom a 'Caillou'-t, és igyekszem minél több emlékkel visszatérni Európába.

Múlt hétvégén az egyik munkatársam elhívott Canalába, a mandarin-ünnepre. Ő elsősorban azért ment, hogy meglátogassa a családját, és hogy mandarint hozzon Nouméába. Nagyon kedves tőle, hogy elhívott egy másik munkatársammal együtt, és megmutatta azt a vidéket, ahol felnőtt :) Canala már az Északi provinciához tartozik (Province Nord), és a Fő sziget keleti partján helyezkedik el. Kedvező fekvéséből adódóan mindenki számára ideális célpont: hegyes-völgyes, a tengerpart is közel van, rengeteg az erdő, és az egészet megkoronázza a gyönyörű vízesése, mely lélegzetelállító látványt nyújt.
Ebédre nyárson sült húst ettünk a folyóparton, majd a mandarin-ünnep alkalmából kihelyezett standok mellett

sétáltunk. A munkatársam bemutatott minket mindenkinek, aki a családjához tartozik, egy idő után kezdtem elveszíteni a fonalat, annyi volt a 'petit père' :D (Később megtudtam, hogy a törzsben így nevezik azokat az apai ági nagybácsikat és az apa unokatestvéreit, akik fiatalabbak, mint az apa.) Egyébként a törzsben a család fogalma sokkal tágabb, sőt ismeretes a klán fogalma is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A klán több családot egyesít. Érdekesség, hogy a nő a házasságkötésével kikerül az eredeti klánjából, és a férje klánjához fog tartozni (hirtelen a római jog családjogi fejezete ugrott be ^^). Úgy is mondhatjuk, hogy a klán ad egy lányt a másik klánnak, és a régi klán - nagy szomorúságára - elveszíti a lányt. Olyannyira megszakad a kötelék, hogy ha például meghal a nő valamelyik testvére, a nő nem keresheti fel rögvest a régi klánját, hanem köteles akár várakozni és az új klánjával együtt felkeresni a régit. Nagyon örültem, hogy autentikus forrásból informálódhattam (két kanak kollégával voltam), elefántfülekkel hallgattam minden szavukat.

Lépten-nyomon kedves emberekbe botlottunk, még halászni is meghívtak, sajnos az időpont nem volt megfelelő.
Meglepett, hogy a törzsben senki nem zárja kulcsra a lakását. Emlékszem, Marén sem kaptunk kulcsot a kunyhónkhoz, de tulajdonképpen nem is volt szükségünk rá.
Ma csütörtök van, 5 napos hosszúhétvége elé nézek, remélem sikerül hasznosan eltölteni :)

Június 30.

Sokáig késlekedtem az újabb bejegyzéssel, pedig remek hétvégén vagyok túl :) Ismételten hajózni voltam, majdnem ugyanazzal a társasággal, mint az előző alkalommal. Ezúttal azonban változatlan feltételek mellett, de féláron élvezhettük a kirándulást. Már akik maradéktalanul élvezték: én továbbra is tengeribeteg vagyok, így amikor a hajó úton van, muszáj vízszintes helyzetben maradnom :D Az előző hajóúttól eltérően most társaságom is volt: egy félig spanyol, félig francia utastársammal beszélgettem elnyúlva a carré-ban, aki már 15 éve él itt. Teljesen kétnyelvű, arra a kérdésemre azonban, hogy melyik nyelven gondolkodik, álmodik és számol, azt válaszolta, hogy franciául, vagyis a két nyelv ádáz küzdelméből a francia került ki győztesen, köszönhetően annak, hogy a 41 évnyi életéből, melyből bátran letagadhatna legalább 15-öt, közel 35-öt francia nyelvterületen töltött. Egyébként az édesapja a spanyol, aki néha a szóvá is teszi, hogy "olyan furán tud néha beszélni", hiszen ritkán van alkalma, hogy a másik anyanyelvén társalogjon :D Ő egyébként egészen más ok miatt kényszerül ledőlni a hajózások alkalmával: megtudtam tőle, hogy évekkel ezelőtt autóbalesete volt, és 2 évig járni sem tudott. Hála a hosszadalmas kezeléseknek és a roppant akaraterejének, ismét lábra állt, és ma már nem mondaná meg senki, hogy valaha kerekesszékhez volt kötve. Azonban a hajó ingadozásától kímélnie kell a derekát. Megdicsérte a nyeltudásomat, de azért minden bagatell hibámat azonnal kijavította :D Érzékenyen tud ez engem érinteni, viszont eljutottam arra a szintre, hogy nem sértődöm meg, sőt hálás vagyok az ilyesféle iránymutatásokért, hiszen nagyon sokat lehet belőle tanulni (ha megkímélik az idegen nyelven tanulót a korrekcióktól, akkor előfordulhat, hogy egyes szavak, szerkezetek rosszul rögzülnek a fejében, így a fejlődése is lassúbbá válik). Visszatérve az új, kétnyelvű ismerősömre: csodálom a kitartását, és azt kívánom, hogy teljes életet éljen :)

Az előző utamon egyetlen árva delfin akadt csak az utunkba, azonban most egy egész falkába botlottunk bele, akik hosszasan lépést tartottak velünk. 4 videót is készítettem :) 

De nem ők voltak az egyetlen víziállatok, melyek keresztezték az utunkat: két cápa is megtalált minket, akikről néhány utastársam számolt be, visszatérvén önfeledt, kb. két percesre redukálódott búvárkodásukról :D Mivel korábban horogra akadt egy tonhal, adódott az ötlet, miszerint oda kellene adunk nekik a belsőségeket és a hal vázát (rajtahagyva egy kevés húst is), miközben az egyik ismerősöm vízálló kameráját a hajótesthez illesztve lefilmezzük őket. Ez sikerült is :D Örültem, hogy lencsevégre kaptuk őket, ugyanis a hajóról nem látszódtak, csak sötét árnyként úszkáltak az 5 méteres vízben. Pont Îlot Kouarénál voltunk, ahol a májusi, halálos kimenetelű cápatámadás történt, így természetesen le kellett mondanunk a búvárkodásról és a fürdőzésről a következő szigetig, Îlot Téréig. Öröm az ürömben, hogy profitálni tudtunk a jelenlétükből :)
Lent a kommentek között megtaláljátok a videókat!

A napokban hazament egy másik önkéntestársam. Egy évet töltött itt. Az önkéntes jelöltekkel, akik közül egy őt fogja helyettesíteni, nemrég folytatták le a Skype-interjúkat.

Szerencsére a munkám keretében is alkalmam nyílt az utazásra: a nem is messzi La Foába mentünk, ahol iskolásoknak tartott rendezvényen voltunk jelent a MIJ standjával.

Június 15.

Június 15.

A mostani írásomat egy szomorú hírrel kezdem. Az előző bejegyzésemben elfelejtettem megemlíteni, így most kerítek rá sort: a képen látható, híres kis kanak kunyhót a márciusi ciklon (Pam) elpusztította. Ha képet keresünk Új-Kaledóniáról a Google-n (különösen, ha angolul), az első találatok között szerepel ez a kis 'case', melynek már csak a hűlt helyét találtuk a maréi utunk során. Miközben elhagytuk azt a gîte-et, amelyhez tartozott, belebotlottunk egy lányba, akitől megtudtuk, hogy a szülei kunyhója volt. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen sorsra jutott a lakóhelyük, remélem visszaépítik :)


A múlthéten mindenki az utazásom felől érdeklődött, és nagy meglepetésemre alig akadt olyan kollégám, aki valaha ellátogatott Maréra, vagy aki hajóútra indult a déli lagúnákhoz. Ezt meg is említettem a mentoromnak (quasi főnököm), aki egy közmondással szemléltette az itteniek helyzetét: 'les cordonniers sont toujours les plus mal chaussés', azaz hajlamosak vagyunk elhanyagolni azokat az előnyöket, melyek a környezetünkből adódóan kifejezetten hozzáférhetőek lennének. Ez elgondolkodtatott, és feltettem magamnak a kérdést:
Milyen gyakran utazom Magyarországon belül?
Mikor kerestem fel utoljára belföldi látnivalókat?
Mi volt az utolsó helyi specialitás, amit megkóstoltam?
Lehetséges, hogy megint erőt vett rajtam a magyar nyelv iránti sóvárgás :) A misszióm felénél járok, ugyanannyi van hátra, mint előre. Egyfelől már részben akklimatizálódtam: gyakrabban mosolygok, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, együtt didergünk az itteniekkel a dermesztő esti (!) 21 fokban :D Másfelől viszont hiányzik az anyanyelvem. Természetesen a családom és a barátaim is, sőt az egész ország, azonban tudom, hogy a viszontlátás egyre közelebbi, és utána mindig együtt leszünk. Azonban az anyanyelvem hiányát szinte minden egyes percben érzem. Azt hiszem, soha nem tudnám véglegesen elhagyni Magyarországot.
A helyzetem persze továbbra is kifogástalan, a munka is mindig szuper hangulatban telik :) Az itt dolgozók rendkívül nyugodtak és figyelmesek: egyszer, mikor az olvasásba belefeledkezve meredtem előre a laptop képernyőjére, megkérdezték, hogy miért vagyok szomorú :) Amikor pedig Bourailba mentem az egyik animátorral, és elfelejtettem felvenni a 'külső tevékenységek' során kötelezően viselendő pólót a MIJ logójával, csak annyit mondtak, hogy "semmi gond, nem szándékosan csináltad, nem te vagy az első, és nem is az utolsó, akinek kiment a fejéből" :)
Talán a legkedvesebb munkahelyi történetem pedig az, amikor a mobilitásért felelős tanácsadó csokival kínált, és azt mondta, hogy vegyek még egy kockával, mert miután az ember megeszi az elsőt, mindig szeretne még egyet. Így hát kettőt vettem :)

A hétvégén kétszer is kimozdultam: pénteken a kollégákkal tartottunk egy kis soirée-t, szombaton pedig a barátokkal. Szombaton nagyon motivált lehettem, mivel még egy kis délutáni gyalogtúrára is futotta az időmből :D (Ouen Toro-ra mentünk fel.)

Június 5.

Péntek van, itt az ideje beszámolnom arról a fantasztikus három napról, amit a Hűség-szigetek egyikén, Marén töltöttem, két francia barátommal együtt :) A kaledóniaiak szerint Maré számít a legvadabb szigetnek: kevesebb a homokos part, hatalmas erdő borítja, és szép számmal találhatóak barlangok - köztük cseppkőbarlang -, sziklafalak; hasadékok. A brosúra szerint a legkevésbé 'csábító' sziget... nem tudok nyilatkozni, hiszen a szigetcsoport többi tagját nem láttam eddig, az azonban biztos, hogy velem megkedveltette magát :D Ha a többi ennél is szebb, az már minden képzeletet felülmúl.

Az utazás kicsit nehezen indult, mivel a járatunkat törölték, így a hajnali indulás helyett 12:40-kor hagytuk el a Grande Terre-t. A köztes időben ettünk egy falatot, és megnéztünk egy közeli kisebb mangrove mocsarat, ahol színes rákok tanyáztak. A repülőút kb. fél óra volt, és zökkenőmentesen zajlott. Nem így a landolás utáni percek: mivel egy későbbi járattal érkeztünk, a poggyászunk elkeveredett, és csak délután 3 után, a következő járattal szállították le, így később vissza kellett jönnünk értük.
Kocsit béreltünk (Új-Kaledóniát szinte lehetetlen kényelmesen felfedezni autó nélkül, a helyiek is mind vezetnek - akár jogosítvány nélkül is ;) ), szerencsére át is tudtuk nyomban venni a landolásunkat követően.
Miután vettünk egy kis harapnivalót (az árak itt sem a földön járnak, de pl. az Oreo meglepően olcsó volt :D vagy már ennyire akklimatizálódtam..), elfoglaltuk a szállást egy ún. gîte-ben. A gîteket a törzsek üzemeltetik, és jó áron lehet alvóhelyhez jutni. Bár kimondottan kulturált szálláshelynek találtam (zuhanyfülkével és angol wc-vel), mégsem ajánlanám azoknak, akik ragaszkodnak az összkomforthoz és a wifi-hez :D Meglepően jól bírtuk internet nélkül, igaz, mindössze három napról volt szó. Egy dolog nagyon hiányzott: a melegvíz. A szobánk nem is igazán szoba volt, hanem egy tradicionális kunyhó (case). Ami meglepett, az az, hogy hiába volt zár, kulcsot nem kaptunk hozzá. Többször elhatároztuk, hogy kérünk kulcsot, de mindig kiment a fejünkből. Bizonyára nem éreztük szükségét. Egyébként nem is tűnt el semmink.
A törzsbeliek nagyon kedvesek és vendégszeretőek, mindig mosolyognak. Kezdetben kissé nehezen értettem a beszédüket, különösen a férfiakét (a nőkét viszont jobban, mint az európai származásúak beszédét... o.O), de néha a többiek sem értettek minden szót. Egyébként mindegyikük kétnyelvű (ha nem több), szinte egyszerre tanulják meg a franciát a saját nyelvükkel. Quelle chance :-) A maréi nyelv egyébként a 'nengone', mely a 28 helyi nyelv egyike.

Nagyon olcsón adják az ételeket, kedd este frissen halászott halat ettünk rizzsel és kétféle salátával. Nem szeretem a halat, de úgy voltam vele, hogy érdemes lenne kipróbálni a szabadtéren, tűzön sütött picot kanak-ot. Az eredmény: közel negyed évszázados ellenérzés után megszerettem a halat! :))

A nyugati típusú és a törzsbeliek szolgáltatás-nyújtása közötti eltérés egészen érzékelhető: mi már szinte hozzá vagyunk szokva a reklámokhoz és ahhoz, hogy igyekeznek minél több termékkel elhalmozni minket ('I shop, I am' .. szörnyű), már-már a zaklatásunkig fajulva, ehhez képest a törzs eltérőképpen szolgáltat: neked kell értemenned mindannak, amire szükséged van (reggeli, kávé, vacsora stb), azonban alacsony áron, és előtérbe helyezve a közösségi időtöltést, barátságos hangulatban. Nagyon szimpatikusnak találom ezt :)

Természetesen nem bővelkedik a sziget építészeti csodákban (két templomot találtunk), cserébe a táj lélegzetelállítóan mesés :-) A képek magukért beszélnek. Fehér homok, kókuszpálmák, korallszigetek, sziklák, ragyogóan áttetsző tengervíz, pontosan úgy, mint a magazinokban, a szárazföld belsejében pedig erdők, barlangok és vanília ültetvények találhatók, melyek közül fel is kerestünk egyet.  A helyi ültetvényes mosolyogva magyarázott nekünk, és kaptunk egy vaníliarudat is (mely még éretlen, hiszen a szüret még odébb van). Megtudtam, hogy a vanília növény mellé fát kell ültetni, melyre a vanília felfut, mint a babfélék.

Bár egyre hidegebb van, a jó időnek köszönhetően többször is alkalmunk nyílt a fürdőzésre, sőt barnultunk is.
A maréi tartózkodásom, mely kiemelkedően gazdag volt a látnivalók és az emberi kapcsolatok terén is, újabb lendületet adott a térség feltérképezésére irányuló szándékomnak. Allons-y !

Június 1.

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, ezen a héten csak három napot dolgoztam a hétfői munkaszüneti nap miatt. A munka terén semmi említésre méltó nem történt, így rá is térek a hétvégi utazásomra és az azt megelőző előkészületekre. Péntek délelőtt előfőztük a bougnat-t (kaledóniai sepcialitás), előtte megtisztítottam az összetevőket: édes burgonyát, igname-t, banánt és maniókát, az ismerőseim pedig a csirkehúst készítették elő.
Már korábban is ettem bougnat-t, és egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet :D de ez alkalommal jobban volt fűszerezve, úgyhogy egészen élvezhető volt. Péntek késő délután indultunk, 10-en, nem számítva a kapitányt és a hotesse-t. A hajó, amivel utaztunk, sokkal nagyobb volt, mint az, amivel még márciusban látogattam a közeli kis szigetre a többiekkel. Több kabinja volt, de ketten a ’szalonban’ aludtunk (nem találok jobb szót rá, az a helyiség, ami a fedélzettel egy szinten van és fedett), de nem bántam, mivel a kabinban sokkal kevésbé jár a levegő. Három órás út végén (melyet szinte teljes egészében vízszintesen töltöttem) értük el Île Ouen-t, mely Nouméától délre található. Láttunk egy delfint, egy pár percig velünk úszott, az egyik ismerősöm készített videót :)

Este tartottunk egy kis soirée-t. Amikor egy kis ásványvizet töltöttem a boromba, elképedtek, és viccesen azt mondták, hogy nem szólnak többet hozzám :D (lassan érik egy bejegyzés How to humiliate yourself in France címmel). A hajó folyamatos mozgása továbbra is szörnyen elálmosít, de szerencsére nem émelygek. Ha a hajó nem halad, egészen emberi formát tudok ölteni :D A reggeli után (sosem tudtam megérteni, hogyan lehet édeset enni reggel) tovább szeltük a hullámokat, és az
ebéd előtt lehorgonyoztunk egy kis sziget mellett. (Rengeteg apró, lakatlan sziget tartozik Új-Kaledóniához.) Többen búvárkodni mentek, elmondásuk szerint sok cápát láttak, az egyikük talált egy nautilus héjat, még mindig sárga vagyok az irigységtől, annyira szép :D Az ebéd után a hajóhoz tartozó kis csónakkal átmentünk a szigetre. Gyönyörű volt, fehér homok, tiszta, áttetsző víz, korall ágak és kagylók mindenütt, pont mint az utazási irodák prospektusában. Olyan apró szigetről van szó, hogy kb. fél óra alatt körbejártuk a partját. A kapitány talált egy tricot rayé-t, ki is emelte a vízből, de mire odaértünk, már eliszkolt :/ Belementem a vízbe,  ami már nem olyan meleg, mint márciusban volt. A naplemente csodás látvány volt, össze sem lehet hasonlítani a ’szárazföldivel’ :) Îlot-t váltottunk, azonban csak vasárnap hagytuk el a hajót, hogy közelebbről megnézzük. Szombat este megint buliztunk (még disco fények is voltak a hajón), ez alkalommal nem ittam, mert profitálni akartam az út utolsó napjából. Jó volt a hangulat, de egy idő után előkerültek a francia chanson-ok... :D A vasárnap is remek hangulatban telt, több videó is készült, amint megszerzem, töltök fel belőle.

Most hétfő este van. Ma a MIJ-nél segítettem egy lánynak összeállítani a pályázati anyagát: Új-Zélandra készül. Beszélgettünk kicsit, megdöbbenve tapasztaltam, hogy hallott Magyarországról, sőt, azt is tudta, hogy "valaha nagyobb volt az ország, Ausztriával együtt", és hogy a trónörökös ellen merényletet követtek el (Ferenc Ferdinánd). Remélem sikerrel pályázik :)
Lassan összepakolom a bőröndömet, kedd hajnalban ugyanis irány Maré :) !

Május 27.

Tartozom egy vallomással: borzasztóan hiányzik az anyanyelvem! A legnehezebb a múlt héten volt: két programot is lemondtam, mert kicsit egyedül akartam lenni. Szerencsére mindenki megértette :) A francia egyre jobban megy - furcsa is lenne, ha nem fejlődnék idegennyelvi környezetben -, viszont amikor fáradt vagy stresszes vagyok, akkor valamiért nehezebben sikerül szavakba öntenem a gondolataimat. A többiek mindig megdicsérik a franciámat, persze ha olyan hibát követek el, ami vicces, azt hahota követi :D Szerencsére egyre ritkább o:)
E bejegyzés szövegezése közben egyébként azt veszem észre, hogy egyre nehezebben jönnek a mondatok magyarul, és sok a félreütés is, hiszen a MIJ-nél ki vagyok téve az eltérő francia billenyűzet ódiumának, megszoknom még nem sikerült teljesen, csak arra volt elég ez a két-három hónap, hogy a magyar billentyűzettől elszokjak :D
Egy hosszú, négynapos hétvégén vagyok túl, melyet főképp pihenésre fordítottam (csak hétfő délután néztünk ki kicsit az itteni francia barátaimmal a partra), hiszen a következő hétvégén bőven lesz alkalmam az utazásra: többnapos hajóútra megyünk ugyanis a déli partok mellé, azt követően pedig keddtől csütörtökig a Hűség-szigetek egyikén, Marén leszek :) Már múlthéten megvettem a menettérti repülőjegyet az ebédszünetemben (természetesen borsos áron - a mai napig is akarva-akaratlanul átváltom forintra az árakat :D). Így a nagy tervem, hogy valamennyi szigetre ellátogatok (Ouvéa, Lifou, Maré, Île des Pins, esetleg Tiga és Bélep is), kezd realizálódni. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy a barátaim szerveznek egy kisebb kiruccanást Maré-re, és meghívnak. Együtt minden jobb. És olcsóbb is :-DD Egyébként Maré számít a 'legvadabb' szigetnek, talán azért is, mert a leginkább erdővel borított terület Új-Kaledóniában. Nagyon izgatott vagyok, biztos vagyok benne, hogy megérte kivenni két szabadnapot is érte :)
Csütörtök este a MIJ igazgatója elvitt minket egy kötetlen összejövetelre a két önkéntestársammal együtt a május 9-i Európa-nap apropóján. A koktélra több konzult és nagykövetet is meghívtak. Jól telt, helyi különlegességeket is kóstolhattunk.
A munkáról: továbbra is remek a hangulat, a kollégák segítőkészek, mindenki mosolygós. A törzsbeliek halk beszédét már majdnem teljesen sikerült megszoknom. Az egyik itteni lánytól megtudtam, hogy sokszor ijesztő a számukra, hogy a fehérek  túl hangosan beszélnek. Megkérdezte, hogy ez nem zavar-e engem :) :) A héten több alkalommal fordítással összfüggő feladatot is kaptam. Ezen a héten csak három napot dolgozom, a hétfő szünnap volt, a péntekem pedig szabad. A jövőhetem ennél is jobb lesz: csak hétfőn és pénteken leszek bent ;)
Az időjárás egyre hidegebb itt, az őszből már csak pár nap van hátra: júniustól beköszönt a (déli féltekei) tél. A 'hideg' itt pár fokos csökkenést jelent mindössze, de a kaledóniaiak már nagyon fáznak: pulcsi, köhögés, orrfújás, néha még sapka is :D Az egyik ismerősöm még orvoshoz is fordult a torokfájásával. Én továbbra is pólóban, és - ha tehetem - papucsban járok, bár azt el kell ismernem, hogy kora reggel és késő este egész hűvös tud lenni, különösen, ha esős az idő.
A bevásárlásoknál már nem csak a kötelező mosolyt kapom az ott dolgozóktól, hanem azt a mosolyt, amit azoknak tartogatnak, akiket gyakran látnak. Kezdetben meglepett, most már természetesnek veszem, hogy nem néznek bele a távozók táskájába egyik üzletben sem (Nizzában belenéztek).

Május 18.

10 tény Új-Kaledóniáról

Új-Kaledónia Franciaország egyetlen különleges jogállású közigazgatási egysége (1999 óta), a többi Európán kívüli területe besorolható vagy a tengerentúli terület (TOM – territoire d’outre-mer), vagy a tengerentúli megye (DOM – département d’outre-mer) kategóriájába.

Bár Franciaország része, eltérő a pénzneme: ún. csendes-óceáni valutaközösségi frankot (franc pacifique) használnak Francia Polinéziával, valamint Wallis és Futunával együtt, mely az euróhoz kötött, így azt érdemes magunkkal hozni, mert nincs átváltási költség. 1 € = 120 frank.

Új-Kaledóniában 28 helyi nyelv van, melyeknek beszélői nem feltétlenül értik egymást, így a francia közvetítő szerepet tölt be. A franciát egyébként egészen fiatal korukban tanulni kezdik a törzsi keretek között élők is, így elvileg nem lehet probléma a velük való kommunikáció, külföldiként azonban nagyon fülelni kell, mivel akcentussal és – a félénkségükből kifolyólag – eléggé halkan beszélnek.

Megfigyelésem szerint szigorúbban nevelik az itteni szülők a gyermekeiket – bár ez elmondható valamennyi franciáról. Gyakran egy szúrós nézés is elegendő ahhoz, hogy a gyerek viseledése megváltozzon, bár a kisebb testi fenyítésektől sem zárkóznak el.

Csak összehasonlításképp: Új-Kaledóniában a kisiskolások tegezik a tanítójukat. Nizzában - amennyiben nem közeli ismerősökről van szó - az egyetemisták magázzák egymást.

Olyan magas páratartalom uralkodik, hogy sokkal hosszabb a kiteregetett ruha száradási ideje (érdemes közvetlen napfénynek kitenni), és az asztalon felejtett pezsgőtabletta kb. 10 perc után enyhén pezsegni kezd.

Megfigyelhető Japán kulturális és gazdasági jelenléte Új-Kaledóniában: az itteniek az angol után második idegen nyelvként a spanyol mellett a japánt választhatják, és legalább annyi Suzukit látok az utakon, mint Magyarországon, továbbá elég sok a japán turista és sushi étterem.

Bár teljes mértékben egyezik az itteni francia az anyaországban beszélt változattal, azonban létezik néhány, szinte kivétel nélkül baráti hangvételű szó ill. kifejezés, melyet az itteniek használnak, pl. „tata” (au revoir), „c’est choc” (c’est très bien), "c'est nickel" (c'est parfait)...

Az Új-Kaledóniában élő növények 76%-a endemikus, azaz a Földön sehol máshol nem található meg.

Új-Kaledóniában található a világ legnagyobb kiterjedésű lagúnája, mely a Világörökség részét képezi.